Mesterházy Attila szerint az elmúlt száz nap megrengette Magyarországot és a magyar demokráciát. A szocialista pártelnök-frakcióvezető pénteki sajtótájékoztatóján ámokfutásnak nevezte az Orbán-kormány eddigi tevékenységét
Úgy fogalmazott: Orbán Viktor száz napja a megszegett ígéretek, a demokrácia elleni támadás és az elmulasztott lehetőségek napjai voltak.Mesterházy Attila azt kérte a kormánytól, hogy sokkal inkább az emberek problémáival foglalkozzon, mint a saját hatalmának bebetonozásával. Foglalkozzanak azzal, hogy hogyan lehet Magyarországot egy nyugatos, modern demokráciává fejleszteni, ehhez pedig arra van szükség, hogy ne kevesebb demokrácia legyen az országban, hanem több szabadság - jelentette ki.
Emlékeztetett arra: Orbán Viktor a választások előtt egyebek mellett azonnali és radikális adócsökkentést ígért, valamint azt, hogy rendbe teszik a közbiztonságot. Hozzátette: a Fidesz elnöke azt is mondta, hogy új költségvetést terjesztenek a parlament elé, bár - mint fogalmazott - az egyetlen jó hír, hogy ezt nem tették meg.
Mesterházy Attila felidézte: a Fidesz megbecsülést és pénz ígért a közszolgálatban dolgozók számára. Béremelést ígért a pedagógusoknak, az egészségügyben dolgozóknak, a rendőröknek, a katonáknak és "mindenkinek, aki szembe jött velük és akinek választójoga van Magyarországon"- tette hozzá. Kitért arra: a Fidesz ígéretei között szerepelt az is, hogy megvédik a devizahiteleseket és biztosítják, hogy a törlesztőrészletekbe ne roppanjanak bele a családok. Ehhez képest kétszer sikerült már bedönteniük a forintot és ma sem tesznek semmit annak érdekében, hogy a forint árfolyama stabilizálódjon - hangoztatta.
A pártelnök összegzése szerint Orbán Viktor becsapta a magyar választókat.
A "demokrácia elleni támadásra" példaként említette, hogy pártkatonák kerültek a legfontosabb állami pozíciókba, olyan médiatörvényt akarnak elfogadtatni, amely korlátozza a sajtószabadságot, és a demokratikus intézményeket fegyverként akarják felhasználni a velük egyet nem értők megfélemlítésére. Ide sorolta az új alkotmányt is, amely az elmúlt száz napban megvalósított intézkedéseket betonozná be. Mesterházy Attila úgy látja: a Fidesz egy olyan rendet akar kialakítani az országban, amely nem nemzeti konszenzuson, hanem pártpolitikai érdeken alapul.
A szocialista politikus álláspontja szerint azért volt az elmulasztott lehetőségek száz napja a kormány eddigi tevékenysége, mert a kétharmados többség lehetőséget adott volna a Magyarország előtt álló tényeges problémák orvosolására és a nemzeti modernizáció elindítására, de egyik sem történt meg. Ehelyett a kormányzat az elmúlt időszakban szimbolikus jelentőségű intézkedéseket és a választóknak a jövőben kárt okozó döntéseket hozott - mondta. Kiemelte: az MSZP partner lett volna minden olyan egyezetésben, amely Magyarország jövőjét, sikerét alapozza meg.
Mesterházy Attila kérdésre válaszolva leszögezte: az MSZP a legnagyobb ellenzéki párt, mert ezen az oldalon a legtöbb ajánlószelvényt gyűjtötte és a legtöbb jelöltet állítja. Kitért arra: a párt egyharmaddal több ajánlószelvényt gyűjtött most, mint a tavaszi parlamenti választások előtt.
Arra az újságírói kérdésre, amely - felidézve Kondorosi Ferenc, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium egykori államtitkárának a 2002 és 2010 közti jogsértéseket vizsgáló parlamenti albizottság ülésén elmondott szavait - arra volt kíváncsi, hogy az MSZP elnézést kér-e a 2006 őszén történtekért, Mesterházy Attila úgy válaszolt: ha bármilyen hiba történt a kormányzati cselekvésben, akkor a felelős személyeknek kell bocsánatot kérniük, vagy az akkori kormánynak, mint testületnek lehet elnézést kérnie. Nem az MSZP elnökségében, párttestületeiben döntöttek kormányzati cselevésekről - hangsúlyozta.
MTI
Címlapon
Varga Mihály elárulta, mennyi pénzt hozhat az IMF
2012. február 04., 11:40
Az IMF–EU-megállapodás nyomán létrejövő pénzügyi biztosíték lehetőséget teremt arra, hogy a forintárfolyam stabilizálódjon, az állampapírhozamok csökkenjenek, s így több tízmilliárdos megtakarítás jelentkezzen a büdzsében – mondta Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár.
Szárnyakat adunk vágyainak
- Mit tegyen, aki bankkártyával vett Malév jegyet?
- Még ki sem hűlt a Malév, a konkurencia máris beindult
- Orbán: nem lehetetlen a Malév újraindulása
- Járatok törölve, reggel hatkor leállt a Malév
- Sajtóhírek szerint a kínaiaknak nem kell a Malév
- Letérdelt a Malév: kihirdették a rendkívüli moratóriumot
- Mit érdemel az az utas, aki a Malévtól vett repülőjegyet?
- Melyik lesz a Malév utolsó járata?
- A kormány felkészült a Malév esetleges leállására
- Nyugdíjtrükk és elbocsátások: nem csak a Malév szenved
- A Malév működésének finanszírozása január végétől ellehetetlenül
- Megágyaztak a Malév csődjének: reggel 7 óta kiemelt jelentőségű a társaság
Legfrissebb híreink
- Putyin beszámoltatta a Gazprom vezéreit
- Több mint egymillióan tartoznak az adóhatóságnak
- Csak 13 Malév-gép indult volna ma, rend van Ferihegyen
- Nem vették a szeszt tavaly év végén a magyar vásárlók
- Pluszban végzett a BUX, visszapattant a 290-ről az euró
- Új légitársaságot alapítana az állam a Malév romjain
- Orosz atomerőmű építésébe száll be a Ganz
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Kisvárosnyi ember kerülhet utcára a Malévtől, de jön a Ryanair (videóval)
- Óvatosan az OTP-vel! (Erste elemzés)
- Ne féljünk az államcsődtől, mert az jót hozhat nekünk
- Bekeményített a NAV: nem úszták meg a mulasztók
- Öveket becsatolni: már nem Orbán Viktor mozgatja a forintot
- Befolyásolhatták a Tibort: berágtak a svájciak
- Még ki sem hűlt a Malév, a konkurencia máris beindult
- Új légitársaságot alapítana az állam a Malév romjain
- A Hiltonban beváltható az Erzsébet-utalvány, a Tesco-ban nem





_fill_200x116.jpg)










