A térség kevésbé eladósodott államai jobban növekednek idén - áll az Erste Group elemzésében, amelyet az Európai Bizottság jelentéséről készítettek
Az Európai Bizottság legfrissebb, „Tavaszi Előrejelzések” címet viselő elemzése két jelentős változást hozott a kelet-közép-európai Ötök (Csehország, Szlovákia, Lengyelország, Magyarország és Románia) számára. Ezen országok 2010-es GDP-előrejelzése változatlanul sokkal kedvezőbb képet mutat, mint akár az Európai Bizottság „Őszi Előrejelzések” kiadványában, akár az év elején az egyes országok által benyújtott Stabilitási Programokban szereplő jóslatok. Az Európai Bizottság véleménye immár meglehetősen közel került az Erste prognózisához. Az elemzés szerint csak a költségvetési konszolidációt az euróövezet országainál előbb végrehajtani kénytelen Görögország növekedési kilátásai romlottak.
Az Erste Group elemzői is osztják az Európai Bizottság azon véleményét, mely szerint 2010-ben a kelet-közép-európai országok közül csak Lengyelország, Szlovákia és Csehország teljesíti túl az euróövezet növekedési ütemét, Románia pedig nagyon közel kerül ehhez. (Románia az idei esztendő egészében az Európai Bizottság várakozásai szerint 0,8 százalékos, az Erste Bank szerint pedig 0,9 százalékos növekedést produkál, szemben az euróövezet Erste Bank által várt 0,7 százalékával és az Európai Bizottság 0,9 százalékos előrejelzésével 2010-re vonatkozóan). Az Európai Bizottság prognózisával összhangban az Erste Bank azzal számol, hogy 2011-től a román és a magyar gazdaság szintén erőteljesebb bővülési ütemet tud majd felmutatni, mint a később elkezdett konszolidáció által gúzsba kötött eurózóna.
A GDP-előrejelzéseknél is izgalmasabb a jelentésnek az államháztartásra vonatkozó része, hiszen a hiányszámok Európa-szerte változatlanul magas értékeket mutatnak. A számítások szerint a kelet-közép-európai Ötök közül csak Lengyelország és Románia hiánya haladja meg az euróövezet 6,6 százalékos átlagát, ám még így is biztonságos mértékben a PIGS-államok (Portugália, Olaszország, Görögország és Spanyolország) költségvetési hiánya alatt marad. Az Európai Bizottság emellett azt is vélelmezi, hogy a PIGS-országokban sokkal komolyabb költségvetési konszolidációs erőfeszítésekre lesz szükség ahhoz, hogy teljesüljenek az előrejelzések. (Ezen országoknak 0,8 és 5,9 százalékpont közötti mértékben kell lejjebb szorítaniuk a strukturális hiányukat, szemben a kelet-közép-európai Ötök esetében feltételezett 0,1 és egy százalékpont közötti mértékkel.) A kelet-közép-európai Ötök konszolidációs üteme kissé halványabban alakul, mint a legutóbbi Stabilitási Jelentésekben szereplő prognózis. Ebben a körben Románia tűnik ki – negatív értelemben –, ahol a strukturális hiány két százalékpontos visszavágásához nagyobb mértékű kiadáscsökkentésre lenne szükség. Más euróövezeti tagállamok úgy tervezik, hogy legkorábban 2011-ben vágnak bele a költségvetési kiigazításba, tehát 2010-ben még növekedni is fog strukturális hiányuk.
Mivel korábban láttak neki a költségvetési konszolidációnak, és eleve jóval alacsonyabb államadóssággal rendelkeznek, a kelet-közép-európai Ötök számára nagy az esély arra, hogy még a 2011 utáni években is pozitív kilátásokkal rendelkezzenek az erősebb gazdasági növekedés tekintetében. A magyar adósságállománynak a GDP-hez viszonyított aránya a prognózis szerint mélyen az euróövezeti átlag alá csökken (79 százalékra az utóbbi 85 százalékával szemben), ugyanakkor a román, a szlovák és a cseh államadósságnak a GDP-hez viszonyított aránya az eurózóna átlagának fele alatt marad. Az Európai Bizottság friss előrejelzése jelentős mértékű pozitív változást jelez a magyar államháztartás esetében, ugyanis az államháztartás strukturális hiánya a felülvizsgált becslések szerint mindössze 2,1 százalék (jobb, mint Németország GDP-arányos 3,6 százaléka a 2010-es évre), ugyanakkor Romániának és Lengyelországnak fel kell pörgetnie a költségvetési kiigazítás irányába tett erőfeszítéseket, hogy elérjék a fiskális konszolidációra vonatkozó célokat.
Figyelmeztetést kaptunk Brüsszeltől
Az ország sorsa a jövő évi költségvetésen múlik
Privátbankár
Címlapon
Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
2012. február 12., 10:35
Soros György milliárdos befektető úgy véli, hogy az alacsony gazdasági növekedés, és a hosszan tartó politikai feszültség akkor is széthúzza az unió tagállamait, ha a görögök elfogadják a kiterjesztett megszorító csomagot. Soros szerint az USA gazdasága a megújulás jeleit mutatja, a választásokkal kapcsolatban elmondta, hogy Obama megérdemelne egy második győzelmet.
bazi nagy görög megszorítás
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Megegyeztek a görögök, mégis lefagytak a piacok
- Megkegyelmeztek a görögök, megszületett a megállapodás
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Európa legrosszabb pénzügyminisztere néz farkasszemet az államcsőddel
- A németek fele kipaterolná az eurózónából a görögöket
- Miért ne mehetne csődbe Görögország?
- A törökök nem szállítanak gázt Görögországnak
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
- A bajok ellenére 8 százalékos növekedést vár Kína
Legfrissebb híreink
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
- A bajok ellenére 8 százalékos növekedést vár Kína
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Idén sem számíthat túl sok jóra a hazai turizmus
- Az olasz bankoknak is odacsapott az S&P
- Készül a görög parlament a megszorító csomag elfogadására
- Adóemeléssel és megszorításokkal takarékoskodna Ausztria
- A világ 10 legjobb luxushotelje: Marrakeshtől Párizsig
- Nyáron beindul a termelés az új magyar csokigyárban
- Holnaptól megint szívnak a dohányosok
- Erősödik a forint, sírás lehet a vége
- Az ideális bor vörös, és alacsony az alkoholtartalma
- Készül a görög parlament a megszorító csomag elfogadására
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Az olasz bankoknak is odacsapott az S&P
- Nem gyárt többé fényképezőgépet a Kodak





_fill_200x116.jpg)










