A magyar főváros tavaly 22 hellyel előbbre került a Financial Times befektetési helyszíneket vizsgáló felmérésben
Budapest ezzel bekerült a legjobb 25 európai befektetési helyszín közé, megelőzve Prágát és Pozsonyt is. Az fDi Magazine, a Financial Times csoport kéthavonta megjelenő speciális melléklete harmadik alkalommal hirdette meg a "European Cities and Regions of the Future" című pályázatát, amelynek célja, hogy kiemelje és rangsorolja a legfontosabb befektetési helyszíneket - olvasható az NFGM közleményben.
A pályázaton több mint ezer európai város, régió és ország vett részt, a 2009-es listát London vezeti, megelőzve Párizst és Moszkvát. Az fDi Magazine befektetési stratégiákat értékelő felmérésén Miskolc és Debrecen is előkelő helyet szerzett, előbbi Kelet-Európán belül a negyedik, utóbbi az ötödik legjobb helyet szerezte meg.
Emellett Magyarország két régiója is felkerült a tíz legversenyképesebb kelet-európai régió listájára, a Közép-Magyarország a harmadik, míg a Közép-Dunántúl régió a tízedik helyezést érte le.
A pályázatok értékelése során fontos szempont volt egyebek között az egyes régiókba és városokba irányuló befektetések mennyisége, az üzlet- és infrastruktúrafejlesztési stratégia, a munkavállalók alkalmazását könnyítő szabályozások, valamint a telekommunikáció és a közlekedési helyzet is - olvasható a minisztérium közleményében.
Az Alföld Európa koldusa
Megcsináltuk! 1%-kal nőtt az iparunk
Hol vannak a legvastagabb pénztárcák?
Brit milliomosok: sokan leverték a lécet
Másodosztályúak lettünk az unióban
MTI
Címlapon
Ahol négy éve folyamatosan megelőzi a Real Madrid a Barcelonát
Ez volt a negyedik olyan év, amikor a Money League rangsor első hat helyén nem történt változás, a hat legnagyobb klub – a Real Madrid, a Barcelona, a Manchester United, a Bayern München, az Arsenal és a Chelsea – bevétel szempontjából ugyanazt a sorrendet foglalta el. A húsz legnagyobb futballklub bevételei három százalékkal növekedtek, miközben az európai gazdaság növekedési üteme csak ennek fele volt.
bazi nagy görög megszorítás
- Megkegyelmeztek a görögök, megszületett a megállapodás
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Európa legrosszabb pénzügyminisztere néz farkasszemet az államcsőddel
- A németek fele kipaterolná az eurózónából a görögöket
- Miért ne mehetne csődbe Görögország?
- A törökök nem szállítanak gázt Görögországnak
Legfrissebb híreink
- Nyártól új vezetőt kap a Pricewaterhouse Coopers
- Fejenként kétmillió dollárt kérnek a hajókatasztrófa túlélői
- Levették az NGM honlapjáról az államadósságmérőt
- Warren Buffet nem szereti a kötvénypiacot
- ONYF: nem lehet a munkanélküliségből a nyugdíjba menekülni
- Pályázat: ki adna hitelt a BKV-nak?
- IMF: sok minden múlik most a kormányon
- BAR-listásokat hitegettek – lecsapott a GVH
- Honnan volt pénze a lakosságnak a végtörlesztésre?
- Olajembargó: fogy az élelem Iránban
- Tíz részvény, amibe érdemes befektetni a JPMorgan szerint
- Üveghangig gerjesztik a piacokat a görögök, jó napot zárt a forint
- Visszasírják a HR-esek a régi cafeteria juttatásokat
- Orbán-évértékelő: középosztály, vigyázz!
- Árfolyamgát: új szabályok, határidők - itt vannak a részletek!
- Óvatosan az OTP-vel! (Erste elemzés)
- Már a Mekiben is fizethetünk SZÉP kártyával
Ajánlatunk
Állásajánlatok
- KÖNYVELŐ–SZÁMVITELI ÜGYINTÉZŐ - Budaörs Város Önkormányzata
- Credit Controller - Adecco
- Financial Derivatives Trader - GHF Kereskedelmi Kft.
- KÖNYVELŐ (Szlovák nyelvtudással) - GLS General Logistics Systems Hungary Kft.
- Financial Trainee - Financial Controlling - DIAGEO Üzletviteli Szolgáltatások Kft.





_fill_200x116.jpg)










