A Földbe becsapódó óriási aszteroida az egyetlen logikus magyarázat a dinoszauruszok 65,5 millió évvel ezelőtti kihalására
A különböző országokból származó 41 tudós - geológusok, geofizikusok, paleontológusok, éghajlatkutatók - az utóbbi 20 évben gyűjtötte össze a kréta-tercier kihalási eseménnyel (K-T esemény) kapcsolatos bizonyítékokat. A kréta és a harmadidőszak határán a fajoknak több mint a fele eltűnt egy geológiai szemszögből rövid időszak alatt: ez a világ különböző részein található üledékes kőzetekben rendszerint egy vékony vonalként jelenik meg, amelyet K-T határnak neveznek.
A röpképtelen dinoszauruszok fosszíliái a K-T határ alatt találhatók, jelezve, hogy ezek az állatok közvetlenül az eseményt megelőzően, illetve az alatt haltak ki. Az emlősök és a madarak viszont kis veszteséggel túlélték a pusztító katasztrófát. A kutatók véleménye eddig megoszlott az okokra vonatkozóan: egy részük azt feltételezte, hogy a K-T kihalásokat egy aszteroida-becsapódás (a Chicxulub-becsapódás Mexikó területén) okozhatta, mások a megnövekedett vulkáni tevékenységet tartották vétkesnek.
| A hét kérdése: Ön mi alapján dönt a választásokon? Szavazzon! |
Európai, amerikai, mexikói, kanadai és japán kutatók most arra a következtetésre jutottak, hogy egy 15 kilométer széles aszteroida okozta a K-T kihalási eseményt.
"Az aszteroida a hirosimai atomrobbanásnál milliárdszor nagyobb erővel csapódott be bolygónkba. Biztonsággal állíthatjuk, hogy a becsapódás óriási tűzvészeket, valamint a Richter-skála szerinti 10-es fokozatú földrengést, és ennek következményeként fellépő szökőárakat okozott. A dinoszauruszok koporsójába az utolsó szöget a katasztrófa nyomán fellépő környezeti változások okozták: a légkörbe jutott óriási mennyiségű por sötétségbe borította Földünket, beköszöntött a globális tél, megölve mindazokat a fajokat, amelyek nem voltak képesek alkalmazkodni e pokoli viszonyokhoz" - magyarázta Joanna Morgan, az Imperial College of London kutatója, a tanulmány társszerzője.
Mint Peter Schulte, a német Erlangeni Egyetem kutatója, a tanulmány vezető szerzője rámutatott, a leletek tanúsága szerint a kihalási esemény 65,5 millió évvel ezelőtt történt, és a dinoszauruszok mellett igen gyorsan a tengeri és szárazföldi ökoszisztémákat is elpusztította. Erre az egyetlen logikus magyarázat az aszteroida becsapódása.Az indiai aktív vulkanikus tevékenység csupán kisfokú módosulásokat váltott ki a tengeri és a szárazföldi ökorendszerekben a K-T eseményt megelőző 500 ezer évben. Ez is arra utal, hogy nem a vulkánok a vétkesek.
Az aszteroida-elméletet igazolják a légkör összetételében bekövetkezett változások is: a becsapódás révén sokkal több kén, por és pernye kerülhetett sokkal rövidebb idő alatt a levegőbe, mint a vulkánkitörések alatt.
Egy másik társszerző, Gareth Collins, az Imperial College of London kutatója azt emelte ki, hogy a becsapódás "pokoli napja" véget vetett a dinoszauruszok 160 millió éves uralmának. Ugyanakkor az esemény új távlatokat nyitott az emlősök előtt. "A K-T esemény kulcsfontosságú pillanat volt a Föld történetében, mivel megnyitotta az utat, hogy az ember váljon bolygónk domináns fajává" - hangsúlyozta a kutató.
Nem az asszonytól kapunk agyvérzést
Kávézhatunk, de mértékkel: napi 2-3 csészénél álljunk meg
Hány évesen vagyunk a legboldogabbak?
Tiszta vizet öntenek a Dunába
MTI
Címlapon
Új árak, régi trükkök: sosem volt még ilyen drága a nagybevásárlás
Februárban tovább folytatódott az élelmiszerárak emelkedése a hipermarketekben: lejártak az áfaemelkedés hatását kiszűrő januári akciók, az év eleji 3,7 százalékos havi áremelkedést februárban újabb 1,8 százalékos drágulás követte. A Privátbankár Árkosár ellenértéke így történelmi magasságba emelkedett: átlagosan 16 455 forintot kellett fizetnünk képzelt nagybevásárlásunk végén.
Legfrissebb híreink
- Lezárult a Napi kedvenc cikk nyereményjáték
- Véget ért a jó világ: a héten áremelés lesz a kutakon
- Itt a bejelentés: Debrecenből is repül a WizzAir
- Zöld utat kapott az új árfolyamrögzítés - április 1. a céldátum
- Százezrek maradtak hoppon a Malév csődje miatt
- Malév-jegyem van, mit tegyek?
- Hatvanmilliárd forintért adtak el kincstárjegyet az aukción
- Eltereli Irántól az olajtankereket az embargó
- Holnaptól megint szívnak a dohányosok
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Erősödik a forint, sírás lehet a vége
- Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Tovább küzd Spanyolország a munkanélküliség ellen
- Idén sem számíthat túl sok jóra a hazai turizmus
Ajánlatunk
Állásajánlatok
- Kontroller - Confidential
- Telefonos kintlévőség kezelő / Telefonos követelésbehajtó - Creditline Control Kft.
- IA Tax Administrator (Spanish and Italian speaking) - PBS International Kft.
- Business Operations Professional (German speaking) - PBS International Kft.
- Business Support Operations Specialist (French speaking) - PBS International Kft.





_fill_200x116.jpg)










