1p
Szinte alig van már érdeklődés a devizahitelek törlesztőrészleteinek fix árfolyamon történő átváltása iránt. Nagy kérdés ugyanakkor, hogy mit tehet, aki belépett az árfolyamrögzítésbe, azonban most sokkal inkább végtörlesztene
Szinte alig van már érdeklődés a devizahitelek törlesztőrészleteinek fix árfolyamon történő átváltása iránt. Kezdetben sem volt nagy a tolongás, azonban a szeptember 29-e óta élő végtörlesztés lehetősége végképp „betett” az augusztus 12-e óta igénybe vehető konstrukciónak. Nagy kérdés ugyanakkor, hogy mit tehet, aki belépett az árfolyamrögzítésbe, azonban most sokkal inkább végtörlesztene.

A devizaalapú jelzáloghitellel rendelkező magánszemélyek augusztus 12-től az év végéig igényelhetik hiteleik törlesztőrészletének fix árfolyamon történő átváltását. Friss adatok szerint alig több mint 3000-en kérték a rögzítést a 9 legnagyobb banknál, ami az érintetteknek közel 3,3 ezreléke. Érdeklődésünkre az OTP Banknál elmondták, hogy a banknál a devizahiteles ügyfélkör fél százalékát sem éri el az árfolyamrögzítést igénylők száma, és folyamatosan csökken az érdeklődés.

Azok, akik igénybe vették a konstrukciót, részesévé váltak egy olyan rendszernek, amelyből 3 évig nincs mód kiszállni. Erre ugyan felhívták korábban is a figyelmet, azonban akik az akkor éppen csúcsra járó svájci franktól megrémülve gyorsan igénybe vették a lehetőséget, még nem tudhatták, hogy a kormány hamarosan egy még kedvezőbb konstrukciót dolgoz ki, a végtörlesztést.

Az árfolyamrögzítés ugyanis ugyanúgy fix, 180 forintos árfolyamon történhet svájci frank esetében (euróban és japán jenben 250, illetve 2 forinton), azonban ebben az esetben a különbözet egy forint alapú gyűjtőszámlán halmozódik, majd 2014-től már a nyomott árú törlesztőrészletekhez hozzáadódva terheli az adóst. A végtörlesztés esetében bár egyösszegű törlesztésről, vagy forinthitellel történő kiváltásról van szó, ami eltér ettől, ugyanakkor itt a fix és a valódi árfolyam közötti különbséget a bankok nyelik le.

A devizahitelesek szemszögéből érezhető a jelentős különbség a két konstrukció terhei között, és óhatatlanul felmerül a kérdés: mit tehet, aki már igénybe vette az árfolyamrögzítést, azonban szeretné, és ki tudná használni a végtörlesztés nyújtotta kedvezményes lehetőséget?

Jelen állás szerint semmit. Aki belép ugyanis az árfolyamrögzítés rendszerébe, 3 évig benn is ragad. A törvény alapján a rögzített árfolyam alkalmazása a kezdő időponttól számított 36 hónap vagy – amennyiben az korábbi időpontra esik – a devizakölcsön végső lejáratának időpontja, de legkésőbb 2014. december 31. napja. A vonatkozó rendelkezés szerint pedig ezen időszak alatt a hiteladós nem állhat más állami fizetéskönnyítő program hatálya alatt. Hasonlóan nem sokat tehet, aki korábban önszorgalomból, a fixnél magasabb árfolyamon elő-, illetve végtörlesztett. Pedig ők igyekeztek felelősen eljárni, amikor 250-260 forint körül járt a frank, és lecsaptak az akkori lehetőségre, illetve meg akarták előzni, hogy egy még magasabb árfolyamszint mellett terheik tovább növekedjenek - így viszont mindenképp lemaradnak az árfolyamrögzítés kezdete után nagyjából 6 héttel életbe lépő végtörlesztés lehetőségéről.

Privátbankár - Szilágyi Balázs

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG