Választási programjában mind a hat országos listát állított párt foglalkozik a korrupció elleni fellépés szükségességével
Az MSZP a konkrét lépések között annyit rögzít, hogy kormányra kerülése esetén új intézményekkel, a nyilvánosság és az átláthatóság minden területre kiterjedő érvényesítésével jelentős előrelépést tenne a korrupciós ügyek feltárása és a korrupció visszaszorítása terén, ami számos jogalkotási és jogalkalmazási teendőt jelent. Rögzíti, készen áll javaslata a kampány- és pártfinanszírozás megoldására. Megtiltaná az egekbe szökő végkielégítéseket az állami intézményi szférában és az állami többségi tulajdonú gazdasági társaságoknál.A Fidesz-KDNP programjában több helyen is feltűnik a korrupció visszaszorításáért való kiállás, mint az erős, hiteles kormány egyik fő feladata. A dokumentum közbeszerzési fordulatról szóló fejezete kitér arra, hogy a közvéleményt irritálja a kibontakozó negatív kép a visszaélésekről, a politikai szempontok érvényesüléséről, a korrupció miatt kialakuló túl magas árakról. Az "elszámoltatás" kapcsán azt írják, sokan érzik úgy, ma a kormány egy bűnszervezethez hasonlít, amely fosztogat és szétesik a korrupciótól, állami és kormányzati szervezetek maffiaszerűen működnek. A Fidesz szerint az új kormány legfontosabb feladata lesz a társadalmi bizalom helyreállítása, amely csak akkor lehetséges, ha a "törvény előtt mindenki egyforma, legyen akár politikus, polgármester vagy szociálisan hátrányos helyzetű választó". Az új politika lényege: a politikusoknak, közéleti szereplőknek, választott tisztségviselőknek viselniük kell a felelősséget tetteikért.
Az MDF is úgy értékeli, hogy "jelentős mértékben rombolta a gazdasági és politikai közéletet az egyre szélesebb körben elharapódzó korrupció". A párt - programja szerint - a reformoktól várja a megoldást. Mint írják, reformok híján a vállalkozók és a lakosság adófizetési hajlandósága alig javult, a politikai osztály befolyásos része - különösen a nagy pártok egyes képviselői - rávetették magukat a maradék privatizációs bevételekre, a közbeszerzési eljárások szabályainak kijátszásából nyerhető haszonra, a korlátozott számban rendelkezésre álló működési engedélyek kiosztását kísérő "árnyékárverésből" fakadó jövedelmekre. Az MDF az egészségügyben fellelhető korrupciót az érdemi verseny kialakításával szorítaná vissza; a rendőrséget megreformálná, hogy megszabadítsa a politikai befolyástól, a napi korrupciótól; a köztisztviselői kart elszigetelné a politikai beavatkozástól, védené a politikai ihletésű nagykorrupciótól.
| A hét kérdése: A Fidesz-KDNP fölényes győzelmét jósolják a közvélemény-kutatók. Ön szerint mennyivel nyer a párt? Szavazzon! |
A Jobbik megalkotná az államszámviteli törvényt, amely előírja a közpénzekkel és a közvagyonnal való részletes, szigorú elszámolás követelményeit. A párt a politikai korrupció ellen törvénymódosításokat kezdeményezne a pártfinanszírozás szabályainak a számviteli szabályokkal való összehangolása, az összeférhetetlenség szabályainak szigorítása, a köztisztségek halmozásának tilalma érdekében. Leszögezi: a nemzeti tulajdonban lévő közösségi vállalatok terén a korrupciót a legkeményebben és a leghatározottabban fogja letörni. A korrupcióellenes harc egyik legfontosabb eszközének tekinti a magán-, a közösségi és társadalmi tulajdon sérthetetlenségének erősítését a hit- vagy erkölcstan-oktatásban. A párt helyreállítaná a politikusi hivatás tisztaságát, biztosítaná a számonkérhetőség lehetőségét és kíméletlen szigorral szankcionálná a politikusbűnözést.
