Kamattámogatással, vagy adókedvezménnyel, de ki kellene mozdítani a lakásépítést a mostani stagnálásból, tavaly már fellendült a Balaton körül a 20-30 millió forintos üdülők készpénzes piaca - mondta Mehrli Péter, a Magyar Ingatlanszövetség (MAISZ) újraválasztott elnöke
Úgy tűnik, hogy az ingatlanpiac elérte a gödör alját, és 2010-ben már enyhe fellendülés jön - kezdte a helyzet értékelését Mehrli Péter. Mások viszont úgy vélik, hogy a kilábalás "w" alakú lesz, tehát a kezdeti fellendülést újabb visszaesés követi - tette hozzá az elnök.A múlt év egyik jellemzője volt az ingatlanalapokban lévő eszközök lecsökkenése. Erős nyomás nehezedett ezekre az alapokra a befektetők részéről, akik viszont akarták látni a pénzüket. Előbb a készpénz került ki az alapokból, majd a jobb, később a rosszabb áron eladható ingatlanok következtek. A helyzet úgy is felfogható, hogy a piac megmérte az alapokban lévő ingatlanokat - elemezte Mehrli Péter.
Elmondta: a lakáspiac felemás képet mutatott 2009-ben. A lakásoknál a 20 millió forint körüliekre, míg a Balaton környéki üdülőknél a 20-30 millió forint közöttiekre voltak készpénzes vevők. Vélhetően azok vásároltak a megtakarításukból ingatlant, akik biztosabbnak látták a pénzüket az ingatlanokban, mint más befektetési lehetőségekben. Valószínű, hogy nemcsak a más befektetési eszközökben lévő pénz, hanem a bankbetétek egy része is ide vándorolt - magyarázta a szövetségi elnök.
A lakáspiac másik fele tavaly vevő nélkül maradt. A szociálpolitikai kedvezmény megszüntetése, és a kamattámogatás szűk körre szorítása lecsökkentette a fizetőképes keresletet. Ezzel párhuzamosan a korábbi devizahiteles vásárlók egy része nem tudta fizetni a törlesztőrészleteket.
"Amit korábban javasoltam, hogy az államnak mentőövet kellene dobnia ennek a csoportnak, az az áthidaló hitel formájában megtörtént, de a devizahitelek árfolyamkockázatának generális megoldása még várat magára" - vélekedett a MAISZ elnöke.
A lakáspiac fellendüléséhez állami szerepvállalás szükséges, amely a mai helyzetben persze lehet, hogy irreális elvárás. Mindenesetre egy olyan kamattámogatás, amely értékben, és az igénybevevői körben behatárolt, mégis keresletet hozna a piacra. Egy hasonlóan "jól eltalált" szja-kedvezmény, vagy a lakás külön áfa-kulcsba sorolása talán elfogadható lenne a jelenlegi gazdasági helyzetben is - vetette fel az elnök.
Elmondta: jelenleg sok az üres, eladatlan lakás, pedig az árak érezhetően estek. Új jelenség az ingatlanpiacon a kis üzlethelyiségek kínálatának a növekedése, pedig ezek árai is csökkentek. A lehetséges vevők feltehetően kivárnak, hogy még olcsóbban vehessék meg az üzlethelyiségeket.
Mehrli Péter rámutatott: a MAISZ aktív volt a jogalkotás kezdeményezésében is. A szervezet javaslata volt, hogy az ingatlanforgalmazók által megvásárolt lakások és más ingatlanok után ne csak a két éven belüli értékesítéskor legyen 2 százalék az illeték, hanem 4 év legyen a kedvezményes periódus. A telkeknél pedig ne 4 év, hanem 6 év legyen az illetékmentes beépítési kötelezettség ideje. A parlament mindkét javaslatot elfogadta, de lehet, hogy éppen ez a kedvező szabály csökkenti a mobilitást - tette hozzá az elnök. Ez alatt azt értette, hogy a cégek időt nyertek, így kivárnak inkább, minthogy siettetnék az eladást, illetve az építést.
Az irodák, a kereskedelmi és a logisztikai ingatlanok piacán az is lendítene, ha a bankok bátrabban hiteleznének - mutatott rá. Kiemelte: az irodapiacon nemcsak a kihasználtság csökkent, hanem a bérleti díjak is. Budapest belvárosában a két éve fajlagosan 10 euróért bérbe adható irodákra ma a feléért lehet csak bérlőt találni.
A jövőről szólva Mehrli Péter elmondta: az alacsony energiafogyasztású, zöld tanúsítvánnyal rendelkező épületek jelentik a jövő követelményét, ugyanakkor ezek többe kerülnek. Egy jó hőszigetelés minimális többletköltséggel jár a teljes árhoz képest, az alternatív energiát hasznosító gépészeti berendezések árai pedig csökkenni fognak - mondta a szövetségi elnök.
Kiemelten figyeli a PSZÁF a hiteleket
A Fidesz megtartja a lakásépítési támogatást
Szigeteléssel lehet a legtöbbet spórolni
A politika elaltatja a lakáspiacot az első félévre
A Fidesz ésszerűsítene lakásügyben
A korábbi dupláját is lealkudhatjuk a lakás árából
Csattanós pofon a devizahiteleknek?
Lakáshitel: akciók lesznek, de a tűzijáték elmarad
MTI
Címlapon
Elszakadt a cérna: leépítésekbe kezdenek a vállalatok
2012. február 13., 00:03
Kedvezőtlenül alakulnak az idei foglalkoztatási kilátások, mivel a legtöbb vállalat létszámcsökkentést tervez. Az elbocsátások az 500 fő feletti cégek esetében lesznek a legjellemzőbbek. A cégek többsége eddig megpróbálta tartani a létszámot bízva a javuló konjunktúrában, mára azonban úgy tűnik már nem bíznak a kedvező kimenetelben-
bazi nagy görög megszorítás
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Megegyeztek a görögök, mégis lefagytak a piacok
- Megkegyelmeztek a görögök, megszületett a megállapodás
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Európa legrosszabb pénzügyminisztere néz farkasszemet az államcsőddel
- A németek fele kipaterolná az eurózónából a görögöket
- Miért ne mehetne csődbe Görögország?
- A törökök nem szállítanak gázt Görögországnak
- Elszakadt a cérna: leépítésekbe kezdenek a vállalatok
- Az EU szerint nem kell aggódni a gáz miatt
Legfrissebb híreink
- Az EU szerint nem kell aggódni a gáz miatt
- Tovább küzd Spanyolország a munkanélküliség ellen
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
- A bajok ellenére 8 százalékos növekedést vár Kína
- Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Idén sem számíthat túl sok jóra a hazai turizmus
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Holnaptól megint szívnak a dohányosok
- Erősödik a forint, sírás lehet a vége
- Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
- Nyáron beindul a termelés az új magyar csokigyárban
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Idén sem számíthat túl sok jóra a hazai turizmus
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
Ajánlatunk
Állásajánlatok
- Szenior finanszírozási munkatárs [BA-KGP1] - Focus Consulting Kft.
- FINANCIAL POSITIONS (SSC, with Fluent English knowledge) - PBS International Kft.
- Financing Business Support Professional (Dutch speaker) - PBS International Kft.
- SAP Fixed Asset Systems Analyst - PBS International Kft.
- Spanyol-portugál nyelvű AP Analyst - Exact Solutions Kft.





_fill_200x116.jpg)










