Januártól az életbiztosítási adókedvezmény is kikerül az szja-törvényből, ez elsősorban az alsó-középosztály öngondoskodását nehezíti
Az adóhivatal honlapján nem szerepel adat arra nézve, hogy az életbiztosítások után mennyi személyi jövedelemadó (szja) kedvezményt vettek igénybe az érintettek. A sajtóban megszólaló szakértők 800 ezerre teszik a kedvezményt igénybe vevők számát, és 20 milliárd forintnyira a visszaigényelt összeget.Már a jövő tavasszal esedékes 2009. évi bevallásnál is szűkebb lesz a kedvezmény, ugyanis 2009-ben az életbiztosítások utáni kedvezmény már része az összevont kedvezményalapnak, és többféle kedvezmény igénybevétele esetén is összesen maximum 100 ezer forintot lehet visszaigényelni.
Az idei kedvezményszabályok lényege, hogy csak olyan, legalább 10 éves életbiztosítások éves díja számít be a kedvezménybe, amelyeknél a baleseti és betegségi kockázat nem több mint a díj 10 százaléka. A kedvezmény az éves díj 20 százaléka, illetve az indexálás miatt az idei többletbefizetés 10 százaléka.
A nyugdíjbiztosítások esetében nem követelmény a 10 éves tartam, viszont nyugdíjba vonuláskor nem kérhető egyösszegű kifizetés, hanem csak járadék, amely kiegészíti a "normál" nyugdíjbiztosítást.
A kiszámolt kedvezmény bekerül a tandíj-, a családi- és az egyéb kedvezmények közé, és mindezek együttesen 100 ezer forintot tehetnek ki, és csak a ténylegesen megfizetendő adóból vonhatók le. Ráadásul van egy másik korlát is: a 100 ezer forintnyi kedvezmény évi 3,4 millió forintos jövedelemig érvényesíthető, utána évi 3,9 millió forintos jövedelemig fokozatosan csökken, majd afölött megszűnik.
A 2009 nyarán elfogadott törvény - amely a közteherviselés rendszerének átalakítását célozta - kivette az szja-ból az életbiztosítási kedvezményt. Így a 2010-re vonatkozó bevallásban e kedvezmény érvényesítésére már nem lesz mód.
Trunkó Barnabás szerint a kedvezmény eltörlése az alsó középosztály számára a legkedvezőtlenebb. Ez a réteg szorul rá leginkább arra, hogy nyugdíjba vonulásakor némi kiegészítést kapjon a saját korábbi megtakarításából. Az öngondoskodást tehát hátráltatja az állam - mondta a főtitkár. Az öngondoskodás pedig az állami nyugdíjbiztosítást tehermentesíti, illetve van még egy előnye az állam számára: az ilyen megtakarítások zöme állampapírba kerül, így az államadósság - ennek erejéig - belföldi megtakarításból finanszírozható. A főtitkár hozzátette: az egyéb középtávú megtakarításokat az állam adókedvezménnyel preferálja, és pont azt az eszközt hagyja ki, amelyet a teljes EU-ban kedvezményeznek a kormányok.
Utolsó lehetőség a százezres adójóváírásra!
Itt az új adótábla: kinek lesz szuper a bruttó?
Pénztári adóforintok: sietni kell a befizetéssel
MTI
Címlapon
Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
2012. február 12., 10:35
Soros György milliárdos befektető úgy véli, hogy az alacsony gazdasági növekedés, és a hosszan tartó politikai feszültség akkor is széthúzza az unió tagállamait, ha a görögök elfogadják a kiterjesztett megszorító csomagot. Soros szerint az USA gazdasága a megújulás jeleit mutatja, a választásokkal kapcsolatban elmondta, hogy Obama megérdemelne egy második győzelmet.
bazi nagy görög megszorítás
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Megegyeztek a görögök, mégis lefagytak a piacok
- Megkegyelmeztek a görögök, megszületett a megállapodás
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Európa legrosszabb pénzügyminisztere néz farkasszemet az államcsőddel
- A németek fele kipaterolná az eurózónából a görögöket
- Miért ne mehetne csődbe Görögország?
- A törökök nem szállítanak gázt Görögországnak
- Az EU szerint nem kell aggódni a gáz miatt
- Tovább küzd Spanyolország a munkanélküliség ellen
Legfrissebb híreink
- Az EU szerint nem kell aggódni a gáz miatt
- Tovább küzd Spanyolország a munkanélküliség ellen
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
- A bajok ellenére 8 százalékos növekedést vár Kína
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Idén sem számíthat túl sok jóra a hazai turizmus
- Az olasz bankoknak is odacsapott az S&P
- Nyáron beindul a termelés az új magyar csokigyárban
- A világ 10 legjobb luxushotelje: Marrakeshtől Párizsig
- Holnaptól megint szívnak a dohányosok
- Erősödik a forint, sírás lehet a vége
- Nyerj egy iPad2-t és naponta egy magazin-előfizetést a Privátbankárral!
- Az ideális bor vörös, és alacsony az alkoholtartalma
- Nem gyárt többé fényképezőgépet a Kodak
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Adóemeléssel és megszorításokkal takarékoskodna Ausztria





_fill_200x116.jpg)










