Elszámoltatást sürgetnek Orbán rajongói

2010. február 03., 07:08

Orbán Viktor Facebook oldalán egy valaki azt kérte, Orbán Viktor ne mondjon olyat a beszédben, amiben saját maga sem hisz

Szinte minden fontos témában várják Orbán Viktor véleménynyilvánítását azok, akik a Facebook közösségi portálon már több száz javaslatot tettek a Fidesz-elnök pénteki évértékelő beszédével kapcsolatban.

A Facebookon Orbán Viktor januárban indította el rajongói oldalát, amelyhez azóta több ezren csatlakoztak. A pártelnök múlt pénteken közölte, várja a javaslatokat szokásos évértékelő beszédéhez. Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője az MTI-nek elmondta: Orbán Viktor mindennap ránéz a Facebook oldalára.
   
A pártelnök folyamatosan figyelemmel kíséri, mit javasolnak neki az évértékelővel kapcsolatban a hozzászólók, de mivel a beszéd írása jelenleg folyamatban van, ezért azt még nem lehet tudni, mi az, amit használ majd belőle, és mi az, amit nem - fejtette ki. Szijjártó Péter ugyanakkor hangsúlyozta, mivel a Fidesz elnöke a beszédírás közben kíséri figyelemmel a javaslatokat, hasznosulnak a gondolatok.
   
A keddig beérkezett több mint 500 hozzászólás
szinte minden terület említését kéri Orbán Viktortól. Van, aki úgy fogalmazott: "minden társadalmi csoportnak legyen mondanivalója".
   
A legtöbben a nyugdíjasokért és a fiatalokért aggódnak: felvetik a nyugdíjba lépés határidejének kitolását, az egyes nyugdíjak közötti különbséget, és kérik azt is, hogy az elnök térjen ki az állami nyugdíjrendszer jövőjét érintő nehézségekre.
   
Ön szerint hány párt jut be a parlamentbe? Szavazzon!
Sokan szorgalmazzak, hogy Orbán Viktor szóljon a munkahelyteremtésről, az oktatás (köz-, egyetemi, szakoktatás) színvonalának javításáról, a fiatal pályakezdőkről, a kisvállalkozókról, az 50 év felettiek munkavállalásáról, a diákhitel kamatáról. Az évértékelő beszédben többen kiemelten kezelnék az egészségügy helyzetét is. A facebookos "rajongók" nagy része sürget egy esetleges Fidesz-kormány által indítandó "elszámoltatást".
   
A hozzászólókat megosztotta Mádi László kihagyása a Fidesz-listáról. Ezzel kapcsolatban volt, aki azt írta, össze kell tartani, mások szerint azonban nem szabad kettős mércét alkalmazni, "hiszen akkor Varga Mihályt is ki kellett volna rúgni".
   
A beszédben többen arra kíváncsiak, vajon mi lesz a bedőlt lakás- és bankhitelesekkel, a kilakoltatottakkal, a közüzemi tartozással küzdőkkel, és arra, hogy vajon mit szól Orbán a bankok hitelezési gyakorlatához.
   
Az önkormányzatok helyzete, a közbiztonság, a civilekkel való párbeszéd, a vidék helyzete, a bankok tevékenysége, a korrupció visszaszorítása, az egyes állami vezetőknek szétosztott jutalmak, magyar értékek - például a magyar borok -, valamint a magyar cégek, termelők támogatása mind-mind felmerül az Orbán-beszédhez "tanácsot" adók kérdései között.
   
A választóknak módjuk lesz arra, hogy áprilisi döntésükkel megtisztítsák a magyar politikát és a politikai elitet, valamint határozzanak arról, hogy kik képviseljék őket a következő időszakban - jelentette ki Navracsics Tibor. Csak akkor tud Magyarországon visszatérni a politika az értelmes viták keretébe, hogy ha a választópolgárok elmondhatják a véleményüket az elmúlt négy évről - mondta.
A "facebookolók" jó része szólna a határon túli magyarokról.
"Mondja el tisztán, világosan, hogy az Ön kormánya nem alamizsnaként és nem kampányprogramként, hanem természetes, vele született jogukként megadja nekik a magyar állampolgárságot" - írja egyikük.
   
Többen szorgalmazzák a középosztály megerősítését és a megszüntetett családtámogatások visszaállítását. Hangsúlyozzák a család fontosságát, a családi adózás bevezetést, a fiatalok jövőbeli boldogulása lehetőségeinek felvázolását. A hozzászólók felvetik, hogy Orbán Viktor esetleges miniszterelnöksége idején dolgozzanak ki egy jogilag is elfogadható gyűlöletbeszéd-ellenes törvényt.
   
Van, aki szerint a Fidesz elnökének pénteken szólnia kell arról is, hogy a szükséges változtatásokhoz el kell érni a kétharmados eredményt, és szólnia kell a Jobbik szimpatizánsaihoz, szavazóihoz: "a Jobbikra adott szavazataik az ország érdekében elvesznek, csak az MSZP-MDF-SZDSZ érdekeit szolgálják".
   
Orbán Viktor külpolitikai kérdésekben is kapott tanácsot, és van, aki azt kérte, szóljon a Fidesz gazdaságpolitikai programjáról. A foci ne maradjon ki! - írta egy rajongó, de többen kérték, hogy a Fidesz elnöke szóljon a sportról, mint stratégiai ágazatról. Van, aki egyedi ügyekre kíváncsi, például arra, hogy mi lett a sorsa annak a több ezer, fel nem szerelt kórházi széfnek, amelyet Horváth Ágnes volt egészségügyi miniszter rendeltetett meg.
   
Egy valaki azt kérte, Orbán Viktor ne mondjon olyat a beszédben, amiben saját maga sem hisz. "Azért regisztráltam ide, mert hiszem, hogy ezek az üzenetek eljutnak Önhöz. Végre a kisember szavára is kíváncsi valaki" - írja egy rajongó.

Két hónap után Orbán újra megszólal
Kósa a legeladósodottabb fideszes
Gyurcsány távol maradt: nem segíti a Fidesz kampányát
Házelnök lehet Schmitt Pálból?
Nyolcmillióan szavazhatnak áprilisban 

MTI

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!

Címlapon

A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

2012. május 26., 07:30
A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

Július elsejétől él a Munka Törvénykönyve, de az új jogszabálycsomaghoz még a Parlament elfogad egy átmeneti rendelkezéseket tartalmazó másik törvényt is. Ennek értelmében valószínűleg lesznek olyan passzusok, melyek csak jövőre lépnek életbe. A felmondási tilalmak köre ugyanakkor már nyártól szűkül, új fogalom a törvényben a távolléti díj, mely az átlagkeresetet váltja - ez sokak számára kevesebb pénzt jelent majd.

Facebook