Egyre több online áruházat alakítanak át a hölgyek igényei szerint, és a jelenlegi trendek alapján 2012-re az internetes vásárlók fele már nő lesz
Az internetes vásárlás „hőskorában” – vagyis a ’90-es évek végén – az a néhány online áruház tulajdonos, aki hitt benne, hogy néhány éven belül Magyarországon is tömegek fognak interneten keresztül vásárolni, még jellemzően a férfiakat érdeklő termékeket és szolgáltatásokat kezdett el árusítani. Ennek megfelelően az első online áruházak kategóriarendszerei is a férfiak logikáját tükrözték: tematikusak, megjelenítésükben is hierarchikusak lettek, a megjelenített képek pedig kizárólag a termékek bemutatására szolgáltak, nem érzelmek kiváltására. Egy ilyen környezetben az impulzusvásárlásoknak nincs helyük, így legjobb esetben is csak egy-egy bannerben jelentek meg figyelemfelkeltő hirdetések. Az internetes vásárlások világa azonban nagyot változott, és a változás Magyarországot sem kerülte el. 2010 első negyedévének végén a 14-74 év közötti magyar lakosságból 3,6 millió fő (a teljes népesség 42%-a) töltött internetezéssel havonta legalább 1 órát, az ezt megelőző egy évben pedig megközelítőleg 1,1 millió fő vásárolt is valamilyen terméket vagy szolgáltatást interneten keresztül.
| Az internetes vásárlók számossága többféle módon is mérhető, például a „vásárolt-e valaha interneten keresztül terméket vagy szolgáltatást?” kérdés alapján fel lehet mérni azok körét, akik már kipróbálták az interneten keresztüli vásárlást. Célravezetőbb viszont, ha csak a rendszeresen vásárlókat mérjük – pl. az elmúlt egy évben vásárlókat – lévén nagyobb forgalmat is csak ők tudnak generálni. |
A magyarországi internetezők és internetes vásárlók száma (2010 - I. negyedév)

A bevásárlásokat, vagyis a háztartásokba a napi fogyasztási cikkek beszerzését többségében a hölgyek végzik. Interneten viszont a kezdetekben leginkább tartós fogyasztási cikkekkel kezdtek el kereskedni azok magasabb értéke, illetve a férfiak nagyobb arányú internetes jelenléte miatt. A magyar lakosság körében a férfi online vásárlók aránya mindig is magasabb volt, azonban a teljes lakosságon belül arányuk kevesebb (a születéskor várható átlagos élettartam a nők körében csaknem 8 évvel több, mint a férfiaknál).
Forrás: GKIeNET – T-MobileOnline vásárlók aránya a magyar lakosság körében, nemek szerint (14-74 évesek)

Az élelmiszerek, vegyi áruk, ruhák és játékok online értékesítése viszont fokozatosan hozza meg a hölgyek kedvét is az internetes vásárlás iránt. Mindez azt is eredményezi, hogy 2012-re várhatóan az internetes vásárlók fele már nő lesz, megtörve ezzel a férfiak dominanciáját.
A bizalom mindenekelőtt
Az online boltok megjelenése is ennek a trendnek megfelelően változik: a leegyszerűsített kategóriarendszerek helyett egyre több kereskedő helyezi előtérbe a meleg színvilággal fényképezett, érzelmeket kiváltó termékbemutatókat, amelyeken már nem is az árak szerepelnek kiemelt helyeken, hanem a százalékban kifejezett kedvezmény mértéke, a hölgyek igényeinek megfelelően. Az online áruházak női vásárlók felé fordulása így látványos változást eredményez mind a megjelenésben, mind a jellemző fogyasztói kosár összetételében.

Vásárlások előtt tájékozódásra a magyar internetezők többsége már használja világhálót, évek óta tapasztalható trend viszont, hogy az online banking szolgáltatást igénybevevők arányát követi az elmúlt egy évben online vásárlók aránya, ami egyértelműen az elektronikus tranzakciókkal kapcsolatos bizalommal van összefüggésben.

Privátbankár - Zsiborás Gergő
Címlapon
Készül a görög parlament a megszorító csomag elfogadására
2012. február 11., 16:35
A görög parlament holnap szavaz az EU által kirótt, korábban a politikai pártok által elfogadott további megszorító intézkedésekről. Ha a parlament is jóváhagyja az intézkedéseket, akkor vélhetően megnyílnak Görögország előtt a csapok, és megkapja újabb, 130 milliárd eurós mentőcsomagját.
bazi nagy görög megszorítás
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Megegyeztek a görögök, mégis lefagytak a piacok
- Megkegyelmeztek a görögök, megszületett a megállapodás
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Európa legrosszabb pénzügyminisztere néz farkasszemet az államcsőddel
- A németek fele kipaterolná az eurózónából a görögöket
- Miért ne mehetne csődbe Görögország?
- A törökök nem szállítanak gázt Görögországnak
- Az olasz bankoknak is odacsapott az S&P
- Készül a görög parlament a megszorító csomag elfogadására
Legfrissebb híreink
- Az olasz bankoknak is odacsapott az S&P
- Adóemeléssel és megszorításokkal takarékoskodna Ausztria
- Nyáron beindul a termelés az új magyar csokigyárban
- Az ideális bor vörös, és alacsony az alkoholtartalma
- Orbán: higgadt, nyugodt tárgyalásra van szükség az unióval
- Nem gyárt többé fényképezőgépet a Kodak
- Kifizetik a Malév dolgozókat - de mi lesz a károsultakkal?
- A görög bizonytalanság mérgezte a piaci hangulatot
- Nyáron beindul a termelés az új magyar csokigyárban
- A világ 10 legjobb luxushotelje: Marrakeshtől Párizsig
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Ennyit buktunk az IMF elzavarásán a szakértők szerint
- Megint üzent a bankoknak Lázár János
- Kiderült, miért kell nekünk az IMF - OTP-t vásároltak a háziasszonyok
- Holnaptól megint szívnak a dohányosok
- Erősödik a forint, sírás lehet a vége
- Az ideális bor vörös, és alacsony az alkoholtartalma

_fill_200x116.jpg)