Az éves sonkaadag ötödét húsvétkor esszük meg

2010. március 23., 17:35

A húsvéti sonka mellett kitartanak a fogyasztók: értékben 5, mennyiségben 1 százalékkal emelkedett a sonka eladása

A húsvéti sonka mellett kitartanak a fogyasztók. Ugyanis értékben 5, mennyiségben 1 százalékkal emelkedett a sonka kiskereskedelmi eladása a tavaly március-áprilisi, ünnepi szezonban, az előző évi hasonló periódushoz képest. Többek között ezt tárta fel a Nielsen piackutató vállalat - tudtuk meg a Nielsentől.

Két hónap alatt adták el a boltokban az éves mennyiség 21 százalékát, mintegy 3 ezer tonnát, tavaly. Értékben a márciusi-áprilisi sonka-forgalom megközelítette az 5 milliárd forintot. Húsvéti sonkánál a vásárlások eltolódnak a hipermarketek felé. Részarányuk a szezonban jóval nagyobb, mint az év átlagában.    
   
A teljes múlt évet tekintve értékben 4 százalékkal többet, mennyiségben 2 százalékkal kevesebbet adtak el legutóbb, mint egy évvel korábban. A piac mérete értéket tekintve az évi 26 milliárd forint felé közeledik, mennyiségi szempontból pedig 14-15 ezer tonna között mozog.
   
A fogyasztók egy része igyekezett fogyasztását az olcsóbb termékek vásárlásával fenntartani. Ezt a törekvést tükrözi, hogy a mennyiségi eladással súlyozott fogyasztói átlagár csak kis mértékben lett nagyobb. A 2008-ban mért kilogrammonként 2 287 forintról 2 329-re emelkedett tavaly.
   
Ennek egyik oka, hogy jelentősen megnőtt az általában olcsóbb, kereskedelmi márkás sonkák forgalma; mennyiségben mért piaci részesedésük 29-ről 38 százalékra emelkedett, egyik évről a másikra. Ezzel párhuzamosan a főleg diszkontot és szupermarketet magában foglaló 401-2 500 négyzetméteres bolttípusban mind mennyiségben, mind értékben több sonkát adtak el legutóbb, mint az előző évben.
   
Figyelemre méltó, hogy megállt a drágább, önkiszolgálásra előre csomagolt sonka évek óta tartó növekedése. Piaci részesedése a teljes forgalomból értékben 59, mennyiségben 52 százalékra csökkent (2, illetve 1 százalékponttal). Éves szinten a főtt sonka továbbra is dominál, és 91 százalékot vitt el a bolti forgalomból, mennyiségben, a legutóbbi adatok szerint. A füstölt főtt mutatója 2, míg az egyéb sonkáké 7 százalék.    

A sonkát lebuktatja a színe 
Kreatívak a magyar háziasszonyok
Húsvét: a tojás és a nyúl viszi a pálmát
Kicsit drágább tojást hoz a nyuszi
Vesszenek a gagyi sonkák: indulnak a razziák

Privátbankár

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!

Címlapon

A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

2012. május 26., 07:30
A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

Július elsejétől él a Munka Törvénykönyve, de az új jogszabálycsomaghoz még a Parlament elfogad egy átmeneti rendelkezéseket tartalmazó másik törvényt is. Ennek értelmében valószínűleg lesznek olyan passzusok, melyek csak jövőre lépnek életbe. A felmondási tilalmak köre ugyanakkor már nyártól szűkül, új fogalom a törvényben a távolléti díj, mely az átlagkeresetet váltja - ez sokak számára kevesebb pénzt jelent majd.

Facebook