A MÁV-START, a GYSEV és a Volán társaságok által kiadott bérletek árai átlagosan 10, a jegyárak pedig 15 százalékkal emelkednek 2010. február 1-jén
A minisztérium tájékoztatása szerint a valós utazási igények felmérése érdekében a díjmentesen közlekedők a jövőben regisztrációs jeggyel utazhatnak. A regisztrációs jegyet a szolgáltatók vezetik be legkésőbb 2010. február végéig - közölte a tárca az MTI érdeklődésére.
A KHEM tájékoztatása szerint a tarifarendszer felülvizsgálata a helyközi közösségi közlekedés átalakításának meghatározó eleme, a minisztérium az érintett vállalatok kiegyensúlyozottabb finanszírozása érdekében döntött a vasúti és autóbuszos tarifák emeléséről.
A helyközi közösségi közlekedést rendszeresen, főként a munkahelyekre és oktatási intézményekbe járásra használó utasok terhei kisebb mértékben nőnek a csak alkalomszerűen, más céllal utazókénál.
A szaktárca közleményében emlékeztet arra, hogy a vasúti és autóbusszal végzett helyközi személyszállításban 2007 májusától működik egységes díjövezeti-, tarifa- és kedvezményrendszer. Az azóta az egy- és kétforintos érmék kivonása, illetve az áfaemelkedés miatti korrekciót kivéve a tarifák nem változtak. A tárca számítása szerint csak az inflációs hatások kiegyenlítése 16 százalék feletti emelést indokolna.
A tarifarendelet módosítása felhatalmazást ad a regisztrációs jegyek bevezetésére is. A díjmentes utazásra jogosultak - a 6 év alattiak, a 65 év felettiek, a vasutasok és a Volánnál dolgozók - térítésmentes jeggyel utazhatnak a jövőben is. A regisztrációs jegy az utazás időpontját, valamint az indulási állomás és célállomás megnevezését tartalmazza. A tervek szerint a technikai feltételek megteremtésének időigényétől függően legkésőbb február végéig minden szolgáltató bevezeti az új jegytípust.
A regisztrációs jegy gyakorlati haszna a helyközi közösségi közlekedéshez kapcsolódó utazási és finanszírozási igények egyértelmű felmérése, és ennek köszönhetően a jobb tervezhetőség. A lépés segíthet a menetrendek előkészítésében, például adatokkal szolgál majd a jellemző utazási távolságokról, a csúcsidőszakokról. A regisztrációs jegy alkalmazása alapozza meg a kedvezményrendszer átalakításának további lépéseit.
Egyenjegy lesz a MÁV-nálSztrájk, korrupció, áremelés: erről beszéltünk
Nagyot esett a hús, a zöldség és a gyümölcs ára
A gyógyszeriparban nőttek legjobban az árak
Emelni készül a Ryanair
MTI
Címlapon
Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
Soros György milliárdos befektető úgy véli, hogy az alacsony gazdasági növekedés, és a hosszan tartó politikai feszültség akkor is széthúzza az unió tagállamait, ha a görögök elfogadják a kiterjesztett megszorító csomagot. Soros szerint az USA gazdasága a megújulás jeleit mutatja, a választásokkal kapcsolatban elmondta, hogy Obama megérdemelne egy második győzelmet.
bazi nagy görög megszorítás
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Megegyeztek a görögök, mégis lefagytak a piacok
- Megkegyelmeztek a görögök, megszületett a megállapodás
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Európa legrosszabb pénzügyminisztere néz farkasszemet az államcsőddel
- A németek fele kipaterolná az eurózónából a görögöket
- Miért ne mehetne csődbe Görögország?
- A törökök nem szállítanak gázt Görögországnak
- Az EU szerint nem kell aggódni a gáz miatt
- Tovább küzd Spanyolország a munkanélküliség ellen
Legfrissebb híreink
- Az EU szerint nem kell aggódni a gáz miatt
- Tovább küzd Spanyolország a munkanélküliség ellen
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
- A bajok ellenére 8 százalékos növekedést vár Kína
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Idén sem számíthat túl sok jóra a hazai turizmus
- Az olasz bankoknak is odacsapott az S&P
- A világ 10 legjobb luxushotelje: Marrakeshtől Párizsig
- Nyáron beindul a termelés az új magyar csokigyárban
- Holnaptól megint szívnak a dohányosok
- Erősödik a forint, sírás lehet a vége
- Az ideális bor vörös, és alacsony az alkoholtartalma
- Nem gyárt többé fényképezőgépet a Kodak
- Nyerj egy iPad2-t és naponta egy magazin-előfizetést a Privátbankárral!
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Készül a görög parlament a megszorító csomag elfogadására





_fill_200x116.jpg)










