Orbán: vastagabb lesz a kenyér, ha egyesülünk

2009. december 17., 07:22

A szétszakított magyar nemzet egyesítésének jelentőségéről beszélt Orbán Viktor szerdán este a vajdasági Zenta főterén tartott nagygyűlésen

A szétszakított magyar nemzet egyesítésének jelentőségéről beszélt Orbán Viktor szerdán este a vajdasági Zenta főterén tartott nagygyűlésen.

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöke az egynapos vajdasági látogatását záró rendezvényen - a szabadkai rádió által élőben közvetített beszédében - rámutatott, hogy az egész világhoz hasonlóan Magyarország is nagy változások előtt áll. Úgy fogalmazott, hogy húsz esztendeje él Magyarország és talán a többi közép-európai ország is az átmenet korszakában, amikor a múlt és a jövő egymás mellett létezett, sőt folyamatosan egymás ellen harcolt.

Az átmenet jelenségei közé sorolta Orbán a kettős állampolgárságról 2005 decemberében tartott magyarországi népszavazást. "Az átmenet korszakában a közös álmunk, a szétszakított nemzet határok feletti egyesítése is megrekedt" - mondta a politikus, aki a "régi világ erőit" tette felelőssé mindezért, azokat, akik "hatalmukkal visszaélve alantas eszközökkel és hazug propagandával megtévesztették az egyébként jóakaratú magyar választópolgárokat". Emlékeztetve arra, hogy a népszavazáson a résztvevők többsége igent mondott a kettős állampolgárságra, a Fidesz elnöke kijelentette, "egy leendő kormányzó párt vezetőjeként" azt szeretné elérni, hogy az Országgyűlés érvényt szerezzen ennek a döntésnek.

Sólyom: előre hozott választás kellett volna

A jelenlegi helyzetet értékelve Orbán hangsúlyozta, hogy "a határon túli magyarokat megtagadó pártok összezsugorodtak", vezetőik egymás torkát szorongatják.

A Fidesz és szövetségesei számára viszont "a csillagok kedvezően állnak" ahhoz, hogy tavasszal "egy választási győzelmet aratva ezt az átmeneti korszakot lezárjuk, és a magyar nemzet határok fölötti egyesítésének megrekedt ügyét kimozdítsuk".

A Fidesz elnöke szerint csak az a kérdés, hogy "ha lezárjuk a régi korszakot, illetve az átmenet időszakát, lesz-e elég erőnk, hogy éljünk a szabadsággal. Döntünk-e, amikor dönthetünk. Fölszólalunk-e, amikor módunk adódik rá, elmegyünk-e választani, amikor elmehetünk, feliratkozunk-e a névjegyzékbe, amikor kivívtuk magunknak a jogot, hogy feliratkozzunk." Orbán Viktor a nemzeti tanácsok megválasztásához szükséges választói névjegyzékbe való feliratkozásra buzdította a helyi magyarokat, mondván, hogy minden név egy kapocs az újraegyesítendő nemzeten.

Hangsúlyozta, hogy személy szerint ő és az általa vezetett közösség mindig azon az oldalon állt, amely azt gondolja és azért harcol, hogy a határon túli magyarok támogatását sohase kiadásnak, nyűgnek, tehertételnek tekintsék a magyarok, hanem a jövőbe történő beruházásnak. "Minden volt és minden lesz. Volt szétszakított magyar nemzet, és lesz egyesített magyar nemzet" - hangoztatta a politikus, aki arról akarja meggyőzni az anyaországi magyarokat, hogy a határokon belül és túl élő magyarok sorsa közös, vagy együtt emelkednek fel, vagy együtt süllyednek el.

Rámutatott, hogy a nemzet egyesítése nemcsak szellemi, hanem gazdasági kérdés is a Kárpát-medencei magyar közösségek számára. "A magyar nemzet összekapcsolt részei olyan tartalékenergiát jelentenek a Kárpát-medencében, amelyet ha mozgósítani vagyunk képesek, akkor nemcsak szabadabban élhetünk, nemcsak urai lehetünk a saját közösségeink, hanem boldogulni fogunk a gazdasági életben, több lesz a fizetség, vastagabb lesz a kenyér, jobb iskolába járhatnak a gyerekeink, és könnyebben fogunk élni, mint ahogy éltünk az elmúlt húsz esztendőben" - mondta.

Orbán Viktor vajdasági látogatásának nyitányaként felkereste Német László nagybecskereki megyéspüspököt, majd ellátogatott Muzslyára, az Emmausz fiúkollégiumba. Zentán becslések szerint kétezer ember előtt tartott beszédet a Fidesz elnöke.

Nézőpont: nem kell Mesterházy, de Gyurcsány sem
Mesterházy: itt az őszinte beszéd ideje
Végleges a Fidesz-lista
Fidesz: magyar embernek magyar föld?
Orbán: szervezett hazugságok uralják az országot

MTI

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Ahol négy éve folyamatosan megelőzi a Real Madrid a Barcelonát

2012. február 09., 16:00
Ahol négy éve folyamatosan megelőzi a Real Madrid a Barcelonát

Ez volt a negyedik olyan év, amikor a Money League rangsor első hat helyén nem történt változás, a hat legnagyobb klub – a Real Madrid, a Barcelona, a Manchester United, a Bayern München, az Arsenal és a Chelsea – bevétel szempontjából ugyanazt a sorrendet foglalta el. A húsz legnagyobb klub bevételei három százalékkal nőttek, miközben az európai növekedési ütem csak ennek fele volt.

Facebook