Adómentes pénzhozam a Tartós Befektetési Számlákon

2010. március 22., 08:58

A kifejezetten magánbefektetők számára kialakított konstrukció adóelőnyt kínál mindazoknak, akik megtakarításaikat középtávra kívánják elhelyezni (x)

Már két hónapja nyitható a 2010-es év nagy újdonsága, a Tartós Befektetési Számla. A kifejezetten magánbefektetők számára kialakított konstrukció adóelőnyt kínál mindazoknak, akik megtakarításaikat középtávra kívánják elhelyezni.

Az új típusú értékpapír-számla lényege, hogy ha a befektető a befizetés évét követő 5. év végéig Tartós Befektetési Számlán tartja megtakarítását, akkor mentesül a 20 százalékos adó megfizetése alól, ha pedig a befizetés évét követő 3. év végéig tartja rajta, akkor csak a befizetett összegen felüli részre eső 10 százalékos adó fizetésére kötelezett.

Cselovszki Róbert, az Erste Befektetési Zrt. elnök-vezérigazgatójaA 3 vagy 5 éves befektetés azonban nem jelenti azt, hogy a pénz a Tartós Befektetési Számlán ezen idő alatt „alszik” − mondta el Cselovszki Róbert, az Erste Befektetési Zrt. elnök-vezérigazgatója. Ugyanis a szakmai körökben csak TBSZ-nek hívott, új típusú értékpapírszámlán a befektetés ideje alatt bármely forintban denominált értékpapírral szabadon lehet kereskedni, és a befektetések összetétele bármikor módosítható a megnyitás napjától a számla megszüntetéséig.

Az így kialakított portfólió tehát tetszőlegesen tartalmazhat például részvényt, kötvényt, certifikátot vagy állampapírt, melyek mindegyikét szabadon lehet adni-venni, tette hozzá Cselovszki. Sőt, az Erste Befektetési Zrt. TBSZ számláján a tőzsdézést előnybe részesítő magánbefektetők napon belül is kereskedhetnek (day-trade), indíthatják a pozíciójukat eladással (short), vagy befektetési hitelt is igénybe vehetnek. Mindezeket tehetik brókereken keresztül, telefonos megbízások alapján, de akár a NetBroker internetes tőzsdei kereskedési rendszerben online is.  Cselovszki Róbert kiemelte, hogy az Erste TBSZ díjazása megegyezik a normál értékpapírszámlákat terhelő díjakkal, így az ilyen számlát nyitó és ezen kereskedő magánbefektetőket semmilyen többletköltség nem terheli.  

„A Tartós Befektetési Számla iránt érdeklődő ügyfeleinkre most kiemelten nagy figyelmet fordítunk” − mondta az elnök-vezérigazgató. „Heti rendszerességgel ingyenes oktatásokat szervezünk székhelyünkön, az Erste Toronyban, ezzel is arra próbálva ösztönözni ügyfeleinket, hogy használják ki az állam által biztosított adóelőnyöket a befektetéseik során is.”

A Tartós Befektetési Számlának egyébként a szakma is nagy jelentőséget tulajdonít. Egyes becslések szerint 2-3 év múlva akár a mintegy 10 ezer milliárd forintnyi lakossági megtakarításnak az ötödét, közel 2 ezer milliárd forintnyi lakossági befektetést kezelhetnek majd a kedvezményes adózású Tartós Befektetési Számlákon. Az Erste Befektetési Zrt. elnök-vezérigazgatója is arra számít, hogy az ügyfelek befektetéseinek 20-25 százaléka kerül majd át TBSZ-re.

Bővebb információt a Tartós Befektetési Számláról a www.tbsz.hu honlapont illetve 06 1 23 55 169-es telefonszámon kaphatnak az érdeklődők.

(x)

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Elszakadt a cérna: leépítésekbe kezdenek a vállalatok

2012. február 13., 00:03
Elszakadt a cérna: leépítésekbe kezdenek a vállalatok

Kedvezőtlenül alakulnak az idei foglalkoztatási kilátások, mivel a legtöbb vállalat létszámcsökkentést tervez. Az elbocsátások az 500 fő feletti cégek esetében lesznek a legjellemzőbbek. A cégek többsége eddig megpróbálta tartani a létszámot bízva a javuló konjunktúrában, mára azonban úgy tűnik már nem bíznak a kedvező kimenetelben-

Facebook