1p
Fizetési rendszerek fejlesztésével, biotechnológiai újításokkal és egészségügyi berendezések kereskedelmével foglalkozó cégekbe fektetett eddig a Biggeorge’s-NV
Fizetési rendszerek fejlesztésével, biotechnológiai újításokkal és egészségügyi berendezések kereskedelmével foglalkozó cégekbe fektetett eddig a Biggeorge’s-NV EQUITY Kockázati Tőkealap-kezelő társaság, 900 millió forint értékben. 2011-ben további 4-500 millióhoz keresnek partnereket.

A Biggeorge’s-NV EQUITY Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. 2008-ban jött létre a Biggeorge’s-NV cégcsoport tagjaként. A társaság két magyar magánbefektető, Nagygyörgy Tibor, és dr. Nyíri Viktor közvetett tulajdonában áll. A Csoport legnagyobb és legismertebb vállalata az ingatlanfejlesztéssel foglalkozó Biggeorge’s-NV, azonban a tulajdonosok az elmúlt 10-15 évben több jelentős kockázati tőkebefektetést hajtottak végre az ingatlanpiachoz kapcsolódó szolgáltatási, pénzügyi szolgáltatási, a humán egészségügyi, informatikai, és vendéglátó szektorokban. Ennek a kockázati tőkebefektetési tevékenységnek a formalizálása, továbbfejlesztése, illetve a Jeremie programban történő részvétel céljából került megalapításra a Biggeorge’s-NV EQUITY Kockázati Tőkealap-kezelő társaság. Az alapkezelő létrehozása arra is lehetőséget teremt, hogy új alapok létrehozásán keresztül más befektetők is csatlakozhassanak a hazai kis- és középvállalati szektorban végrehajtani tervezett kockázati tőke befektetésekhez.
 
A BNV Equity kerete 4 milliárd forint, 30%-ban a tulajdonos magánbefektetők, 70%-ban az Európai Unió által finanszírozva. A közös alap, a Biggeorge’s-NV EQUITY I. 2010 áprilisában kezdte meg működését.

Zsembery Levente a a BNV Equity vezérigazgatója a Privátbankárnak azt mondta, nagyon komoly pezsgést tapasztalnak a Jeremie alapok körül, a rendelkezésre álló forrást a határidő vége előtt el fogják költeni. Arra a felvetésre, hogy többen úgy értékelik a Jeremie programot, ami nem fogja befutni a neki szánt karriert és bukás lesz, azt mondta Zsembery: ilyen gondolatok esetében az alapkoncepció a hibás. "Akik ilyeneket állítanak, nem ismerik ezt a területet, alapvetően nincsenek tisztában a kockázati tőkebefektetések lényegével. A piac sem értette az elején, hogy hogy működik ez pontosan, fel kellett venni a ritmust és ez mára sikerült is."

Befektetések

A pécsi székhelyű Számlaközpont Gazdaságfejlesztő Iroda Kft. 2010 tavaszán alakult. A társaság elektronikus számlázási, archiválási és ezekhez kapcsolódó informatikai fejlesztési szolgáltatásokat nyújt ügyfeleinek. Célcsoportját elsődlegesen a kis- és középvállalatok alkotják, de partnerei között található több közműszolgáltató nagyvállalat is. A 100 millió alatti összeggel megtámogatott Számlaközpont versenytársaival szemben a  e-számlázási megoldása minden számlázó programmal kompatibilis, ami jelentős versenyelőnyt biztosít a társaság számára.

A Jeremie alapok tagjaival foglalkozó  sorozatunk eddigi részeiben a Primus Capital, a DBH Investment, a Morando és a PortfoLion alapkezelőket mutattuk be.
A szolnoki Saunik Kft. egészségügyi berendezések kereskedelmével, berendezések telepítésével, működtetésével és használatának optimalizálásával, illetve a diagnosztikai berendezésekhez kapcsolódó leletarchiválási rendszerek értékesítésével foglalkozik. A társaság célpiacát a magyarországi magán, önkormányzati, illetve állami kézben levő egészségügyi intézmények jelentik. A BNV 100 millió alatti összeggel szállt be a projektbe.

A 2011-ben létrejött Első Magyar Konszolidátor Zrt.-t 380 millió forinttal támogatta a BNV EQUITY. A rétsági cég az elektronikus számlák megfizetéséhez kapcsolódó elszámolási és fizetési rendszerek fejlesztésére szakosodott.

Amint arról korábban a Privátbankár is beszámolt, eddigi második legnagyobb befektetésük a Velgene Biotechnológiai Kutató Kft-be történt 2011-ben, 350 millió forinttal. A Velgene a sejtek bizonyos anyagcsere folyamatait, az autofágiát kutatja. A projekt célja egy autofágiát befolyásolni képes molekula vagy fehérje azonosítása.

Idén még 3-4 további befektetést terveznek, 4-500 millió értékben. A BNV is azokon a területeken készül továbblépni, ahol az alapok többsége, azaz a biotechnológia, az informatika és az egészségügy területén. 

Privátbankár - Acsai N. Ferenc

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG