A vártnál gyorsabban halad a Desertec elnevezésű kezdeményezés, amelynek célja, hogy Észak-Afrikában termelt áram fedezze az európai szükséglet 15 százalékát
A projekt vezetője szerint öt éven belül el lehet kezdeni a környezetbarát módszerekkel termelt "sivatagi áram" betáplálását az európai hálózatba.
Ernst Rauch, a kezdeményezést életre hívó Münich Re viszontbiztosító klímaváltozási kutatócsoportjának vezetője egy csütörtöki lapinterjúban elmondta: a térségben kezdett tárgyalások a vártnál gyorsabban haladnak. A projekttársaság a marokkói, az algériai és a tunéziai kormánnyal is előrehaladott megbeszéléseket folytat. Ha minden jól alakul, akkor 2013-ban nekiláthatnak az első erőműpark építésének, 2015 végén pedig megindulhat az áramszállítás Európa felé - mondta Rauch a Süddeutsche Zeitung című lapnak.
A Desertec Industrial Initiative (DII) az eddigi legnagyobb szabású úgynevezett zöldáram - vagyis megújuló forrásból termelt áram - projekt a világon. A 17 társaság - köztük olyan óriáscégek, mint az E.On és a Siemens - által alapított konzorcium mintegy 400 milliárd eurót kíván bevonni a fejlesztésbe azzal a céllal, hogy az évszázad közepén 15 százalék legyen a napenergiával és egyéb környezetbarát technológiával előállított észak-afrikai áram aránya az európai felhasználásban.
A legnagyobb akadály az európai jogi szabályozás, áramot ugyan nagyobb nehézség nélkül lehet szállítani Afrikából az Európai Unióba, ott azonban szinte lehetetlen értékesíteni. "A törvények az országhatárokon belüli zöldáram-termelést támogatják. Ezen változtatni kell" - mondta Ernst Rauch a müncheni lapnak.
A DII 17 alapítója közül 7 németországi cég, de van köztük például spanyol és algériai is. Rauch elmondta: további nyolc tagot terveznek felvenni, és még inkább nemzetközivé kívánják tenni a vállalkozást.
A múlt héten a Desertec egy másik vezetője úgy nyilatkozott, hogy a kezdeményezés első konkrét eredménye egy erőműpark lesz a marokkói sivatagban. A létesítmény szél- és napenergiával termel majd áramot, kapacitása pedig 500 és 1.000 megawatt között lesz, ami nagyjából egy széntüzelésű erőmű teljesítményének felel meg.
MTI
Címlapon
Elszakadt a cérna: leépítésekbe kezdenek a vállalatok
Kedvezőtlenül alakulnak az idei foglalkoztatási kilátások, mivel a legtöbb vállalat létszámcsökkentést tervez. Az elbocsátások az 500 fő feletti cégek esetében lesznek a legjellemzőbbek. A cégek többsége eddig megpróbálta tartani a létszámot bízva a javuló konjunktúrában, mára azonban úgy tűnik már nem bíznak a kedvező kimenetelben-
bazi nagy görög megszorítás
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Megegyeztek a görögök, mégis lefagytak a piacok
- Megkegyelmeztek a görögök, megszületett a megállapodás
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Európa legrosszabb pénzügyminisztere néz farkasszemet az államcsőddel
- A németek fele kipaterolná az eurózónából a görögöket
- Miért ne mehetne csődbe Görögország?
- A törökök nem szállítanak gázt Görögországnak
- Elszakadt a cérna: leépítésekbe kezdenek a vállalatok
- Az EU szerint nem kell aggódni a gáz miatt
Legfrissebb híreink
- Az EU szerint nem kell aggódni a gáz miatt
- Tovább küzd Spanyolország a munkanélküliség ellen
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
- A bajok ellenére 8 százalékos növekedést vár Kína
- Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Idén sem számíthat túl sok jóra a hazai turizmus
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Holnaptól megint szívnak a dohányosok
- Nyáron beindul a termelés az új magyar csokigyárban
- Erősödik a forint, sírás lehet a vége
- Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Idén sem számíthat túl sok jóra a hazai turizmus
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás





_fill_200x116.jpg)










