Januárban ismét lehetőség van arra, hogy a munkavállalók az adóbevallással egyenértékű nyilatkozatot tegyenek munkáltatójuknak
Januárban ismét lehetőség van arra, hogy a munkavállalók az adóbevallással egyenértékű nyilatkozatot tegyenek munkáltatójuknak.A munkavállalók 2010. január 31-éig írásban nyilatkozatot adhatnak a munkáltatójuknak és kérhetik, hogy a 2009. évi személyi jövedelemadójukat a munkáltató állapítsa meg és számolja el az esetleges különbözetet. Ha a magánszemély nem kéri az adómegállapítást, ezt a tényt is közölnie kell munkaadója felé tett nyilatkozatában - olvasható az APEH tájékoztatójában.
Hangsúlyozni kell, hogy a munkáltató nem köteles elfogadni a magánszemély adómegállapítást kérő nyilatkozatát, tehát nem kell elkészítenie a munkáltatói adómegállapítást. Ha azonban válasza nemleges, erről időben tájékoztatnia kell az érintettet. Abban az esetben, ha a munkáltató nem vállalja a munkáltatói adómegállapítást, úgy köteles információt adnia arról is, hogy élhet alkalmazottja az egyszerűsített bevallás benyújtásának lehetőségével is.
Az adóhatóság közreműködésével készülő egyszerűsített bevallás ugyanis az idei évtől életbe lépett új önadózási forma, mely keretében az APEH a rendelkezésére álló információk birtokában állítja össze a magánszemély adóbevallását és számítja ki az adóját.
A magánszemély a munkáltatói adómegállapításra vonatkozó nyilatkozata megtételére akkor jogosult, ha az adóévben kizárólag az adó elszámolását vállaló munkáltatótól szerzett olyan bevételt, amelyet a nyilatkozat hiányában önadózóként köteles lenne bevallani. Év közbeni munkahelyváltás esetén akkor választható ez a bevallási forma, ha az illető az adóévben kizárólag egymást követően fennálló munkaviszonya alapján szerezte bevételét, ekkor azonban a korábbi munkáltató(k) által a munkaviszony megszűnésére tekintettel kiadott igazolást át kell adni az adó elszámolását vállaló munkáltatónak. A magánszemély akkor is kérheti a munkáltatói adómegállapítást, ha a fentiek mellett pl. családtámogatásban, vagy belföldről származó nyugdíjban részesült.
Az adómegállapításhoz szükséges igazolásokat, valamint ha a magánszemély önkéntes kölcsönös pénztári nyilatkozat alapján adójának átutalásáról rendelkezik, e nyilatkozatát a munkáltatónak 2010. március 20-áig kell átadni.
Itt az új adótábla: kinek lesz szuper a bruttó?
Adóhajrá: amit ma megtehetsz, ne halaszd jövőre
Sárga csekk: korlátlan ideig elfogadja a Posta
Vagyonadó: segít az APEH, de megőrzi az adatokat
Év végi adólefaragó: így spórolhat százezreket
Privátbankár
Címlapon
Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
Soros György milliárdos befektető úgy véli, hogy az alacsony gazdasági növekedés, és a hosszan tartó politikai feszültség akkor is széthúzza az unió tagállamait, ha a görögök elfogadják a kiterjesztett megszorító csomagot. Soros szerint az USA gazdasága a megújulás jeleit mutatja, a választásokkal kapcsolatban elmondta, hogy Obama megérdemelne egy második győzelmet.
bazi nagy görög megszorítás
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Megegyeztek a görögök, mégis lefagytak a piacok
- Megkegyelmeztek a görögök, megszületett a megállapodás
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Európa legrosszabb pénzügyminisztere néz farkasszemet az államcsőddel
- A németek fele kipaterolná az eurózónából a görögöket
- Miért ne mehetne csődbe Görögország?
- A törökök nem szállítanak gázt Görögországnak
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
- A bajok ellenére 8 százalékos növekedést vár Kína
Legfrissebb híreink
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
- A bajok ellenére 8 százalékos növekedést vár Kína
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Idén sem számíthat túl sok jóra a hazai turizmus
- Az olasz bankoknak is odacsapott az S&P
- Készül a görög parlament a megszorító csomag elfogadására
- Adóemeléssel és megszorításokkal takarékoskodna Ausztria
- A világ 10 legjobb luxushotelje: Marrakeshtől Párizsig
- Nyáron beindul a termelés az új magyar csokigyárban
- Holnaptól megint szívnak a dohányosok
- Erősödik a forint, sírás lehet a vége
- Az ideális bor vörös, és alacsony az alkoholtartalma
- Készül a görög parlament a megszorító csomag elfogadására
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Az olasz bankoknak is odacsapott az S&P
- Nem gyárt többé fényképezőgépet a Kodak





_fill_200x116.jpg)










