Egy friss tanulmány szerint a cégvezetők elégedettek a Bajnai-kormánnyal, mégis a határozott véleményt nyilvánítók nagy része szerint a Fidesz-kormány kedvezőbb lenne az országnak
A Figyelő és a Straketing 1999 óta (a tavalyi év kivételével) minden évben elkészíti felmérését, melyben összesen 300 magyarországi cégvezetőt kérdeznek arról, hogy hogyan értékelik az elmúlt év gazdaságpolitikáját és milyen várakozásai vannak a következő évet tekintve. A legutóbbi választások előtt, 2006-ban az üzleti szférában nem volt kormányváltó hangulat, idén viszont óvatos várakozások övezik az elkerülhetetlennek tűnő változásokat. A mostani eredményekhez hasonlóan a korábbi választások előtt a válaszadók közel fele mondta azt, hogy a Fidesz-kormány gazdaságpolitikai értelemben várhatóan ugyanazt csinálná, mint a jelenlegi vezetés. A válaszadók másik fele közül akkor kétszer annyian bíztak a hatalmon lévő baloldali koalícióban, mint az ellenzékben, idén viszont háromszor annyian, vagyis a cégvezetők 28%-a gondolja úgy, hogy a Fidesz-kormány kedvezőbb lenne gazdaságpolitikai szempontból.
Az elmúlt évet értékelve a cégek összességében elégedettek a Bajnai-kormánnyal, mely bátor lépéseket tett. A megkérdezettek többsége szerint a kormány nagyrészt olyan döntéseket hozott, melyekkel ők is egyetértenek.
Szintén többségben vannak azok, akik szerint a kormány alapvetően az ország érdekeit tartotta szem előtt és javította az ország nemzetközi megítélését. A kormány intézkedései közül pozitív visszhangot kapott többek között a vállalkozások bérterheit érintő járulékok csökkentése, az szja változtatása, illetve a munkahelymegőrző támogatások biztosítása. Negatívan értékelték viszont az áfa 20-ról 25%-ra emelését, a béren kívüli juttatások megadóztatását és a jövedéki adó emelését. A szuperbruttósítás, a vagyonadó bevezetése, a társasági adót érintő döntések, a nyugdíjat és szociális kiadásokat érintő megszorítások és a banki hitelnyújtás szabályozása vegyes fogadtatásban részesült.
Összességében a Bajnai-kormány igen jó értékelést kapott, a döntések 53%-át pozitívan, 47%-át negatívan értékelték a vállalatvezetők, amely jó eredménynek mondható szemben a két évvel ezelőtt tapasztalttal, amikor is mindössze 5% körül volt az egyértelműen pozitívan értékelők száma.

Mit várnak a vállalatvezetők a leendő kormánytól?
| A hét kérdése: Önnek mi lenne az első lépése kormányfőként? Szavazzon! |

A növekedés tekintetében szintén optimisták a vezetők. A felmérésben részvevők több mint fele mondta azt, hogy az elmúlt évben csökkent a forgalma, viszont a következő évtől már növekedésben bízik. Beruházást viszont kevesen, mindössze a válaszadók 52%-a tervez, 44% pedig semmilyen befektetésben nem gondolkodik. Utóbbi adat soha nem volt ilyen magas.
Kevés a tőkebefektetés a kkv-kba
Befektetések: most már hosszútávra tervezünk
Már a válság előtt bajban voltak a vállalatok
A cégek is szívják a fogukat a benzinár miatt
Privátbankár
Címlapon
Elszakadt a cérna: leépítésekbe kezdenek a vállalatok
2012. február 13., 00:03
Kedvezőtlenül alakulnak az idei foglalkoztatási kilátások, mivel a legtöbb vállalat létszámcsökkentést tervez. Az elbocsátások az 500 fő feletti cégek esetében lesznek a legjellemzőbbek. A cégek többsége eddig megpróbálta tartani a létszámot bízva a javuló konjunktúrában, mára azonban úgy tűnik már nem bíznak a kedvező kimenetelben-
bazi nagy görög megszorítás
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Megegyeztek a görögök, mégis lefagytak a piacok
- Megkegyelmeztek a görögök, megszületett a megállapodás
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Európa legrosszabb pénzügyminisztere néz farkasszemet az államcsőddel
- A németek fele kipaterolná az eurózónából a görögöket
- Miért ne mehetne csődbe Görögország?
- A törökök nem szállítanak gázt Görögországnak
- Elszakadt a cérna: leépítésekbe kezdenek a vállalatok
- Az EU szerint nem kell aggódni a gáz miatt
Legfrissebb híreink
- Az EU szerint nem kell aggódni a gáz miatt
- Tovább küzd Spanyolország a munkanélküliség ellen
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
- A bajok ellenére 8 százalékos növekedést vár Kína
- Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Idén sem számíthat túl sok jóra a hazai turizmus
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Holnaptól megint szívnak a dohányosok
- Erősödik a forint, sírás lehet a vége
- Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
- Nyáron beindul a termelés az új magyar csokigyárban
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Idén sem számíthat túl sok jóra a hazai turizmus
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
Ajánlatunk
Állásajánlatok
- Szenior finanszírozási munkatárs [BA-KGP1] - Focus Consulting Kft.
- FINANCIAL POSITIONS (SSC, with Fluent English knowledge) - PBS International Kft.
- Financing Business Support Professional (Dutch speaker) - PBS International Kft.
- SAP Fixed Asset Systems Analyst - PBS International Kft.
- Spanyol-portugál nyelvű AP Analyst - Exact Solutions Kft.





_fill_200x116.jpg)










