A Közép- és Kelet-Európai Tőzsdeszövetség hosszú távú stratégiája és a kereskedési rendszer cseréjének terve volt a fő egy szakmai fórumnak
A fórumon, amelyen a BÉT részvényesei mellett a kibocsátó vállalatok, a kereskedő cégek, a Magyar Nemzeti Bank, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete és a befektetők képviselői vettek részt, megvitatták a BÉT jövőjével kapcsolatos és a részvényeseket, illetve a tőkepiaci szereplőket leginkább foglalkoztató kérdéseket. A kereskedési rendszer cseréjével kapcsolatos előkészítő munkálatok továbbra is folynak a piaci konszenzus megteremtése érdekében.
A rendszercsere legjelentősebb hatása a külföldi kereskedők megjelenése lehet - emeli ki a közlemény. Mohai György, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója ehhez hozzáfűzte, hogy "A nemzetközi kereskedők közül többen is jelezték érdeklődésüket a magyar piachoz történő csatlakozással kapcsolatban a Xetra rendszer bevezetését követően."
A CEESEG tőzsdeszövetség négy tagja, a bécsi, a budapesti, a ljubljanai és a prágai tőzsdék a kereskedési rendszerük egységesítésén dolgoznak. A cél, hogy a bécsi után a másik három tőzsde is csatlakozzon a Xetra rendszerhez. A Ljubljanai Tőzsde e hét szerdán jelentette be, hogy 2010 szeptemberében tervezi bevezetni a Xetra rendszert.
| Nézze meg, hogyan zártak részvényei! |
A magyarországi tőkepiaci szereplők körében tavaly heves vitát váltott ki a BÉT kereskedési rendszerének tervezett cseréje.
A piaci szereplők hiányolták a döntés előkészítését megelőző megfelelő elemzéseket, számításokat. Ezért azt kérték a BÉT vezetésétől, hogy még ne kötelezze el magát ez ügyben, és kezdjen érdemi, számokkal és elemzésekkel alátámasztott egyeztetéseket a piac képviselőivel. A BÉT vezetése ennek eleget téve tavaly ősszel kétszer is elnapolta a döntést a rendszer bevezetéséről. Mohai György korábban az MTI-nek azt mondta: a cserét a tőzsde úgy akarja véghez vinni, hogy az piaci konszenzuson alapuló döntés legyen.
BÉT: április elején döntenek az osztalékról
Nem fizet osztalékot az Állami Nyomda
MTI
Címlapon
Új árak, régi trükkök: sosem volt még ilyen drága a nagybevásárlás
Februárban tovább folytatódott az élelmiszerárak emelkedése a hipermarketekben: lejártak az áfaemelkedés hatását kiszűrő januári akciók, az év eleji 3,7 százalékos havi áremelkedést februárban újabb 1,8 százalékos drágulás követte. A Privátbankár Árkosár ellenértéke így történelmi magasságba emelkedett: átlagosan 16 455 forintot kellett fizetnünk képzelt nagybevásárlásunk végén.
Legfrissebb híreink
- Zöld utat kapott az új árfolyamrögzítés - április 1. a céldátum
- Százezrek maradtak hoppon a Malév csődje miatt
- Malév-jegyem van, mit tegyek?
- Hatvanmilliárd forintért adtak el kincstárjegyet az aukción
- Eltereli Irántól az olajtankereket az embargó
- Mégsem eszi olyan forrón Kína az európai piacokat
- Athén lángokban, de erősödnek a piacok
- A HVG-től igazolt új igazgatót az Est Media
- Holnaptól megint szívnak a dohányosok
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Erősödik a forint, sírás lehet a vége
- Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Tovább küzd Spanyolország a munkanélküliség ellen
- A bajok ellenére 8 százalékos növekedést vár Kína
Ajánlatunk
Állásajánlatok
- IA Tax Administrator (Spanish and Italian speaking) - PBS International Kft.
- Business Operations Professional (German speaking) - PBS International Kft.
- Business Support Operations Specialist (French speaking) - PBS International Kft.
- Business Support Professional / End of lease specialist (Italian speaker) - PBS International Kft.
- Fin & Admin Business Analyst (Spanish or Portuguese speaker or both) - PBS International Kft.





_fill_200x116.jpg)










