Óvatosan a narancslével és a szénsavas üdítőkkel, mert a savas táplálékok is károsíthatják a fogzománcot
A fogzománc a fog felszínét képező anyag, amely a test legkeményebb és legtöbb ásványi anyagot tartalmazó anyaga. De még ez az erős védelem is meg tud bomlani, elsősorban a táplálkozási és fogápolási szokásaink miatt, aminek következményei az érzékenység, később akár szuvasodás is lehetnek. A jelenségről és a teendőkről dr. Benkő Krisztina, az Oxygen Medical fogszakorvosa beszélt. A fő ellenség: a sav
A fog három fő alkotórésze a fogcement, a dentin és a zománc, amelyek közül egyedül ez utóbbi látható a felszínen. Színét leginkább az alatta található dentin színe határozza meg, ugyanis maga a zománc áttetsző, tehát a világossárga és a szürkés is egészséges szín lehet. Általában az íny felé vékonyodik, amíg el nem jut a cement-zománc találkozási pontig - olvasható az orvostkeresek.hu közleményében.
Közismert, hogy a zománc épségét a savas élelmiszerek, italok károsítják, de sokáig úgy tudtuk, a nyál közömbösíti ezt a károsító hatást. Amerikai kutatók azonban ezt cáfolták, és kísérletekkel bizonyították, hogy a narancslében található savak sokkal inkább kikezdik a fogzománcot, mint a peroxidok, amelyeket egyes fehérítő fogkrémek tartalmaznak. A sav romboló hatását az okozza, hogy ez az anyag megtámadva a fogzománcot, fontos ásványok elvesztéséhez vezet. Ez pedig egy lassú folyamatot indít be, amelynek állomásai:
- Megjelenik a fogak érzékenysége, amelyet főként hideg vagy meleg ételek, italok fogyasztásakor tapasztalhatunk.
- A zománc elvékonyodása miatt enyhén sárgulni kezd a fog és kopás jelei is láthatók lesznek.
- Mind az érzékenység, mind a sárgulás fokozódik.
- A fogak élei áttetszővé válnak, és kisebb mélyedéseket tapasztalhatunk a fogak felszínén.
- Rendkívül előrehaladott állapotban a súlyos károsodás miatt akár a fogak eltávolítása is szükségessé válhat.
Tippek a fogak védelmében
A saveróziót, vagyis amikor a fogzománc a savak hatására kopni kezd, elsősorban a táplálkozási és fogápolási szokásaink okozzák. Melyek azok a tényezők, amelyekre fokozott figyelmet kell fordítanunk?
1. Kerüljük a szénsavas üdítőket.
2. Ha mégis ezeket választjuk, figyeljünk oda, hogy ne lassan, szívószálon szürcsölve igyuk, hanem a viszonylag gyorsan nyeljük le, hogy a lehető legrövidebb ideig érintkezzenek a zománccal.
3. Mérsékeljük a vörösbor, az ecet, a rágcsálnivalók, a savas gyümölcsök, savanyúságok fogyasztását. Ha mégsem mondunk le az egyébként egészséges gyümölcsökről vagy éppen a narancsléről, ugyanazokat a szabályokat tartsuk be, mint a szénsavas üdítőknél.
4. A fogmosással várjunk legalább 20 percet a savtartalmú élelmiszerek, italok fogyasztása után, így elkerülhetjük a meggyengített zománcréteg megsértését.
5. Mivel a reflux betegség egyik legjellemzőbb tünete a gyomorsav-túltengés, a szájüregbe visszajutó savak éppúgy elvékonyítják a zománcot, mint a kívülről bevitt savas táplálék. Éppen ezért a reflux szakorvosi kezelése a fogak épsége miatt is elengedhetetlen. Ugyanez igaz a bulimiára és a terhesség első szakaszára, ha az sok hányással jár.
6. Alkalmazzunk napi rendszerességgel fluoridtartalmú fogkrémet, amely elősegíti a meggyengített fogzománc újbóli megerősítését és csökkenti a fogzománc - fogmosás okozta - további kopását. Ma már kaphatóak ezt a célt szolgáló, heti rendszerességgel alkalmazható gélek és zselék, amelyek használatáról a fogorvos véleményét érdemes kikérni.
7. Megelőzés és kezelés céljából is szükséges a féléves fogorvosi kontroll.
Privátbankár
Címlapon
Varga Mihály elárulta, mennyi pénzt hozhat az IMF
2012. február 04., 11:40
Az IMF–EU-megállapodás nyomán létrejövő pénzügyi biztosíték lehetőséget teremt arra, hogy a forintárfolyam stabilizálódjon, az állampapírhozamok csökkenjenek, s így több tízmilliárdos megtakarítás jelentkezzen a büdzsében – mondta Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár.
Szárnyakat adunk vágyainak
- Mit tegyen, aki bankkártyával vett Malév jegyet?
- Még ki sem hűlt a Malév, a konkurencia máris beindult
- Orbán: nem lehetetlen a Malév újraindulása
- Járatok törölve, reggel hatkor leállt a Malév
- Sajtóhírek szerint a kínaiaknak nem kell a Malév
- Letérdelt a Malév: kihirdették a rendkívüli moratóriumot
- Mit érdemel az az utas, aki a Malévtól vett repülőjegyet?
- Melyik lesz a Malév utolsó járata?
- A kormány felkészült a Malév esetleges leállására
- Nyugdíjtrükk és elbocsátások: nem csak a Malév szenved
- A Malév működésének finanszírozása január végétől ellehetetlenül
- Megágyaztak a Malév csődjének: reggel 7 óta kiemelt jelentőségű a társaság
Legfrissebb híreink
- Putyin beszámoltatta a Gazprom vezéreit
- Több mint egymillióan tartoznak az adóhatóságnak
- Csak 13 Malév-gép indult volna ma, rend van Ferihegyen
- Nem vették a szeszt tavaly év végén a magyar vásárlók
- Pluszban végzett a BUX, visszapattant a 290-ről az euró
- Új légitársaságot alapítana az állam a Malév romjain
- Orosz atomerőmű építésébe száll be a Ganz
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Kisvárosnyi ember kerülhet utcára a Malévtől, de jön a Ryanair (videóval)
- Óvatosan az OTP-vel! (Erste elemzés)
- Ne féljünk az államcsődtől, mert az jót hozhat nekünk
- Bekeményített a NAV: nem úszták meg a mulasztók
- Öveket becsatolni: már nem Orbán Viktor mozgatja a forintot
- Befolyásolhatták a Tibort: berágtak a svájciak
- Még ki sem hűlt a Malév, a konkurencia máris beindult
- Új légitársaságot alapítana az állam a Malév romjain
- A Hiltonban beváltható az Erzsébet-utalvány, a Tesco-ban nem





_fill_200x116.jpg)










