Az amerikai képviselőház vasárnap éjszaka elfogadta az egészségügyi reformtörvény tervezetét - 70 éve nem nyúltak bele ennyire a társadalombiztosítás rendszerébe
A történelmi jelentőségű dokumentum - amelynek törvénnyé válásához még Barack Obama elnök aláírására lesz szükség - az eddigi körön túl 32 millió amerikaira fogja kiterjeszteni a betegbiztosítást. A tervezet elfogadása mindössze néhány vokson múlt: az alsóház 219-212 szavazati aránnyal fogadta el azt. Az elfogadáshoz szükséges minimum 216 szavazat volt. A tervezetet a republikánus ellenzék egyetlen tagja sem támogatta, és 34 demokrata politikus is nemmel voksolt.
"Történelmet írunk, rendbe tesszük az egészségügyet Amerikában" - hangoztatta korábban az elnök. Elemzők a törvény fontosságát az 1935-ös társadalombiztosítási reformhoz, valamint az idősek számára egészségügyi alapellátást biztosító 1965-ös Medicare program bevezetéséhez hasonlítják.
| Barack Obama vasárnap éjszaka kijelentette: az egészségügyi reformtörvény elfogadása az amerikai nép, egyben a józan ész győzelmét jelenti |
A szavazás kimenetele még vasárnap délelőtt is kétséges volt. Steny Hoyer, a demokraták frakcióvezetője akkor annyit mondott: már csak néhány szavazatot kell megszerezniük. Végül a Fehér Ház és az abortuszt ellenző demokrata képviselők közötti kiegyezéssel vált bizonyossá, hogy összegyűlik az elfogadáshoz szükséges 216 szavazat.
John Boehner, a republikánus frakció vezetője a szavazás előtt azt mondta: a demokraták, ha elfogadtatják a törvény, képviselőházi többségük elvesztésével fognak fizetni a novemberi kongresszusi választásokon. Közölte: a republikánusok a megengedhetetlenül költséges reformok visszavonásán fognak dolgozni, ha megnyerik a választásokat.
| Megnyerő-e a nyerő? Obama még mindig nyerő típus |
Obama reformtörvénye ugyan nem helyez kilátásba általános, mindenkire kiterjedő betegbiztosítást, de azzal, hogy azt kiterjesztik 32 millió amerikaira, a népesség 95 százaléka biztosított lesz. A törvény fontos eleme: megtiltja, hogy a biztosítók megtagadhassák szolgáltatásaikat a betegektől bizonyos egészségügyi előfeltételek esetén. A betegbiztosítás rendszerét úgy alakítják át, hogy 2014-től szinte mindenki számára kötelező lesz a biztosítás; azokon a szegényeken, akik nem képesek fizetni a biztosítási díjakat, az állam fog segíteni. Újabb adókat rónak ki a gazdagokra, ezenkívül a nagy- és közepes méretű vállalatokat kötelezni fogják, hogy nyújtsanak biztosítást alkalmazottaiknak, máskülönben pénzbüntetést kell fizetniük.
Kongresszusi számítások szerint a törvénycsomag várhatóan 138 milliárd dollárral fogja mérsékelni a költségvetési deficitet az első tíz évben, majd 1,2 ezer milliárd dollárral az elfogadása utáni második évtizedben. A kongresszus költségvetési hivatala szerint az Obama-féle törvénycsomag végrehajtása az elkövetkező tíz évben 938 milliárd dollárba fog kerülni.
Átment a módosító csomag is
| Nézze meg választási rovatunkat és értékelje Ön is a miniszterelnök-jelölteket! |
Erre azért volt szükség, mert előzőleg az egészségügyi törvénytervezetnek a szenátus által tavaly elfogadott változatát hagyták jóvá, de a demokraták finomítani akartak ezen. A törvénytervezetről - mivel azt már tavaly elfogadta a szenátus - nem lesz szavazás a felsőházban, így az okmány egyenesen mehet a Fehér Házba, Obama elnökhöz aláírásra. Obama azt ígérte, hogy a lehető leghamarabb aláírja.
| A hét kérdése: Önnek mi lenne az első lépése kormányfőként? Szavazzon! |
A republikánusok eközben azt keresik, hogyan gördíthetnének akadályt a módosítások elfogadásának útjába. A Fox News hírcsatorna szerint az ellenzék vezetői találtak is egy passzust, amely megakadályozná, hogy a demokraták a szóban forgó módosító csomag esetében a tervezett különleges szavazási eljárást alkalmazzák az ellenzéki obstrukció megkerülésére.
Kína nem enged az USA-nak
Meg lehet-e javítani a modern kapitalizmust?
Párttársai sem veszik fel a telefont Obamának
Egyre csalódottabbak az amerikaiak Obama miatt
149 milliárdot adnak a munkanélküliségre - Amerikában
Kiválasztottak: Obama aláírta a vállalati adókedvezmény-törvényt
USA: a vártnál kevésbé csökkent a segélykérők száma
Rakétapajzs: áprilisban aláírják a START-III. szerződést
MTI, Privátbankár
Címlapon
Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
Soros György milliárdos befektető úgy véli, hogy az alacsony gazdasági növekedés, és a hosszan tartó politikai feszültség akkor is széthúzza az unió tagállamait, ha a görögök elfogadják a kiterjesztett megszorító csomagot. Soros szerint az USA gazdasága a megújulás jeleit mutatja, a választásokkal kapcsolatban elmondta, hogy Obama megérdemelne egy második győzelmet.
bazi nagy görög megszorítás
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Megegyeztek a görögök, mégis lefagytak a piacok
- Megkegyelmeztek a görögök, megszületett a megállapodás
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Európa legrosszabb pénzügyminisztere néz farkasszemet az államcsőddel
- A németek fele kipaterolná az eurózónából a görögöket
- Miért ne mehetne csődbe Görögország?
- A törökök nem szállítanak gázt Görögországnak
- A bajok ellenére 8 százalékos növekedést vár Kína
- Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
Legfrissebb híreink
- A bajok ellenére 8 százalékos növekedést vár Kína
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Idén sem számíthat túl sok jóra a hazai turizmus
- Az olasz bankoknak is odacsapott az S&P
- Készül a görög parlament a megszorító csomag elfogadására
- Adóemeléssel és megszorításokkal takarékoskodna Ausztria
- Nyáron beindul a termelés az új magyar csokigyárban
- A világ 10 legjobb luxushotelje: Marrakeshtől Párizsig
- Nyáron beindul a termelés az új magyar csokigyárban
- Holnaptól megint szívnak a dohányosok
- Erősödik a forint, sírás lehet a vége
- Készül a görög parlament a megszorító csomag elfogadására
- Az ideális bor vörös, és alacsony az alkoholtartalma
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Nem gyárt többé fényképezőgépet a Kodak
- Kiderült, miért kell nekünk az IMF - OTP-t vásároltak a háziasszonyok





_fill_200x116.jpg)










