A GfK Hungária felmérése a legalább 20 millió forint éves nettó árbevételű cégek pénzügyi szokásait, stratégiáit vizsgálva jutott arra a megállapításra, hogy a 2007. utolsó negyedévében mért 7,5 százalékról 2008-ra 13,5 százalékra, 2009 végére pedig 17,1 százalékra emelkedett azon vállalatvezetők aránya, akik úgy vélik, cégük hitelkérelmét elutasítanák egy esetleges banki hitelbírálat során.
A banki hitellehetőségek szűkülése természetesen hatással van a vállalkozások finanszírozási stratégiájára is. A 2008-as adatokhoz képest bizonyos átrendeződés figyelhető meg a vállalatok által figyelembe vett finanszírozási lehetőségekkel kapcsolatban is.
2008 végéhez képest is 7 százalékos a visszaesés” – mondta el Bacher János, a GfK Hungária ügyfélkapcsolati igazgatója.
Szintén csökkent az állami vagy EU források, pályázati pénzek szerepe. Immáron második legfontosabb forrásnak számít (főleg a kisebb cégek esetében) a tagi kölcsönök jelentősége. A hosszabb fizetési határidőkkel inkább a nagyobb cégek próbálják javítani a likviditásukat.
Főleg a kisebb cégek esetében jelentős néhány kényszerből igénybe vehető eszköz, például a forgóeszköz igény csökkentése, a kifizetendő számlák átütemezése vagy, hogy a tulajdonos magánszemélyként vesz fel hitelt.
Erejükön felül pályáznak a kkv-k
Hűvösebb év után is stabil az Electrolux
Mélypont: London nem figyel a kampányszámokra
Az EBRD beszáll a magyar villamosenergia szektorba
Bedőlt hitelek: inkább a kocsiról mondtunk le
Rizikós a magyar cégekkel üzletelni
Privátbankár
Továbbra is a bankhitel számít a legfőbb finanszírozási formának, de a válság kitörése óta, az elmúlt két év alatt jelentősen csökkent az ezt igénybe venni tervező cégek aránya
Nem kapott beutazási vízumot az Egyesült Államokba a csütörtökön kezdődő labdarúgó-világbajnokság szomáliai játékvezetője, Omar Abdulkadir Artan.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




