A magyar állam soha sem fog tudni létrehozni egymillió új munkahelyet, hanem azok sok apró beruházásból jönnek majd létre - közölte a miniszterelnök
Orbán Viktor azt mondta, a célként kitűzött egymillió új munkahelyet csak új termelési kapacitások beindításával lehet megteremteni. Ezeket a munkahelyeket nem az állam fogja létrehozni, hanem sok apró beruházásból jönnek létre - tette hozzá.
A kormányfő a Sapa Profiles Kft. több mint 548 millió forint európai uniós támogatással, az Új Magyarország Fejlesztés Terv keretében, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásában, 1,4 milliárd forint (ötmillió euró) beruházással megvalósuló új, 8 ezer négyzetméter alapterületű megmunkáló csarnokának alapkőletételi ünnepségén vett részt.
"Nyilvánvaló, hogy a magyar állam soha sem fog tudni létrehozni egymillió új munkahelyet, s ez nem lenne kívánatos, épp elég nagy baj az ma is, hogy a piacon alkalmazottak és a közszférában alkalmazottak aránya egészségtelenül tolódott el a közszférában alkalmazottak javára, tehát növelni kell a piac részesedését - fogalmazott.
Szavai szerint a kormány a jövőben is azokat a beruházásokat fogja támogatni, amelyek a magyar emberek számára kenyérkereseti lehetőséget biztosítanak.
Elmondta, hogy a mostani magyar kormány azt szeretné, ha Magyarország ismét Közép-Európa legvonzóbb és legversenyképesebb befektetési helyévé, célpontjává váljon. Ehhez megvan a víziója. Szükség van még a lehető legkevésbé bürokratikus, a vállalkozásokat kiszolgáló közigazgatási rendszerre - e téren még rengeteg teendője van az országnak - , valamint a kiszámíthatóságra - fejtette ki.
"A következő években egy kiszámítható gazdaságpolitikát kínálunk a befektetőknek. A kiszámíthatóság része lesz egy folyamatosan csökkenő adórendszer is, amely tiszta, egyszerű, világos és átlátható lesz, s ösztönözni fogja az újabb és újabb beruházásokat" - mondta a miniszterelnök.
Szavai szerint az alumíniumfeldolgozó tevékenységet végző Sapa Profiles Kft. beruházása nem csak azért jó az országnak, mert kenyeret ad 150-200 embernek, hanem azért is, mert olyan terméket állít elő, amelyet a világon legmagasabb színvonalat képviselő termékekhez - például a legnevesebb autómárkákhoz - használnak fel.
MTI
Címlapon
A világ 10 legjobb luxushotelje: Marrakeshtől Párizsig
A világ 10 legjobb luxusszállója között európai dominancia figyelhető meg, a legjobb 10 közé az utazók ajánlása alapján még egy 4 csillagos hotel is bekerült, ami nincs olyan messze Budapesttől. Luxusfürdők, konditermek, éttermek és egyedi kialakítású szobák New Yorktól Bécsig.
bazi nagy görög megszorítás
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Megegyeztek a görögök, mégis lefagytak a piacok
- Megkegyelmeztek a görögök, megszületett a megállapodás
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Európa legrosszabb pénzügyminisztere néz farkasszemet az államcsőddel
- A németek fele kipaterolná az eurózónából a görögöket
- Miért ne mehetne csődbe Görögország?
- A törökök nem szállítanak gázt Görögországnak
- A világ 10 legjobb luxushotelje: Marrakeshtől Párizsig
- Kifizetik a Malév dolgozókat - de mi lesz a károsultakkal?
Legfrissebb híreink
- Kifizetik a Malév dolgozókat - de mi lesz a károsultakkal?
- A görög bizonytalanság mérgezte a piaci hangulatot
- Átalakul az olajpiac Irán miatt
- Ennyit buktunk az IMF elzavarásán a szakértők szerint
- Lemondott a BKV vezérigazgatója
- Nem kell nekünk erősebb forint - mibe fektessünk 2012-ben?
- Segítség a Malévnak dolgozó vállalkozásoknak
- Kevesen tudták: vállalati óvoda is épülhet a Széchenyi Tervből
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Megint üzent a bankoknak Lázár János
- ONYF: nem lehet a munkanélküliségből a nyugdíjba menekülni
- Kiderült, miért kell nekünk az IMF - OTP-t vásároltak a háziasszonyok
- Ennyit buktunk az IMF elzavarásán a szakértők szerint
- Jelentősen emelheti a gázolaj árát jövő héten a Mol
- Holnaptól megint szívnak a dohányosok
- Erősödik a forint, sírás lehet a vége
- Oda a tekintélyes kártyagyár, több száz milliós a veszteség
Ajánlatunk
Állásajánlatok
- GERMAN SPEAKING PROCURE TO PAY SUPPLY CHAIN ANALYST - Randstad Hungary Kft.
- Interim Senior Chief Financial Officer - Randstad Hungary Kft.
- Junior sales-marketing kontroller - Randstad Hungary Kft.
- Könyvelő azonnali kezdéssel, féléves időtartamra - Randstad Hungary Kft.
- Senior controller - Randstad Hungary Kft.





_fill_200x116.jpg)










