A WWF Magyarország a Várban programokkal várta az érdeklődőket, a közös dobolás mellett tűzzsonglőr bemutató tette színesebbé az estét. A Föld órája alatt minden jelenlévő jelképes üzenetet írhatott a WWF kívánságfájára, hangsúlyozva ezzel a klímavédelem ügyének fontosságát.
Országszerte 142 település és 460 iskola, alapítvány, vendéglő, bank, magán- és nemzetközi cég jelezte, hogy lekapcsolja a világítását. Számos helyen külön Föld órája rendezvényt szerveztek, hogy felhívják a figyelmet a környezet-tudatosságra.
A vidéki városok közül olyan városok csatlakoztak az akcióhoz, mint Baja, Békéscsaba, Csongrád, Debrecen, Dombóvár, Dunaújváros, Gyöngyös, Győr, Hódmezővásárhely, Jászberény, Kazincbarcika, Kecskemét, Keszthely, Miskolc, Mosonmagyaróvár, Pécs, Sárospatak, Sátoraljaújhely, Sopron, Szarvas, Szeged, Székesfehérvár, Szolnok, Tatabánya, Veszprém és Zalaegerszeg.
A 2007-ben indult akció világszerte nagy részvétel mellett zajlott, és olyan híres épületek, építmények borultak sötétségbe, mint a sydneyi operaház, a világ legmagasabb épületeként ismert Burdzs Kalifa, a berlini Brandenburgi kapu vagy éppen a New York-i Empire State Building.
Este elsötétül a világ
Stockholm lett Európa zöld fővárosa
MTI
Magyarországon is sikeres volt a Természetvédelmi Világalap Föld órája elnevezésű akciója
Az elnök kijelentése messzire vezethet.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




