Csak a pénz érdekel minket - a látszatért képesek vagyunk eladósodni

2010. február 22., 18:26

A magyar társadalom fogyasztásközpontú és még mindig úgy véli, hogy az államnak kell tennie a szegénység ellen

Közügyeinkről, választási preferenciáinkról értekeztek a Magyar Fogyasztó Platform idei első rendezvényén kutatók, kampánystratégák, kommunikációs szakemberek és újságírók. A közügyek fogyasztói című konferencián többek között elmondták, hogy a magyar társadalom fogyasztásközpontú, a komplex érzelmek sarkallják szavazásra, valamint még mindig úgy véli, hogy az államnak kell tennie a szegénység ellen. Véget ért A közügyek fogyasztói című konferencia, amely a Magyar Fogyasztó Platform (MFP) konferenciasorozatának részeként, a Magyar Telekom Székházban került megrendezésre.

A szakkonferencia nyitóelőadójaként Závecz Tibor (Szonda Ipsos) elmondta, hogy míg a fiatalok körében az érzelmi motivációk, az időseknél pedig az ideológiai tényezők játszanak az átlagosnál fontosabb szerepet a választási részvétel létrejöttében, addig a politikától való távolmaradás legfőbb okaként ugyanezek hiánya, valamint az intézményrendszer iránti bizalmatlanság jelölhető meg.

A fogyasztók politikai aktivitásának elemzését követően a GfK Hungária képviseletében Sugatagi Gábor beszámolt arról, hogy Magyarország lakossága fogyasztásorientált és borús valóságérzettel rendelkezik. Mivel a jómód a legfontosabb számára, ennek fenntartása érdekében képes aggályok nélkül eladósodni.

A közügyi kérdések közül is csak a jólétéhez kapcsolódók tudják felkelteni érdeklődését, így a morális kérdések többsége hidegen hagyja - tudtuk meg a Magyar Fogyasztói Platform közleményéből.

A teljes lakosságot követően a fiatalok értékrendjére és a közügyekhez való viszonyára fókuszált előadásában Ságvári Bence (ITHAKA).

A hét kérdése:
Véleménye szerint mennyi lenne az ideális nyugdíjkorhatár Magyarországon? Szavazzon!
Felhívta a résztvevők figyelmét arra a nem elhanyagolható tényre, hogy ugyan a fiatal generációknak köszönhetően egyre több posztmateriális érték is bekerül a társadalmi gondolkozásba, de ettől függetlenül a fiatalok értékrendjének egy sajátos területén – politikával, állammal, gazdasággal kapcsolatos attitűdjeikben – nagyon erős a hasonlóság az idősebb generációk gondolkodásmódjával. Azaz félő, hogy a Sugatagi Gábor által is említett jólét központú gondolkozásmód átöröklődik az idősebb generációkról a fiatalabbakra.

A magyarok materiális gondolkozásmódjával nyilván a pártok is tisztában vannak, hiszen idei kampányukban – ahogy ezt Sugatagi is megjegyezte – mindezidáig összesen két (materiális) téma kapott hangsúlyt: a nyugdíjrendszer reformja, valamint az ingatlanadó bevezetése.

A választási kampány ingerszegénységére talán választ ad Szigetvári Viktor azon − a konferencián elhangzott − mondata, amelyben kifejtette, hogy véleménye szerint a politikai kommunikációnak minimális a hatása a szavazatok leadására. A Baló György által moderált kerekasztal-beszélgetésbe meghívott kampányigazgatók, Kubatov Gábor (Fidesz, kampányigazgató), Somogyi Zoltán (MDF, kampányfőnök) és Szigetvári Viktor (MSZP, kampányigazgató) ebben ugyan nem, de abban egyetértett, hogy politikai kampányok és eszközök tekintetében Amerika a világvezető.

A Fidesz letakarítja a svédasztalt a többiek elől? 
Az MSZP mentes a rossz beidegződésektől
Bokros: nem állunk össze az LMP-vel

Privátbankár

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!

Címlapon

A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

2012. május 26., 07:30
A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

Július elsejétől él a Munka Törvénykönyve, de az új jogszabálycsomaghoz még a Parlament elfogad egy átmeneti rendelkezéseket tartalmazó másik törvényt is. Ennek értelmében valószínűleg lesznek olyan passzusok, melyek csak jövőre lépnek életbe. A felmondási tilalmak köre ugyanakkor már nyártól szűkül, új fogalom a törvényben a távolléti díj, mely az átlagkeresetet váltja - ez sokak számára kevesebb pénzt jelent majd.

Facebook