Fejenként 163 forinttal támogatjuk a klímavédelmet

2009. december 11., 14:14

Teljes lakosságra és a mostani árfolyamon számolva közel 163 forinttal támogatjuk fejenként a fejlődő országok éghajlatvédelmi erőfeszítéseit 2010 és 2012 között

Teljes lakosságra és a mostani árfolyamon számolva közel 163 forinttal támogatjuk fejenként a fejlődő országok éghajlatvédelmi erőfeszítéseit 2010 és 2012 között

Magyarország összesen hatmillió euróval támogatja a fejlődő országok éghajlatvédelmi erőfeszítéseit a 2010-2012 közötti három évben - közölte Bajnai Gordon miniszterelnök pénteken Brüsszelben, az EU csúcstalálkozója után. Az első évben egy, a másodikban kettő, a harmadik évben (2012-ben) hárommillió euró lesz a magyar hozzájárulás.

A kormányfő elmondta, hogy az állam-, illetve kormányfők abban állapodtak meg: a szolidaritás kifejezéseként mind a 27 uniós tagország tesz valamilyen összegű vállalást.

Az unió a három szóban forgó esztendőben összesen 7,2 milliárd euróval kész támogatni a fejlődő országokat, de - hangsúlyozta Bajnai Gordon - a felajánlások feltételesek abban az értelemben, hogy a koppenhágai klímavédelmi ENSZ-konferencián meg kell mutatkoznia mások erőfeszítési készségének is.

"Európa az élen jár, viszi a zászlót, de nem érezzük, hogy mindenki követne" - jegyezte meg a magyar miniszterelnök. Elképzelhetőnek nevezte, hogy a jövő hét második felében csúcsszinten záruló koppenhágai értekezlet mentén az EU-országok vezetői még egy csúcstalálkozót tartanak a dán fővárosban, ahol véglegesítik vállalásaikat.

Klíma: nekünk nem kell pénzzel beszállni? 
Klíamcsúcs: a svédek 800 millióval mutatnak példát
Kudarccal végződik a klímacsúcs?
Klíma: 6 milliárdot ajánl az EU, a duplája kellene

MTI

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Ahol négy éve folyamatosan megelőzi a Real Madrid a Barcelonát

2012. február 09., 16:00
Ahol négy éve folyamatosan megelőzi a Real Madrid a Barcelonát

Ez volt a negyedik olyan év, amikor a Money League rangsor első hat helyén nem történt változás, a hat legnagyobb klub – a Real Madrid, a Barcelona, a Manchester United, a Bayern München, az Arsenal és a Chelsea – bevétel szempontjából ugyanazt a sorrendet foglalta el. A húsz legnagyobb futballklub bevételei három százalékkal növekedtek, miközben az európai gazdaság növekedési üteme csak ennek fele volt.

Facebook