A gyógyszeripari vállalatoknak általánosságban nehézségei vannak a betegszervezetekkel való kapcsolattartásban
A világszerte több mint 600 betegszervezet tavaly decemberben lezajlott megkérdezéséből kiderül, hogy a válaszadóknak mindössze 38 százaléka elégedett a gyógyszerekről adott információkkal, s rossznak minősítette a klinikai tesztekkel kapcsolatos tájékoztatást 50 százalék.
Az információkkal való elégedettség terén Latin-Amerika vezet, és Nyugat-, valamint Kelet-Európa a legelégedetlenebb: Latin-Amerikában a válaszadók 62 százaléka mondta nagyon jónak, vagy jónak a tájékoztatást, Nyugat-Európában 29, Kelet-Európában 27 százalék. Észak-Amerikában 43 százalék volt ez az arány.
A felmérésben négy szempont alapján vizsgáltak tizenöt globális gyógyszeripari céget. A betegek tényleges szükségleteinek megértését tekintve a Novartis, a Pfizer és a Roche végzett az első helyen, a Baxter, valamint a Boehringer-Ingelheim lett az utolsó.
A betegszervezetekkel való kapcsolattartás kategóriában a Sanofi-Aventis lett az első helyezett, s e tekintetben is utolsó lett a Boehringer-Ingelheim.
A szavahihetőséget tekintve a Novartis lett a legjobb vállalat, és a Baxter a legrosszabb. A betegek informálása szempontjából az AstraZeneca végzett az első helyen, míg a Boehringer-Ingelheim itt is az utolsó helyre került.
Az autók és a számítógépek húzták az iparunkat
Mit tegyünk, ha száraz a szemünk?
Aggódással csak a mellékhatásokat erősítjük
MTI
Címlapon
Elszakadt a cérna: leépítésekbe kezdenek a vállalatok
Kedvezőtlenül alakulnak az idei foglalkoztatási kilátások, mivel a legtöbb vállalat létszámcsökkentést tervez. Az elbocsátások az 500 fő feletti cégek esetében lesznek a legjellemzőbbek. A cégek többsége eddig megpróbálta tartani a létszámot bízva a javuló konjunktúrában, mára azonban úgy tűnik már nem bíznak a kedvező kimenetelben-
bazi nagy görög megszorítás
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Megegyeztek a görögök, mégis lefagytak a piacok
- Megkegyelmeztek a görögök, megszületett a megállapodás
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Európa legrosszabb pénzügyminisztere néz farkasszemet az államcsőddel
- A németek fele kipaterolná az eurózónából a görögöket
- Miért ne mehetne csődbe Görögország?
- A törökök nem szállítanak gázt Görögországnak
- Elszakadt a cérna: leépítésekbe kezdenek a vállalatok
- Az EU szerint nem kell aggódni a gáz miatt
Legfrissebb híreink
- Az EU szerint nem kell aggódni a gáz miatt
- Tovább küzd Spanyolország a munkanélküliség ellen
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
- A bajok ellenére 8 százalékos növekedést vár Kína
- Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Idén sem számíthat túl sok jóra a hazai turizmus
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Holnaptól megint szívnak a dohányosok
- Erősödik a forint, sírás lehet a vége
- Nyáron beindul a termelés az új magyar csokigyárban
- Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Idén sem számíthat túl sok jóra a hazai turizmus
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
Ajánlatunk
Állásajánlatok
- Szenior finanszírozási munkatárs [BA-KGP1] - Focus Consulting Kft.
- FINANCIAL POSITIONS (SSC, with Fluent English knowledge) - PBS International Kft.
- Financing Business Support Professional (Dutch speaker) - PBS International Kft.
- SAP Fixed Asset Systems Analyst - PBS International Kft.
- Spanyol-portugál nyelvű AP Analyst - Exact Solutions Kft.





_fill_200x116.jpg)










