Ez az egészségügyi kormányzat egyik fő célja, amit az országos tisztifőorvos leváltásával is nyomatékosított. Transzparenciát és hatékonyságot várnak el az ÁNTSZ-től
A hat évre kinevezett, de féltávnál miniszteri rendelet útján, indoklás nélkül felállított dr. Falus Ferenc leköszönő országos tisztifőorvos sok sikert kívánt utódjának, aki "minden politikai oldal bizalmát élvezi", egyúttal hangot adott örömének is, hogy kinevezhette az őt követő kollégáját, Pallert Juditot. A távozó vezető elmondta, hogy bár néhány dolgot a kellő támogatás hiányában nem sikerült elérnie, bízik az elmúlt időszakban megkezdett, szervezeten belüli átalakítások sikeres folytatásában. A tisztségét a mai naptól betöltő új vezető, Paller Judit is kiemelte a hivatalon belüli reformok szükségességét, tervei között szerepel az OTH strukturális átalakítása, mint mondta "az irányítást el kell választani az operatív munkától", hogy gyorsabban tudjanak reagálni a kihívásokra. | Névjegy Paller Judit 1991-től Győr-Moson Sopron helyettes tiszti főorvosa volt, a megyei intézet irányítását 2002-ben vette át. 2007-től állomáshelyét a Nyugat-Dunántúlra tette át, ahol szintén a regionális intézet tiszti főorvosaként dolgozott. |
Az új influenza járvány kapcsán kifejtette azt is, hogy az oltóanyagokkal kapcsolatban hiteles szakmai álláspontot kívánnak kialakítani.
| Pénzénél van Falus Ferenc távozásával háromhavi fizetését kapja meg végkielégítésként, amit még négyhavi illetményével fejelnek meg, mivel kormánytisztviselői jogviszonya az öregségi nyugdíjra való jogosultság megszerzésétől 5 éven belül szűnik meg. A sajtóeseményen a távozó tisztifőorvos kérdésre válaszolva erre annyit mondott: "Nem tudom pontosan mennyit kapok, de azt hiszem a pénzemnél vagyok. Szeretném leszögezni, nem keresni, dolgozni jöttem ide." |
Megerősítette a bizottsági meghallgatásán elhangzottakat is, miszerint az intézményi hátteret szerkezetig kell visszabontani, hogy egy hatékonyabb struktúrát tudjanak kialakítani. Az államtitkár konkrétumokat nem említve azt mondta, hogy bizonyos szabályozók megkötötték eddig az intézményvezetők vagy szerkezeti egységek kezét, holott a pénzügyi helyzet ellenére "némi kreativitással" és nagyobb mozgástérrel sokkal többet is lehetne tenni a közegészségügyért (plusz ráfordítások nélkül is). Mint mondta, a "látszatfolytonosságnak" semmi értelme, a nem működő vagy felesleges szerkezeti egységeket meg kell szüntetni a jövőben.
Privátbankár - Zsiborás Gergő
Címlapon
Elszakadt a cérna: leépítésekbe kezdenek a vállalatok
2012. február 13., 00:03
Kedvezőtlenül alakulnak az idei foglalkoztatási kilátások, mivel a legtöbb vállalat létszámcsökkentést tervez. Az elbocsátások az 500 fő feletti cégek esetében lesznek a legjellemzőbbek. A cégek többsége eddig megpróbálta tartani a létszámot bízva a javuló konjunktúrában, mára azonban úgy tűnik már nem bíznak a kedvező kimenetelben-
bazi nagy görög megszorítás
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Megegyeztek a görögök, mégis lefagytak a piacok
- Megkegyelmeztek a görögök, megszületett a megállapodás
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Európa legrosszabb pénzügyminisztere néz farkasszemet az államcsőddel
- A németek fele kipaterolná az eurózónából a görögöket
- Miért ne mehetne csődbe Görögország?
- A törökök nem szállítanak gázt Görögországnak
- Debrecen és London közötti járatot indíthat a Wizz Air
- Az vezetheti a BKV-t, akit felmentett az ügyészség
Legfrissebb híreink
- Debrecen és London közötti járatot indíthat a Wizz Air
- Az vezetheti a BKV-t, akit felmentett az ügyészség
- A görög szavazás utáni eufória hajtja a piacokat
- Idei leggyengébb hetén van túl az arany
- Szavazott a görög parlament: jöhet a mentőcsomag
- Az EU szerint nem kell aggódni a gáz miatt
- Tovább küzd Spanyolország a munkanélküliség ellen
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Holnaptól megint szívnak a dohányosok
- Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
- Erősödik a forint, sírás lehet a vége
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Nyáron beindul a termelés az új magyar csokigyárban
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Idén sem számíthat túl sok jóra a hazai turizmus
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
Ajánlatunk
Állásajánlatok
- Pénzügyi referens - Nemzeti Külgazdasági Hivatal
- Gazdasági elemző - Nemzeti Külgazdasági Hivatal
- KÖNYVELŐ (Szlovák nyelvtudással) - GLS General Logistics Systems Hungary Kft.
- Szenior finanszírozási munkatárs [BA-KGP1] - Focus Consulting Kft.
- FINANCIAL POSITIONS (SSC, with Fluent English knowledge) - PBS International Kft.





_fill_200x116.jpg)










