Matolcsy: óriási béremelésre van szükség

2009. november 24., 07:30

A Fidesz vezető gazdaságpolitikusa szerint jövő év közepére egészen más országot, gazdaságpolitikát és jegybankot kell magunk elé képzelni - a béreket jelentősen emelni kell a közszférában

A jövő év közepére egészen más országot, gazdaságpolitikát és jegybankot kell magunk elé képzelni - mondta Matolcsy György

A Fidesz vezető gazdaságpolitikusa az FN.hu-nak adott interjúba elmondta: a 4 százalékos GDP-arányos kamatkiadás megfelezhető egy, másfél éven belül, s a bürokrácialeépítés keretein belül még meg lehet spórolni a GDP 1-1,5 százalékát, ami már önmagában 700-800 milliárd forintos megtakarítás. Ennek egy részét lehet költeni az egészségügy, az oktatás, a gyermekvállalás támogatására, más részét adó- és járulékcsökkentésre fordítani.
   
Matolcsy György karcsúbb, okosabb, hatékonyabban működő, de erősebb államot javasol, a hatékonyságot véleménye szerint legalább 25-30 százalékkal lehetne növelni. Az állam ma Magyarországon összeroskad a saját maga által vállára vett terhek alatt, ha sokkal kevesebb lenne az állami feladat, akár 25-30 százalékkal, akkor azt kevesebb ember fogja elvégezni - állítja a volt gazdasági miniszter.
    
A Fidesz gazdaságpolitikusa szerint a közigazgatásban elsőként a felesleges feladatokat kell megszüntetni. "Át kellene állítani e-kormányzásra a magyar közigazgatás jelentős részét, és ezt követően kell megnézni, hogy szükség van-e ennyi emberre – valószínűleg nem. Érdemes átállni részmunkaidőre, távmunkára "
   
Megfogalmazása szerint a béreket jelentősen emelni kell a közszférában. Például egy kezdő orvosnál 200 ezer, egy kezdő rezidensnél 400 ezer nettó bér alatt nem tartható meg a magyar orvos Magyarországon.
   
Arra a kérdésre, hogy mikor lesznek ilyen bérek, Matolcsy válasza: "nem vagyok abban a helyzetben, hogy megmondjam, de annyit tudok, hogy minél később térünk rá, annál több fiatal és tehetséges orvos megy el Magyarországról. Szerintem ez bűn." Hozzátette, hogy sokkal kisebb létszámmal, de sokkal magasabb bérekkel kellene működnie a magyar közigazgatásnak is.
   
Nemzeti érdek, hogy a pénzügyi szektor fele legyen magyar tulajdonban, a jelenlegi 10-15 százalékos aránnyal szemben. Ma a pénzügyi szektorban valójában nincs vagy gyenge a verseny, a sok szereplő ellenére - fogalmazott az interjúban Matolcsy György.

Nyugdíjprémium: Bajnai 2011-től lát esélyt rá
Orbán szerint nem lesz meg a kétharmad
Eltűnt négymillió munkahely bő egy év alatt
Semmi kétség: tovább kell lazítani
Büdzsé: tízmilliárdot átcsoportosítana az MSZP

MTI

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!

Címlapon

Június végén kezdődhet a hivatalos IMF-tárgyalás

2012. május 21., 11:40
Június végén kezdődhet a hivatalos IMF-tárgyalás

Londoni elemzői értesülés szerint a magyar kormány arra számít, hogy az uniós pénzügy- és gazdasági miniszterek tanácsának (Ecofin) június végi - a konvergenciaprogramot magyar várakozások szerint jóváhagyó - ülése után kezdődhetnek meg a hivatalos tárgyalások az új IMF/EU-programról. Magyar illetékesek korábbi nyilatkozatai szerint ősszel lehet meg a végső megállapodás.

Facebook