Az LMP a kampányfinanszírozás átalakítását tekinti az egyik legfontosabb feladatnak, és felhívja a figyelmet arra, hogy már 2008 októberében nyilvánosságra hozta a korrupció visszaszorítására szolgáló 12 pontos javaslatcsomagját. Ebből kiemeli többek között, hogy radikálisan csökkenteni kell a köztulajdonban álló cégek testületi vezetésében ülő "pártkáderek" számát. Az LMP minimálisra csökkentené az önkormányzati képviselőtestületnél a zárt ülések elrendelésének lehetőségét, módosítaná a közbeszerzési törvényt, megszüntetné a gazdasági érdekcsoportok lobbizási lehetőségét a hatósági eljárásokban és új lobbitörvényt alkotna.
A Civil Mozgalom (CM) korrupcióellenes csomagjának hangsúlyos eleme, hogy a mozgalom egyetlen rendszerbe integrálná a meglévő országos nyilvántartásokat. Korrigálná a cégbíróság és az adóhatóság, az illetékek és a nyugdíjjárulék adatbázisait, átalakítaná a korrupcióellenes hivatal tevékenységét. Kimondaná: az állami beruházások tendereztetése terén tényleges munkavégzővel köthető szerződés; a köztisztviselők, az állami pénzek kezelői terhére kiemelten súlyos büntetőjogi szankciókat állapítana meg a korrupció, illetve egyéb hivatali visszaélések elkövetése esetén, az adó- és járulékteher mérséklésével csökkentené a korrupciós nyomást.
Távozik a Siemens elnöke
Korrupció: a gazdaság és a politika is sáros
Egy kis korrupcióra mindig készen állunk
Tavaly rendet tettünk az államháztartásban
Milliókkal gazdagodhat a kartellezők feljelentője
MTI
Címlapon
Varga Mihály elárulta, mennyi pénzt hozhat az IMF
2012. február 04., 11:40
Az IMF–EU-megállapodás nyomán létrejövő pénzügyi biztosíték lehetőséget teremt arra, hogy a forintárfolyam stabilizálódjon, az állampapírhozamok csökkenjenek, s így több tízmilliárdos megtakarítás jelentkezzen a büdzsében – mondta Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár.
Szárnyakat adunk vágyainak
- Mit tegyen, aki bankkártyával vett Malév jegyet?
- Még ki sem hűlt a Malév, a konkurencia máris beindult
- Orbán: nem lehetetlen a Malév újraindulása
- Járatok törölve, reggel hatkor leállt a Malév
- Sajtóhírek szerint a kínaiaknak nem kell a Malév
- Letérdelt a Malév: kihirdették a rendkívüli moratóriumot
- Mit érdemel az az utas, aki a Malévtól vett repülőjegyet?
- Melyik lesz a Malév utolsó járata?
- A kormány felkészült a Malév esetleges leállására
- Nyugdíjtrükk és elbocsátások: nem csak a Malév szenved
- A Malév működésének finanszírozása január végétől ellehetetlenül
- Megágyaztak a Malév csődjének: reggel 7 óta kiemelt jelentőségű a társaság
Legfrissebb híreink
- Putyin beszámoltatta a Gazprom vezéreit
- Több mint egymillióan tartoznak az adóhatóságnak
- Csak 13 Malév-gép indult volna ma, rend van Ferihegyen
- Nem vették a szeszt tavaly év végén a magyar vásárlók
- Pluszban végzett a BUX, visszapattant a 290-ről az euró
- Új légitársaságot alapítana az állam a Malév romjain
- Orosz atomerőmű építésébe száll be a Ganz
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Kisvárosnyi ember kerülhet utcára a Malévtől, de jön a Ryanair (videóval)
- Óvatosan az OTP-vel! (Erste elemzés)
- Ne féljünk az államcsődtől, mert az jót hozhat nekünk
- Bekeményített a NAV: nem úszták meg a mulasztók
- Öveket becsatolni: már nem Orbán Viktor mozgatja a forintot
- Befolyásolhatták a Tibort: berágtak a svájciak
- Még ki sem hűlt a Malév, a konkurencia máris beindult
- Új légitársaságot alapítana az állam a Malév romjain
- A Hiltonban beváltható az Erzsébet-utalvány, a Tesco-ban nem





_fill_200x116.jpg)










