A baromfiágazati szereplők tehát előre fizetnek azért, hogy az illetékes állami szervezetek – amelyeknek ez egyébként is feladatuk lenne - kontrollálják működésüket
A baromfiágazati szereplők tehát előre fizetnek azért, hogy az illetékes állami szervezetek – amelyeknek ez egyébként is feladatuk lenne - kontrollálják működésüket.A százezer forintos éves környezetvédelmi hatósági felügyeleti díj eltörlését szorgalmazza a Baromfi Terméktanács (BTT) - közölte a szervezet honlapján.
A BTT kifogásolja, hogy az állattartóknak az adókból fenntartott ellenőrző szervezetek működését további, előre beszedett hozzájárulásokkal kell finanszírozniuk.
A mai szabályozás szerint ugyanis a nagy létszámú, 40 ezer férőhelynél nagyobb baromfitelepek tulajdonosainak éves környezetvédelmi felügyeletei díjátalányt kell fizetniük. Erre ma azért van szükség, hogy a hatóságok "egyáltalán leellenőrizzék" az előírások betartását az egységes környezethasználati engedélyekkel (IPPC) érintett telepeken - fogalmaz közleményében a terméktanács.
A baromfiágazati szereplők tehát előre fizetnek azért, hogy az illetékes állami szervezetek – amelyeknek ez egyébként is feladatuk lenne - kontrollálják működésüket. Ha pedig hibákat is találnak, a gazdálkodóknak a büntetéseken felül az ellenőrző személyek óradíját és a kiszálláshoz igénybe vett gépkocsik futási költségeit is ki kell fizetniük – hívja fel a figyelmet a BTT.
A terméktanács ezért a Vidékfejlesztési Minisztériummal folytatott közelmúltbeli tárgyalásokon azt szorgalmazta, hogy a környezetvédelmi felügyeleti díjat töröljék el. Emellett a BTT szerint állattartó szakértők bevonásával véleményeztetni kell az egyes hiányosságokhoz tartozó büntetési tételeket is.
MTI
Címlapon
Varga Mihály elárulta, mennyi pénzt hozhat az IMF
Az IMF–EU-megállapodás nyomán létrejövő pénzügyi biztosíték lehetőséget teremt arra, hogy a forintárfolyam stabilizálódjon, az állampapírhozamok csökkenjenek, s így több tízmilliárdos megtakarítás jelentkezzen a büdzsében – mondta Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár.
Szárnyakat adunk vágyainak
- Mit tegyen, aki bankkártyával vett Malév jegyet?
- Még ki sem hűlt a Malév, a konkurencia máris beindult
- Orbán: nem lehetetlen a Malév újraindulása
- Járatok törölve, reggel hatkor leállt a Malév
- Sajtóhírek szerint a kínaiaknak nem kell a Malév
- Letérdelt a Malév: kihirdették a rendkívüli moratóriumot
- Mit érdemel az az utas, aki a Malévtól vett repülőjegyet?
- Melyik lesz a Malév utolsó járata?
- A kormány felkészült a Malév esetleges leállására
- Nyugdíjtrükk és elbocsátások: nem csak a Malév szenved
- A Malév működésének finanszírozása január végétől ellehetetlenül
- Megágyaztak a Malév csődjének: reggel 7 óta kiemelt jelentőségű a társaság
Legfrissebb híreink
- Putyin beszámoltatta a Gazprom vezéreit
- Több mint egymillióan tartoznak az adóhatóságnak
- Csak 13 Malév-gép indult volna ma, rend van Ferihegyen
- Nem vették a szeszt tavaly év végén a magyar vásárlók
- Pluszban végzett a BUX, visszapattant a 290-ről az euró
- Új légitársaságot alapítana az állam a Malév romjain
- Orosz atomerőmű építésébe száll be a Ganz
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- A már januárban költhető cafeteria
- Kisvárosnyi ember kerülhet utcára a Malévtől, de jön a Ryanair (videóval)
- Óvatosan az OTP-vel! (Erste elemzés)
- Ne féljünk az államcsődtől, mert az jót hozhat nekünk
- Bekeményített a NAV: nem úszták meg a mulasztók
- Új légitársaságot alapítana az állam a Malév romjain
- Öveket becsatolni: már nem Orbán Viktor mozgatja a forintot
- Még ki sem hűlt a Malév, a konkurencia máris beindult
- Befolyásolhatták a Tibort: berágtak a svájciak





_fill_200x116.jpg)










