Görögországban a vártnál nagyobb mértékben csökkent a gazdasági teljesítmény a második negyedévben, elemzők szerint főként az adósságválság kezelését szolgáló megszorító intézkedések hatására
A görög statisztikai hivatal (ELLSTA) csütörtöki közleménye szerint a hazai össztermék (GDP) 1,5 százalékkal maradt el az április-júniusi időszakban az év első három hónapjához képest. A recesszió az előző negyedévhez és a várakozásokhoz képest is mélyebb; január és március között 0,8 százalékkal csökkent a GDP, elemzők pedig a második negyedévre 1 százalékos visszaesést valószínűsítettek.Az előző évitől 3,5 százalékkal maradt el a GDP a második negyedévben, az első negyedévi 2,3 százalékos csökkenés után.
A görög gazdaság 2008 eleje óta lassul, 2009-ben pedig 2 százalékkal csökkent a GDP, míg a kormány 1,5 százalékos csökkenésre számított. Az államháztartási hiány és az államadósság elszabadulása miatt az idén májusban az IMF és az EU 110 milliárd eurós hitelkeretet nyitott meg az ország számára, a kormány pedig megszorításokat vezetett be.
Az adóemelések, a nyugdíjak és a közszolgálati dolgozók fizetésének csökkentése, valamint a közkiadások visszafogása mind-mind rontja a gazdaságnövekedési kilátásokat, a magas szinten stabilizálódott infláció pedig tovább csökkenti a fogyasztók vásárlóerejét és - kedvét - mondják elemzők. "A megszorítások majd csak a harmadik negyedévtől fejtik ki hatásukat teljes mértékben, így aztán az év egészét tekintve 3,6-3,8 százalékos GDP-csökkenés várható" - mondta Nick Magginas, a görög nemzeti bank vezető közgazdásza.
A kormány 4 százalékos GDP-csökkenést valószínűsít 2010-re, az Európai Bizottság 3 százalékos csökkenésre számít.
Ugyancsak pénteken közölte az ELLSTA, hogy a munkanélküliségi ráta májusban a rendszeres adatfelvétel kezdete óta a legmagasabbra, 12 százalékra emelkedett. Elemzők hangsúlyozzák, hogy a foglalkoztatási helyzet további romlására lehet számítani, mivel a munkanélküliségi ráta a fő gazdasági folyamatoktól néhány ütemmel elkésve változik. Tavaly 12 havi átlagban 9,5 százalék volt a munkanélküliségi ráta, az idén pedig a magánszektor legnagyobb szakszervezeti tömörülése (GSEE) becslése szerint elérheti a 20 százalékot.
MTI
Címlapon
Ahol négy éve folyamatosan megelőzi a Real Madrid a Barcelonát
2012. február 09., 16:00
Ez volt a negyedik olyan év, amikor a Money League rangsor első hat helyén nem történt változás, a hat legnagyobb klub – a Real Madrid, a Barcelona, a Manchester United, a Bayern München, az Arsenal és a Chelsea – bevétel szempontjából ugyanazt a sorrendet foglalta el. A húsz legnagyobb klub bevételei három százalékkal nőttek, miközben az európai növekedési ütem csak ennek fele volt.
bazi nagy görög megszorítás
- Megkegyelmeztek a görögök, megszületett a megállapodás
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Európa legrosszabb pénzügyminisztere néz farkasszemet az államcsőddel
- A németek fele kipaterolná az eurózónából a görögöket
- Miért ne mehetne csődbe Görögország?
- A törökök nem szállítanak gázt Görögországnak
Legfrissebb híreink
- Pozitív diszkrimináció brit felsővezető nőknek
- Lefagytak: súlyos áramellátási nehézségek a Vajdaságban
- Nyártól új vezetőt kap a Pricewaterhouse Coopers
- Fejenként kétmillió dollárt kérnek a hajókatasztrófa túlélői
- Levették az NGM honlapjáról az államadósságmérőt
- Warren Buffet nem szereti a kötvénypiacot
- ONYF: nem lehet a munkanélküliségből a nyugdíjba menekülni
- Pályázat: ki adna hitelt a BKV-nak?
- Honnan volt pénze a lakosságnak a végtörlesztésre?
- Olajembargó: fogy az élelem Iránban
- Tíz részvény, amibe érdemes befektetni a JPMorgan szerint
- Üveghangig gerjesztik a piacokat a görögök, jó napot zárt a forint
- Visszasírják a HR-esek a régi cafeteria juttatásokat
- Óvatosan az OTP-vel! (Erste elemzés)
- Árfolyamgát: új szabályok, határidők - itt vannak a részletek!
- Már a Mekiben is fizethetünk SZÉP kártyával
- Orbán-évértékelő: középosztály, vigyázz!
Ajánlatunk
Állásajánlatok
- KÖNYVELŐ–SZÁMVITELI ÜGYINTÉZŐ - Budaörs Város Önkormányzata
- Credit Controller - Adecco
- Financial Derivatives Trader - GHF Kereskedelmi Kft.
- KÖNYVELŐ (Szlovák nyelvtudással) - GLS General Logistics Systems Hungary Kft.
- Financial Trainee - Financial Controlling - DIAGEO Üzletviteli Szolgáltatások Kft.





_fill_200x116.jpg)










