Nem a forgalom miatt lesz emlékezetes a tőzsde nyara

2010. szeptember 02., 08:02

A Budapesti Értéktőzsde forgalma a júliusi visszaesés után augusztusban tovább csökkent, az év eddig eltelt 8 hónapja ugyanakkor összességében jelentős pluszt mutat

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) forgalma a júliusi visszaesés után augusztusban tovább csökkent, a nyár utolsó hónapjában mindössze 718 milliárd forint értékben születtek üzletek a részvénypiacon, ez 12 százalékkal alacsonyabb az előző hónap 815 milliárd forintos forgalmánál. A BUX kis mértékben tovább emelkedett.

A BÉT havi statisztikája szerint - amely a brókercégek jelentésein alapul, és ezért az összesítés kétszeres árfolyamértéket mutat - az év első nyolc hónapjában 8.119 milliárd forint részvényforgalmat regisztráltak. Ez csaknem 20 százalékkal meghaladja a tavaly január-augusztusi forgalmat, ami 6.786 milliárd forint volt.
   
A tőzsde hivatalos részvényindexe, a BUX egy hónap alatt 296 ponttal, 1,3 százalékkal nőtt, augusztus utolsó kereskedési napján 22.561 ponton állt. Ezen belül az egyes vezető papírok árfolyamváltozása jelentős eltérést mutat: míg például az OTP árfolyama egy hónap alatt 8,5 százalékkal csökkent, addig a Mol 7 százalékkal drágult.
   
Augusztusban a teljes azonnali piaci forgalom - amely a részvényeken kívül a befektetési és kárpótlási jegyek, a certifikátok, az állampapírok, a vállalati kötvények és a jelzáloglevelek adásvételét is magában foglalja - 812 milliárd forint volt, amelynek 88,4 százalékát a részvények forgalma tette ki. Az azonnali összforgalom 8,9 százalékkal csökkent az előző hónaphoz képest.
   

Az áruszekcióban augusztusban 5,9 milliárd forint értékben kötöttek gabonaügyleteket a júliusi 6,3 milliárd forintos forgalom után.
A brókercégek forgalmi listájának első két helyén augusztusban ugyanaz a két cég állt, mint az előző hónapban: első az Erste Befektetési Zrt. 158 milliárd forintos részvényforgalommal, második a Concorde Értékpapír Zrt. 112 milliárd forinttal. A harmadik helyen a lengyel Ipopema Securities végzett 53 milliárd forintos forgalommal. Az előző hónapban harmadik helyezett KBC Securities a negyedik helyre csúszott le 50 milliárd forintot közelítő forgalmával. Ötödik lett az UniCredit Bank Hungary, amely 48,2 milliárd forint értékben kereskedett a részvénypiacon. Az előző hónap ötödik helyezettje, a Cashline Értékpapír Zrt. csak kis különbséggel, 47,9 milliárd forintos forgalommal került a hatodik helyre a listán.
   
A származékos piac forgalma stagnált augusztusban. A deviza kontraktusokkal 294 milliárd forint értékben kereskedtek a júliusi 304 milliárd forintos forgalom után. A határidős BUX forgalma az előző hónaphoz hasonlóan 111 milliárd forint volt. Az egyedi részvényekre 136 milliárd forint értékben született határidős ügylet az előző havi 138 milliárd forintos forgalom után.

Friss tőzsdei árfolyamok

MTI

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Elszakadt a cérna: leépítésekbe kezdenek a vállalatok

2012. február 13., 00:03
Elszakadt a cérna: leépítésekbe kezdenek a vállalatok

Kedvezőtlenül alakulnak az idei foglalkoztatási kilátások, mivel a legtöbb vállalat létszámcsökkentést tervez. Az elbocsátások az 500 fő feletti cégek esetében lesznek a legjellemzőbbek. A cégek többsége eddig megpróbálta tartani a létszámot bízva a javuló konjunktúrában, mára azonban úgy tűnik már nem bíznak a kedvező kimenetelben-

Facebook