A bortermés várhatóan nem fogja elérni a 3 millió hektolitert, és a belföldi piac fokozottan támaszkodik majd az import borokra
A közlemény szerint a korai szőlőfajták első szüreti eredményei 30-40 százalékos terméskiesést mutatnak, amit a mérsékelten növekvő felvásárlási árak nem fognak kompenzálni.Ugyanakkor, csapadékmentes meleg ősz esetén a közép és késői érésű fajták esetén még jó minőségre is lehet számítani ott, ahol a növényvédelem sikeres volt. Csapadékos ősz esetén azonban sok ültetvényen a lisztharmattól fertőzött bogyók, és a peronoszpóra által károsított lomb minőségi kockázatokat is jelent.
A 2010-es évjáratot a rendkívüli időjárási események határozzák meg a szőlőtermelésben is - hívja fel a figyelmet az MSzBSz. A csapadék mennyisége, intenzitása – és az, hogy jelentős szél-, vihar- és jégkárral párosult – példátlan nehézségeket okozott a szőlőmunkákban és a növényvédelemben, az utóbbi drágult is.
Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) főtitkára korábban az MTI-nek azt mondta: az idén az újbor mennyisége 15-20 százalékkal lehet kevesebb a szokásosnál, a termelők mintegy 570-580 ezer tonna szőlő betakarításával számolnak. Ebből a mennyiségből mintegy 3 millió hektoliter újbor kerülhet a pincékbe, az átlagos 3,5 millió hektoliteres éves mennyiség helyett.
A kedvezőtlen időjárás miatt lényegesen kevesebb szőlő terem az idén a Tokaj-hegyaljai történelmi borvidéken, ahol a szüret időpontja is kitolódik szeptember második felére - írta az Észak-Magyarország pénteken. A szőlőtermelők becslése szerint legalább 30 százalékkal lesz kevesebb a szőlő Tokaj-Hegyalján, mint tavaly.
Marcinkó Ferenc, a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében megjelenő lapnak nyilatkozva azt mondta: a muskotályos szőlő szüretelését legkorábban szeptember második felében kezdhetik meg, a furmint és a hárslevelű pedig október közepénél hamarabb nem kerülhet puttonyba. A szakember nagyon magas terméskiesést prognosztizált, mint mondta, az vélhetően a 30 százalékot is meghaladja.
MTI
Címlapon
Varga Mihály elárulta, mennyi pénzt hozhat az IMF
2012. február 04., 11:40
Az IMF–EU-megállapodás nyomán létrejövő pénzügyi biztosíték lehetőséget teremt arra, hogy a forintárfolyam stabilizálódjon, az állampapírhozamok csökkenjenek, s így több tízmilliárdos megtakarítás jelentkezzen a büdzsében – mondta Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár.
Szárnyakat adunk vágyainak
- Mit tegyen, aki bankkártyával vett Malév jegyet?
- Még ki sem hűlt a Malév, a konkurencia máris beindult
- Orbán: nem lehetetlen a Malév újraindulása
- Járatok törölve, reggel hatkor leállt a Malév
- Sajtóhírek szerint a kínaiaknak nem kell a Malév
- Letérdelt a Malév: kihirdették a rendkívüli moratóriumot
- Mit érdemel az az utas, aki a Malévtól vett repülőjegyet?
- Melyik lesz a Malév utolsó járata?
- A kormány felkészült a Malév esetleges leállására
- Nyugdíjtrükk és elbocsátások: nem csak a Malév szenved
- A Malév működésének finanszírozása január végétől ellehetetlenül
- Megágyaztak a Malév csődjének: reggel 7 óta kiemelt jelentőségű a társaság
Legfrissebb híreink
- Putyin beszámoltatta a Gazprom vezéreit
- Több mint egymillióan tartoznak az adóhatóságnak
- Csak 13 Malév-gép indult volna ma, rend van Ferihegyen
- Nem vették a szeszt tavaly év végén a magyar vásárlók
- Pluszban végzett a BUX, visszapattant a 290-ről az euró
- Új légitársaságot alapítana az állam a Malév romjain
- Orosz atomerőmű építésébe száll be a Ganz
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- A már januárban költhető cafeteria
- Kisvárosnyi ember kerülhet utcára a Malévtől, de jön a Ryanair (videóval)
- Óvatosan az OTP-vel! (Erste elemzés)
- Ne féljünk az államcsődtől, mert az jót hozhat nekünk
- Bekeményített a NAV: nem úszták meg a mulasztók
- Új légitársaságot alapítana az állam a Malév romjain
- Öveket becsatolni: már nem Orbán Viktor mozgatja a forintot
- Még ki sem hűlt a Malév, a konkurencia máris beindult
- Befolyásolhatták a Tibort: berágtak a svájciak





_fill_200x116.jpg)










