Akit nem vettek fel, pótfelvételizhet

2009. július 24., 15:44

Augusztus 10-ig lehet jelentkezni a pótfelvételikre, az eddigi gyakorlattól eltérően azonban nem a felsőoktatási intézményekhez, hanem az Oktatási Hivatalhoz kell benyújtani a kérelmet

Augusztus 10-ig lehet jelentkezni a pótfelvételikre, az eddigi gyakorlattól eltérően azonban nem a felsőoktatási intézményekhez, hanem az Oktatási Hivatalhoz kell benyújtani a kérelmet - közölte Bakonyi László, az Oktatási Hivatal elnöke.

Az idén is egy felsőoktatási intézménybe és egy képzésre jelentkezhetnek a diákok. Az egyetemek és főiskolák a pótfelvételik keretében gyakorlati vagy alkalmassági vizsga letételét kérhetik a jelentkezőktől, amelyeket augusztus 20-a után tartanak. Külön értesítést erről már nem kapnak az érintettek, ezért nekik figyelniük kell annak az intézménynek a honlapját, ahova beadták papírjaikat, illetve elküldték elektronikus leveleiket - mondta.

Bakonyi László közölte azt is, hogy a hétvégén két napilapban jelennek meg azok a felsőoktatási intézmények, amelyek pótfelvételit hirdetnek. A ponthatárokat augusztus 29-én hozzák nyilvánosságra. Arról is szólt, hogy az nincs meghatározva, hogy egy szak alapképzésének elvégzése után ugyanazon az egyetemen kell folytatni a mesterképzést. A hallgató bárhova jelentkezhet, amely az adott szakból mesterképzést indít.

Felsőoktatás: etikátlan nyelvvizsgát kérni? 
Ismertetése szerint míg tavaly 344 volt a ponthatár az összes felsőoktatási intézményt figyelembe véve, addig ez a szám idén már 364-re emelkedett. A felvételhez szükséges alsó ponthatár általában 320 pont felett volt, s arra nem is akadt példa, hogy a jogszabályban minimálisan megállapított 160 pont legyen a határa a jelöltek bekerülésének.

Felvételi: a maximum nem kell, de erős a verseny?
Felvételi: elbuktak a mesterszakok?
A kelet-európaiakból élnek a britek
Játékokból élnek az egyetemisták
Alacsony a léc: a diákok emelnének a ponthatárokon

MTI

Szóljon hozzá - számít a véleménye!

Címlapon

A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

2012. május 26., 07:30
A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

Július elsejétől él a Munka Törvénykönyve, de az új jogszabálycsomaghoz még a Parlament elfogad egy átmeneti rendelkezéseket tartalmazó másik törvényt is. Ennek értelmében valószínűleg lesznek olyan passzusok, melyek csak jövőre lépnek életbe. A felmondási tilalmak köre ugyanakkor már nyártól szűkül, új fogalom a törvényben a távolléti díj, mely az átlagkeresetet váltja - ez sokak számára kevesebb pénzt jelent majd.

Facebook