Nem mindig a biztonság az első a magyar autósok számára. Sokan csak akkor vásárolnak új gumikat, ha az már elkerülhetetlen
A januári adatfelvételkor a magyar autóvezetők több mint háromnegyede az évszaknak megfelelően téli gumival közlekedett – derült ki a KutatóCentrum felméréssorozatából, melyben a magyar autósok gumiabroncs-használati szokásait vizsgálta. Azok, akik többet vezetnek, nagyobb figyelmet fordítanak a megfelelő abroncs használatára: a havonta több mint 2000 kilométert autózok 87 százaléka, míg az 500 kilométernél kevesebbet vezetőknek csupán 68 százaléka szerelte fel téli gumival autóját. A kutatás arra is fényt derített, hogy a nők és a fővárosiak kevésbé gondosak.
A harmadik alkalommal lefolytatott kutatás szerint a gumijukat lecserélő autósok többsége a szakemberek által ajánlottak szerint, azaz az időjárás függvényében szereli át az abroncsokat, néhányan ugyanakkor a naptári hónap alapján, vagy az első havazáskor. A legtöbben a cseréhez hivatalos gumis műhelyt keresnek fel. A megkérdezettek közel egynegyede viszont otthon szereli át a gumikat, amiben elsősorban a spórolás játszhat szerepet.
A kutatás eredményei szerint a gumiválasztás során az ár a legfontosabb szempont, a második helyre a márka került. „Az autóvezetők 36 százalékának számít, hogy ki a gyártó, 29 százalék jellemzően mindig ugyanazt a márkát vásárolja" – emelte ki Barcza Enikő, a KutatóCentrum üzletág igazgatója.
A gumiabroncs-vásárlók 39 százaléka csak akkor vásárol új szett gumikat, amikor az már elkerülhetetlen, 53 százaléka ugyanakkor bevallása szerint a gyártó ajánlásának és a gumi állapotának megfelelő időközönként cserél. Nem meglepő, hogy az autósok közel 90 százaléka választás előtt alaposan tájékozódik az árakról és elérhetőségekről. Az internetező autósok a világhálót is aktívan használják erre a célra: 46 százalékuk gyűjt információt a neten, további 16 százalék pedig vásárolt is már gumiabroncsokat online - olvasható a KutatóCentrum közleményében.
31-én megnyitják az M6-ost
Csodaautót mutat be a svájci óragyár - képek
Egy éve 75 forinttal volt olcsóbb a benzin
Kgfb: kinek jó az új törvény?
Privátbankár
Címlapon
Elszakadt a cérna: leépítésekbe kezdenek a vállalatok
Kedvezőtlenül alakulnak az idei foglalkoztatási kilátások, mivel a legtöbb vállalat létszámcsökkentést tervez. Az elbocsátások az 500 fő feletti cégek esetében lesznek a legjellemzőbbek. A cégek többsége eddig megpróbálta tartani a létszámot bízva a javuló konjunktúrában, mára azonban úgy tűnik már nem bíznak a kedvező kimenetelben-
bazi nagy görög megszorítás
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Megegyeztek a görögök, mégis lefagytak a piacok
- Megkegyelmeztek a görögök, megszületett a megállapodás
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Európa legrosszabb pénzügyminisztere néz farkasszemet az államcsőddel
- A németek fele kipaterolná az eurózónából a görögöket
- Miért ne mehetne csődbe Görögország?
- A törökök nem szállítanak gázt Görögországnak
- Elszakadt a cérna: leépítésekbe kezdenek a vállalatok
- Az EU szerint nem kell aggódni a gáz miatt
Legfrissebb híreink
- Az EU szerint nem kell aggódni a gáz miatt
- Tovább küzd Spanyolország a munkanélküliség ellen
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
- A bajok ellenére 8 százalékos növekedést vár Kína
- Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Idén sem számíthat túl sok jóra a hazai turizmus
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Holnaptól megint szívnak a dohányosok
- Nyáron beindul a termelés az új magyar csokigyárban
- Erősödik a forint, sírás lehet a vége
- Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Idén sem számíthat túl sok jóra a hazai turizmus
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás





_fill_200x116.jpg)










