Biztosítások: a nyomott árak visszaütnek 2010-ben?

2010. január 05., 10:43

A biztosítási piac lassan fog magához térni, a hitelfelvételi lehetőségek szűkülése ezt a szektort is visszafogja

A biztosítási piac lassan fog magához térni, a hitelfelvételi lehetőségek szűkülése ezt a szektort is visszafogja. A kgfb-kampányban tapasztalt nagy árversenynek lehetnek áldozatai is, hiszen nincs elegendő fedezet a kárrendezésre - több piaci szereplő is veszteségbe fordulhat. A szektort ráadásul az adóváltozások sem kímélték. Kis szerencsével a piac egy éven belül érheti el a 2007-es szintet.

A válság hatására 2009-ben egyértelmű visszaesés jellemezte a biztosítási szektort. A gazdasági kilátások 2010-re sem kecsegtetőbbek, ezért a biztosítási szakma számára is csak óvatos bizakodásra adhatnak okot azok a folyamatok, amelyek a piac lassú magához téréséhez vezethetnek. Az életbiztosítások iránti keresletet a megszűnő adókedvezmény hátrányosan érinti, de 2009. második felében már a visszatérő bizalom jelei látszottak ebben a szegmensben. A nem-életbiztosítások terén az újra erőre kapó ingatlanpiac és gépkocsi kereskedelem hozhatna pozitív változást az előző évhez képest – hangzik a K&H Biztosító piaci előrejelzése 2010-re.

A hitelszűkét a biztosítási piac is megérzi

A biztosítótársaságok számára vezető nem-életbiztosítási termékek értékesítése jelentősen függ az ingatlanpiac és gépkocsi kereskedelem helyzetétől, a hitelfelvételi lehetőségektől. Mivel 2010-re egyik területen sem jeleznek előre gyors fellendülést, az ezzel párhuzamosan mozgó lakás- és autóbiztosításoknál sem várható az idei évhez képest jelentős növekedés. Mindez tovább élesedő versenyt eredményez a biztosítók körében. A csökkenő biztosítási díjakkal szemben a lakásbiztosítások terén növekszik a káresetek száma és a kárköltség nagysága is – gondoljunk csak az elmúlt időszak jelentős viharkáraira –, ami folyamatosan rontja a biztosítók eredményességét.

Kgfb: a nagy áresés miatt nem lesz pénz a kárrendezésre?

Helyzet a globális piacon
A természet is a biztosítóknak kedvezett
„Az utolsó, egységes évfordulóhoz kötött kötelező felelősségbiztosítási kampány minden eddiginél nagyobb áresést eredményezett ezen a piacon, ami 2010-ben akár 10 százalékos bevétel visszaesést is jelenthet a biztosítóknak. A drasztikusan lecsökkent kgfb díjaknak egy másik, fontos hatása is lehet a piacra. A jelenlegi bevételek nem fedezik a várható kárösszegeket, így több biztosítótársaságnál is veszteség várható a kgfb üzletágban. Hasonló folyamatok játszódnak le a casco biztosításoknál is.” – mondta Kaszab Attila, a K&H Biztosító nem-életbiztosítási üzletágának vezetője.

A vállalkozások vagyonbiztosításai terén még vannak tartalékok, hiszen például a kis- és középvállalkozások körében még mindig jóval a nyugat-európai átlag alatt marad a biztosítással rendelkező cégek száma. A továbbra is nehéz gazdasági helyzet azonban nem kedvez a biztosításkötési hajlandóságnak.

Mivel az autótulajdonosok többségének továbbra is a naptári év fordulóján jár le a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződése, 2010-ben még hasonló kampány várható, mint a korábbi években. Kaszab Attila szerint azonban elérkezett az a pont, amikor a folyamatos veszteségtermelés mellett az egyébként is nyomott árak nem csökkenhetnek tovább ebben az üzletágban. A kárrendezés színvonalában azonban mindezek ellenére nem várható minőségbeli visszaesés, hiszen egyetlen biztosítónak sem érdeke jó hírnevének aláásása, és a felügyeleti szervek is szigorúan lépnek fel ezen a téren.

Ellentétes hatások

Mi változott?
Megszűnik az életbiztosítások adókedvezménye
Az életbiztosítási piacon 2009. harmadik negyedévében a rendszeres díjas új szerzések és az egyszeri díjas bevételek is kedvezőbben alakultak, mint az év korábbi negyedéveiben, ami a bizalom visszatérését jelzi mind a gazdasági kilátások, mind a megtakarítási termékek tekintetében. Ugyanakkor megváltozott a jogszabályi környezet, 2010-től megszűnik az életbiztosítások után igénybe vehető adókedvezmény.

A biztosító prognózisa szerint az egyszeri díjas életbiztosítási termékek következő évét ez a két jelentős, ám ellentétes hatás határozza meg oly módon, hogy ebben a piaci szegmensben stagnálás várható.

A rendszeres díjas termékeknél a folyamatok hasonlóak, ám itt a díjbevétel növekedés csak késleltetve jelentkezik. A válságot megelőzően ez a szegmens évről évre két számjegyű növekedést mutatott, ám a 2009-es év korábbitól elmaradó új értékesítési volumenei és a várhatóan stagnáló új értékesítések miatt e termékcsoport díjbevétele még 2010-ben sem éri el a 2008-as szintet.

„Összességében elmondható, hogy az életbiztosítási piac túllendült a holtponton, de a díjbevételek 2010-ben a 2009-ben elért szint körül alakulnak. A visszavásárlások aránya már visszatért a korábbi szintre, és véleményem szerint meg is marad itt. Az életbiztosítási szektor által kezelt vagyon tovább nő, ennek mértéke nagyban függ a tőkepiacok 2010. évi teljesítményétől.” – mondta el Kuruc Péter, a K&H Biztosító életbiztosítási üzletágának vezetője.

Ár helyett minőség?

A megváltozott jogszabályi háttér miatt a termékfejlesztésre kerül a hangsúly, és a biztosítók olyan életbiztosítási termékeket hoznak létre, amelyek az új működési környezetben is vonzó megoldást nyújtanak az ügyfeleknek. E termékek segítségével legkésőbb 2012-re, de talán már 2011-re a biztosítási szektor újra el fogja érni a válság előtti utolsó év, 2007 díjbevételi szintjét.

Sólyomnak nem tetszik a magánnyugdíj-törvény
Jó évük volt a nagy biztosítóknak 
Kötelező: márciusig a rendőr nem büntethet
Téli veszélyek: biztosan van biztosítása?
Érdemes biztosítást kötni a műszaki cikkekre
Szükség lenne a gyorsított kárrendezésre?

Privátbankár

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Elszakadt a cérna: leépítésekbe kezdenek a vállalatok

2012. február 13., 00:03
Elszakadt a cérna: leépítésekbe kezdenek a vállalatok

Kedvezőtlenül alakulnak az idei foglalkoztatási kilátások, mivel a legtöbb vállalat létszámcsökkentést tervez. Az elbocsátások az 500 fő feletti cégek esetében lesznek a legjellemzőbbek. A cégek többsége eddig megpróbálta tartani a létszámot bízva a javuló konjunktúrában, mára azonban úgy tűnik már nem bíznak a kedvező kimenetelben-

Facebook