Kihagyott ziccer a bankkártyás fizetés?

2010. február 24., 11:07

Magyarország a kártyaelfogadási helyek számát tekintve teljesen leszakadt a régiótól, de egy most zárult ösztönző program eredményei azt mutatják: az igény tömeges

Sikeresnek ítéli a 2009 végén záródott kártyaelfogadási kampányt Gauder Milán, a MasterCard Europe régiós vezetője. Az első ilyen jellegű hazai kampány lezárultáról tartott budapesti sajtótájékoztatón elhangzott, a tavalyi év végéig a program keretében 3900 új üzletben tették lehetővé a kártyaelfogadást. Gauder kiemelte, a kampány nagy része a válság mélypontjára esett, ezért is volt nehéz meggyőzni a kereskedőket a program hasznosságáról, hiszen a kitűzött célt főleg nem budapesti, kisebb forgalmú helyek becsatornázásával sikerült elérni - ennek köszönhetően olyan kereskedelmi egységekben is lehet ma már kártyával fizetni, ahol eddig nem.

Gauder Milán elmondta, hogy Magyarország régiós szinten is elmaradottnak számított a kártyaelfogadási helyek számát tekintve, a 2001 és 2008 közötti 12%-os évi átlagos növekményt pedig nem értékelték megfelelő üteműnek. A cég értékelése szerint nem a kártyakibocsátás oldalán volt "teendő", hanem a kártyabefogadás oldalán. Sok vásárló még két évvel ezelőtt is bizonytalan volt abban, hogy a kisebb boltokban használhatja-e a kártyáját. A kampányt megelőző felmérés is ezt az általános tapasztalatot támasztotta alá, míg a megyeszékhelyeken akkor, 2008 elején átlag 20%-os volt az elfogadóhelyek aránya, Budapesten az az adat 45% volt. A kártyahasználók száma ezzel szemben folyamatosan növekedett 2008-ig, csak a válság hatására torpant meg ez a trend - a kártyatulajdonosok pedig egyre aktívabb kártyahasználóknak bizonyultak (Magyarországon 2007-ben következett be a trendforduló, amikor már több volt a kártyás vásárlások száma, mint a készpénzfelvételeké).

A
A bankkátyapiac többi résztvevője is megdöbbenve fogadta a magyar Országgyűlés bankközi jutalékokat szabályozó decemberi döntését. Mint ismeretes, a parlament felső korlátot szabott a bankkártyával történő fizetés esetén felszámolt tranzakciós díjnak is, ami egységesen maximum a forgalom értékének két százaléka lehet.
program első részében felkeresték a kereskedőket ("megdolgozták őket"), majd segítettek banki partnert találni a szerződni kívánó feleknek (illetve kiépíteni a terminálokat), siker esetén pedig kártyahasználat-ösztönző kampánnyal segítették, hogy minél több fizetés történjen elektronikus úton. A MasterCard kezdetben 7 partnerbankkal kezdett neki a kampánynak, most 9-10 pénzintézet ajánlata közül választhatnak a kereskedők. Könnyebbséget jelenthet a kereskedőknek, hogy a magyarországi gyakorlat szerint a terminálok kiépítésének költségét vállalja a bank - hangzott el a sajtótájékoztatón.   

A kártyahasználat népszerűsítéséért indított kampányt a cég 2008 júliusában indította útjára, amikor is Magyarországon mindösszesen 30 ezer elfogadóhelyen lehetett bankkártyával fizetni. A Nemzeti Bank adatai szerint ez a szám egy évvel későbbre már 39 ezerre duzzadt - részben a programnak köszönhetően. A MasterCard szerint a honi kártyaelfogadási hálózat képes volt az addig megszokott 10-20% közötti "önálló" növekedésre, ami a kampánynak köszönhetően - a cég állítása szerint - most további 10-15%-kal erősödött.

A kampány eredményei között megemlítendő, hogya megnyert kereskedők 39%-a 10 millió forint alatti éves bevétellel rendelkeznek. Így már leszámolhatunk lassan azzal a városi legendával, hogy a kisboltokban nem fogadnak el kártyát.

Összességében elmondható, hogy a vidéki nagyvárosokban és azok vonzáskörzetében nagyobb arányban nőtt az új kártyaelfogadási helyek aránya (2008-2009.), mint átlagosan az országban. Így például Győrben 113, Székesfehérváron 78, Debrecenben pedig 122 új üzlet csatlakozott a hálózathoz. A kisebb vidéki városokban is tapasztalható volt növekedés, de ennek aránya elmarad a fent említettektől.

Ha a régiós szinten vizsgáljuk az eredményeket, azt látjuk, hogy az ország észak-keleti illetve dél-nyugati részéből jelentkeztek a legtöbben a programba, de a szerződéskötések számát tekintve az észak-nyugati régió lett a nyertes. Ebből a szempontból a sajtótájékoztatón Győrt, Tatabányát és Székesfehérvárat emelték ki.

Milyenek a tapasztalatok?

A kampány lezárultával a MasterCard felmérte, hogy milyen tapasztalatokkal gyarapodtak a becsatornázott kereskedők. A kártyabevezetés főmotivációja - ezt a boltosok 56% mondta - a vevők igénye volt. A kereskedők 79%-a pedig jó döntésnek tartja azt, hogy bevezette a kártyaelfogadást, csak 7%-uk mondta egyértelműen, hogy nem volt jó ötlet - 12% a bizonytalanok aránya. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) tavalyi felmérése szerint a kártyaelfogadó helyek 30%-nál profitnövekedésről számoltak be a kereskedők a terminálok kiépítése után. Ugyanakkor kérdésre válaszolva Gauder Milán elmondta, hogy még a kártyaelfogadó helyeken is általános tapasztalat az, hogy a pénzforgalom csak 10-20% történik egyelőre kártyával, a többi továbbra is készpénzben történik még.

Gauder kiemelte, a kártyás műveletek terjedése nem csak a gyors, biztonságos és kényelmes fizetést teszi lehetővé az ország több pontján, de olyan közérdekű célokat is hatékonyan szolgál, mint a szürkegazdaság fehérítése, a készpénzállomány csökkentése, nem beszélve olyan társadalmilag is hasznos alkalmazásokról, mint a tömegközlekedésben már világszerte több helyen jól működő érintésnélküli plasztiklapok, vagy szociális kártyák használata. 

A TakarékPont lehet a legnagyobb hazai bankhálózat
Virágzik a bankkártya-biznisz - ha hagyják
Soron kívül vizsgálja az ombudsman a ppo.hu-t
Urak előnyben: a férfiak kártyáznak a neten

Privátbankár

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!

Címlapon

A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

2012. május 26., 07:30
A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

Július elsejétől él a Munka Törvénykönyve, de az új jogszabálycsomaghoz még a Parlament elfogad egy átmeneti rendelkezéseket tartalmazó másik törvényt is. Ennek értelmében valószínűleg lesznek olyan passzusok, melyek csak jövőre lépnek életbe. A felmondási tilalmak köre ugyanakkor már nyártól szűkül, új fogalom a törvényben a távolléti díj, mely az átlagkeresetet váltja - ez sokak számára kevesebb pénzt jelent majd.

Facebook