Mivel a készházak a legjobb, A+ energetikai kategóriába tartoznak, az értékesítésüket segítheti a Klímabarát Otthon pályázat. 3,25 millió forint is lehet a támogatás
A készház-építők a múlt évet 20 százalékos csökkenéssel zárták, amely 150-nel kevesebb eladott házat jelentett a 2008. évihez képest - ismertette a könnyűszerkezet építő tagozat múlt pénteki közgyűlésén elhangzott számokat az elnök.
Mivel ezek a lakások mind 1-2 lakásos épületekben találhatók, a hagyományos technológiával épülteknél is az ilyenekkel érdemes összehasonlítani azokat. Az eredmény: ott a visszaesés 50 százalék körüli. A tavalyi visszaesést paradox módon mérsékelte a szocpol támogatás megszüntetése, valamint az áfa megemelése, mivel ezek miatt sokan előrehozták a lakásvásárlást.
Az a tény, hogy a készházaknál kisebb arányú volt a visszaesés, mint a hagyományosaknál, azzal magyarázta Kárpáti József, hogy az előbbiek jobb energetikai jellemzőkkel bírnak, vagyis jobb a hőszigetelésük, és ezért olcsóbban fűthetők. Annak ellenére, hogy idén eddig az időarányos megrendelés csak fele a tavalyinak, éppen a jobb energetikai jellemzők miatt optimista az elnök.
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium honlapján meghirdetett Zöld Beruházási Rendszer, Klímabarát Otthon pályázat - a kódszáma: ZBR-EH-09 - keretében az A+ energetikai osztályú új lakásokra négyzetméterenként 25 ezer forint támogatást lehet igényelni. A támogatás 130 négyzetméterig, azaz 3 millió 250 ezer forintig jár. Miután a készházak "tudják" a négyzetméterenként és szezononként 80 kW-os fűtési energia felhasználást, aki ilyet vásárol, az jogosult a támogatásra.
A törlesztőrészlet miatt borulnak ki a legtöbben
Rekordot dönthet az eladatlan lakásmennyiség
Hisztiznek a pártok az ingatlanadó miatt
MTI
Címlapon
Varga Mihály elárulta, mennyi pénzt hozhat az IMF
Az IMF–EU-megállapodás nyomán létrejövő pénzügyi biztosíték lehetőséget teremt arra, hogy a forintárfolyam stabilizálódjon, az állampapírhozamok csökkenjenek, s így több tízmilliárdos megtakarítás jelentkezzen a büdzsében – mondta Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár.
Szárnyakat adunk vágyainak
- Mit tegyen, aki bankkártyával vett Malév jegyet?
- Még ki sem hűlt a Malév, a konkurencia máris beindult
- Orbán: nem lehetetlen a Malév újraindulása
- Járatok törölve, reggel hatkor leállt a Malév
- Sajtóhírek szerint a kínaiaknak nem kell a Malév
- Letérdelt a Malév: kihirdették a rendkívüli moratóriumot
- Mit érdemel az az utas, aki a Malévtól vett repülőjegyet?
- Melyik lesz a Malév utolsó járata?
- A kormány felkészült a Malév esetleges leállására
- Nyugdíjtrükk és elbocsátások: nem csak a Malév szenved
- A Malév működésének finanszírozása január végétől ellehetetlenül
- Megágyaztak a Malév csődjének: reggel 7 óta kiemelt jelentőségű a társaság
Legfrissebb híreink
- Putyin beszámoltatta a Gazprom vezéreit
- Több mint egymillióan tartoznak az adóhatóságnak
- Csak 13 Malév-gép indult volna ma, rend van Ferihegyen
- Nem vették a szeszt tavaly év végén a magyar vásárlók
- Pluszban végzett a BUX, visszapattant a 290-ről az euró
- Új légitársaságot alapítana az állam a Malév romjain
- Orosz atomerőmű építésébe száll be a Ganz
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- A már januárban költhető cafeteria
- Kisvárosnyi ember kerülhet utcára a Malévtől, de jön a Ryanair (videóval)
- Óvatosan az OTP-vel! (Erste elemzés)
- Ne féljünk az államcsődtől, mert az jót hozhat nekünk
- Bekeményített a NAV: nem úszták meg a mulasztók
- Új légitársaságot alapítana az állam a Malév romjain
- Öveket becsatolni: már nem Orbán Viktor mozgatja a forintot
- Még ki sem hűlt a Malév, a konkurencia máris beindult
- Befolyásolhatták a Tibort: berágtak a svájciak





_fill_200x116.jpg)










