Mesterházy Attilát csak a megkérdezettek 7 százaléka választaná miniszterelnöknek, míg Orbán Viktort 36 százalék; Gyurcsány szerepvállalását a választók 75 százaléka ellenzi
A Heti Válasz számára készült közvélemény-kutatás szerint a pártok támogatottságában sem történt jelentős változás az előző hónaphoz képest: a Fidesz őrzi előnyét a szocialistákkal szemben.Az összes megkérdezett körében a Fidesz 39 százalékot, az MSZP 10 százalékot ért el. Az aktív szavazók között a Fidesz minden második válaszadó támogatását bírja, míg az MSZP csak 12 százalékot ért el. A Jobbik támogatottsága az összes megkérdezett körében 6 százalék, az aktív szavazók között 7 százalék.
"Úgy tűnik, a 2009-ben megbukott Gyurcsány Ferenc még 2009-ben vissza akar térni. Az MSZP országos listáján elfoglalt negyedik hely nem egyszerűen protokolláris kötelezettség a korábbi közjogi méltóság felé, hanem a volt kormányfő győzelmét jelzi a párton belüli hatalmi harcokban. De hiába győzte meg az MSZP-t Gyurcsány, a választók szemében nem lett hitelesebb" - áll a Nézőpont elemzésében.
Az intézet szerint októberben a megkérdezettek 9, decemberben pedig 12 százaléka mondta, hogy a választásokig vissza kellene térnie az előző miniszterelnöknek a "politika élvonalába". Ugyanakkor a választók 75 százaléka a listaállítás után is ellenzi Gyurcsány szerepvállalását. Ebben a kérdésben az MSZP-tábor teljesen megosztott: 48 százalék örül, 46 százalék viszont nem örül annak, hogy a volt miniszterelnök-pártelnök visszatért.
Mesterházyt novemberben a megkérdezettek 5, decemberben 7 százaléka választotta volna kormányfőnek egy közvetlen voksoláson. Továbbra is Orbán Viktort választanák a legtöbben kormányfőnek, a megkérdezettek 36 százaléka, Bokros Lajosra pedig 16 százalék adná a voksát.
A Nézőpont Intézet reprezentatív telefonos kérdőíves felmérése a 18 év feletti magyar lakosság körében készült december 7-e és 9-e között ezer fő megkérdezésével.
Mesterházy: itt az őszinte beszéd ideje
Végleges a Fidesz-lista
Bajnai beszámolna a kormányfőjelölteknek
Bajnai: sok ügy fog kiderülni
Orbán: szervezett hazugságok uralják az országot
MTI
Címlapon
Varga Mihály elárulta, mennyi pénzt hozhat az IMF
2012. február 04., 11:40
Az IMF–EU-megállapodás nyomán létrejövő pénzügyi biztosíték lehetőséget teremt arra, hogy a forintárfolyam stabilizálódjon, az állampapírhozamok csökkenjenek, s így több tízmilliárdos megtakarítás jelentkezzen a büdzsében – mondta Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár.
Szárnyakat adunk vágyainak
- Mit tegyen, aki bankkártyával vett Malév jegyet?
- Még ki sem hűlt a Malév, a konkurencia máris beindult
- Orbán: nem lehetetlen a Malév újraindulása
- Járatok törölve, reggel hatkor leállt a Malév
- Sajtóhírek szerint a kínaiaknak nem kell a Malév
- Letérdelt a Malév: kihirdették a rendkívüli moratóriumot
- Mit érdemel az az utas, aki a Malévtól vett repülőjegyet?
- Melyik lesz a Malév utolsó járata?
- A kormány felkészült a Malév esetleges leállására
- Nyugdíjtrükk és elbocsátások: nem csak a Malév szenved
- A Malév működésének finanszírozása január végétől ellehetetlenül
- Megágyaztak a Malév csődjének: reggel 7 óta kiemelt jelentőségű a társaság
Legfrissebb híreink
- Putyin beszámoltatta a Gazprom vezéreit
- Több mint egymillióan tartoznak az adóhatóságnak
- Csak 13 Malév-gép indult volna ma, rend van Ferihegyen
- Nem vették a szeszt tavaly év végén a magyar vásárlók
- Pluszban végzett a BUX, visszapattant a 290-ről az euró
- Új légitársaságot alapítana az állam a Malév romjain
- Orosz atomerőmű építésébe száll be a Ganz
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Kisvárosnyi ember kerülhet utcára a Malévtől, de jön a Ryanair (videóval)
- Óvatosan az OTP-vel! (Erste elemzés)
- Ne féljünk az államcsődtől, mert az jót hozhat nekünk
- Bekeményített a NAV: nem úszták meg a mulasztók
- Öveket becsatolni: már nem Orbán Viktor mozgatja a forintot
- Befolyásolhatták a Tibort: berágtak a svájciak
- Még ki sem hűlt a Malév, a konkurencia máris beindult
- A Hiltonban beváltható az Erzsébet-utalvány, a Tesco-ban nem
- Új légitársaságot alapítana az állam a Malév romjain





_fill_200x116.jpg)










