Többmilliós költséggel is járhat, ha nyaraláskor megbetegszünk. Az egynapos kórházi vizsgálat díja 1-3 millió forint is lehet, a hazaszállítás akár 30 millióba is kerülhet.
Többmilliós költséggel is járhat, ha nyaraláskor megbetegszünk vagy baleset ér bennünket. Bizonyos kórházakban az egynapos kivizsgálás díja 1-3 millió forintra is rúghat, ha pedig mentőrepülővel kell a sérült nyaralót hazaszállítani, az Európa területéről 5-8 millió forintba, a kontinensen kívülről pedig akár 30 millió forintba is kerülhet. Érvényes utasbiztosítással mindezek a költségek elkerülhetők, sőt, szükség esetén akár orvosi kíséretet is kaphatunk, itthonról megszervezik a szállás és a repülőjegy átfoglalását, és segítenek a nyelvi akadályok leküzdésében is - olvasható a Generali-Providencia Biztosító Zrt. közleményében.Talán nem mindenki tudja a nyaralás tervezésekor, mekkora költségekkel járhat, ha biztosítás nélkül utazik. Azonban nem árt tisztában lennünk azzal, hogy Európában már a kisebb ambuláns orvosi ellátásokért is elkérnek 100-400 eurót, míg ha súlyosabb balesetet szenvedünk, a mentés és a kórházba szállítás mentőautóval 100-500 ezer, mentőhelikopterrel pedig 2-3 millió forintba is kerülhet. A kórházi költségek jellemzően napi 100-800 ezer forint körül mozognak. Bizonyos országokban - például az USA-ban, Kanadában, Izraelben, Kínában, Oroszországban - az egynapos kórházi kivizsgálás költsége elérheti az 1-3 millió forintot is. „A napokban Törökországban egy középkorú hölgy váratlan szívproblémájának kivizsgálása – 3 napos kórházi tartózkodással – több mint másfél millió forintnyi eurónak megfelelő összegbe került. A vizsgálat elvégzése nélkül nem vállalhatta volna hazafelé a repülőutat. Ez az árszint a török és a bolgár tengerparton is megszokottnak számít. Nem érdemes tehát a napi pár száz forintos biztosításon spórolni” - mondta Erdős Mihály, a Generali csoporthoz tartozó Európai Utazási Biztosító (EUB) elnök-vezérigazgatója.
A biztosítóknál a leggyakoribb és legnagyobb összegű kifizetések éppen az orvosi ellátásból és a kórházi kezelésekből fakadnak. A jellemző betegségek közé tartozik a gyomorrontás, a vírusfertőzés, a megfázás és egyéb kisebb rosszullétek, míg a súlyosabb, kórházi ellátást igénylő esetek a vakbélgyulladás, az agyvérzés, szívinfarktus vagy akár egy ritka vírus által terjesztett kór.
Ha külföldön megbetegszünk, érdemes rögtön orvoshoz fordulnunk, nem kell megvárnunk, míg fekvőbeteggé válunk. Ilyenkor fontos mielőbb kapcsolatba lépni a biztosító 24 órás telefonos segélyszolgálatával, mely azonnal megfelelő orvos-elérhetőséget ad, és megszervezi az ellátást is. A biztosító szükség esetén akár milliós nagyságrendben is helytáll a bajba jutott utas helyett. „Az EUB legutóbb Kínából szállíttatott haza egy utast speciális, intenzív ellátást biztosító repülőgéppel, miután a beteget gyomorperforáció miatt kint meg kellett műteni. Biztosítónk ez esetben 48 millió forintot fizet ki az ügyfél helyett” – ismertette Erdős Mihály. Az EUB 2010 első félévében kizárólag orvosi és mentési költségekre több mint 110 millió forintot fizetett ki ügyfeleinek és az ellátó intézményeknek.
Privátbankár
Címlapon
Új árak, régi trükkök: sosem volt még ilyen drága a nagybevásárlás
2012. február 13., 12:35
Februárban tovább folytatódott az élelmiszerárak emelkedése a hipermarketekben: lejártak az áfaemelkedés hatását kiszűrő januári akciók, az év eleji 3,7 százalékos havi áremelkedést februárban újabb 1,8 százalékos drágulás követte. A Privátbankár Árkosár ellenértéke így történelmi magasságba emelkedett: átlagosan 16 455 forintot kellett fizetnünk képzelt nagybevásárlásunk végén.
Legfrissebb híreink
- Lezárult a Napi kedvenc cikk nyereményjáték
- Véget ért a jó világ: a héten áremelés lesz a kutakon
- Itt a bejelentés: Debrecenből is repül a WizzAir
- Zöld utat kapott az új árfolyamrögzítés - április 1. a céldátum
- Százezrek maradtak hoppon a Malév csődje miatt
- Malév-jegyem van, mit tegyek?
- Hatvanmilliárd forintért adtak el kincstárjegyet az aukción
- Eltereli Irántól az olajtankereket az embargó
- Holnaptól megint szívnak a dohányosok
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Erősödik a forint, sírás lehet a vége
- Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Tovább küzd Spanyolország a munkanélküliség ellen
- Idén sem számíthat túl sok jóra a hazai turizmus
Ajánlatunk
Állásajánlatok
- IA Tax Administrator (Spanish and Italian speaking) - PBS International Kft.
- Business Operations Professional (German speaking) - PBS International Kft.
- Business Support Operations Specialist (French speaking) - PBS International Kft.
- Business Support Professional / End of lease specialist (Italian speaker) - PBS International Kft.
- Fin & Admin Business Analyst (Spanish or Portuguese speaker or both) - PBS International Kft.





_fill_200x116.jpg)










