A sarokfájdalom meglehetősen gyakori probléma, de csak az esetek egy részében áll mögötte komoly betegség. Afájdalom általában magától elmúlik
Az emberi lábfejet 26 csont építi fel, közülük a sarokcsont a legnagyobb. A sarok feladata, hogy biztosítsa a támasztékot a test súlyának, éppen ezért a sarkunk minden egyes lépésünknél komoly behatásnak van kitéve. A szakértők szerint járáskor a testsúly 1.25-szöröse, futáskor a 2.75-szöröse nehezedik a lábunkra. Éppen ezért ez a terület sérülékenyebb és fájdalma jelentősen befolyásolja az állapotunkat.
A fájdalmak jelentős része mechanikai okok miatt következik be, de meghúzódhat a háttérben arthritis, fertőzések, autoimmun- és neurológiai problémák, trauma, csontritkulás és más csontbetegségek, illetve több szervrendszert érintő betegségek is.
A legtöbb sarokfájdalom a talpon átívelő vastag kötőszöveti szalag betegsége, a plantaris fasciitis. Ez a szerkezeti betegség abból ered, hogy ennek a szalagnak fontos szerepe van a talp izmainak és inainak, valamint a láb boltozatának a fenntartásában. Túlterhelés következtében azonban a normális 2-4 mm vastagságúról akár 6-10 mm-nyire is vastagodhat. A kór legjellemzőbb tünete, hogy reggel, talpra álláskor már jelentkezik a fájdalom, ám később mintegy ”bejáratódik”, vagyis mérséklődik és csak hosszú álldogálás vagy lépcsőzés során rosszabbodik.
Különösen tinédzsereknél gyakori a sarok ütődései miatt kialakuló fájdalom. Ebben a korban ugyanis még nem teljesen kifejlett a sarokcsont és könnyebben dörzsölődhet a többi csonton. Ehhez hozzájárulnak a túl lapos és kidolgozatlan talpú papucsok, a flip-flopok, valamint a túl korán kezdett magassarkú hordás is.
Mielőbb forduljon orvoshoz, ha a következőket tapasztalja:
- Duzzanat okozta fájdalom a saroknál.
- Zsibbadásérzés, fájdalommal és esetleg lázzal kísérve.
- Képtelen a normális járásra.
- Ha nem tudja visszafeszíteni a lábfejét.
- Ha nem tud lábujjhegyre emelkedni.
Kevésbé sürgős eset, de jobb szakember segítségét kérni, ha:
- A sarokfájdalom tovább tart egy hétnél.
- Nem csak akkor jelentkezik a fájdalom, ha áll vagy jár.
Otthoni kezelésként mindenképpen érdemes kipróbálni a pihentetést, kerülni a futást és a kemény talajon járást. Különösen kerüljük a sarkat terhelő aktivitásokat. Végezzünk nyújtó gyakorlatokat, amelyek a lábfej hátrafeszítésére épülnek, helyezzük jeges borogatást az érintett területre, de ne közvetlenül a sarokra, 15 percig.
Válasszunk megfelelő cipőt sportoláshoz és hétköznapra is, a túl magas és a túl lapos talp is kerülendő. Ha sportolunk, a megfelelő bemelegítéssel jelentősen csökkenthetjük a sarkat érő terhelés erősségét. Egyes esetekben jót tehetnek a cipőkben elhelyezhető sarokpárnák és sarokemelők is - javasolják. Érdemes leadni az esetleges túlsúlyunkból is, ugyanis így kisebb lesz a terhelés, amely a lábunkat éri.
Privátbankár
Címlapon
Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
Soros György milliárdos befektető úgy véli, hogy az alacsony gazdasági növekedés, és a hosszan tartó politikai feszültség akkor is széthúzza az unió tagállamait, ha a görögök elfogadják a kiterjesztett megszorító csomagot. Soros szerint az USA gazdasága a megújulás jeleit mutatja, a választásokkal kapcsolatban elmondta, hogy Obama megérdemelne egy második győzelmet.
bazi nagy görög megszorítás
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Megegyeztek a görögök, mégis lefagytak a piacok
- Megkegyelmeztek a görögök, megszületett a megállapodás
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Európa legrosszabb pénzügyminisztere néz farkasszemet az államcsőddel
- A németek fele kipaterolná az eurózónából a görögöket
- Miért ne mehetne csődbe Görögország?
- A törökök nem szállítanak gázt Görögországnak
- Az EU szerint nem kell aggódni a gáz miatt
- Tovább küzd Spanyolország a munkanélküliség ellen
Legfrissebb híreink
- Az EU szerint nem kell aggódni a gáz miatt
- Tovább küzd Spanyolország a munkanélküliség ellen
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
- A bajok ellenére 8 százalékos növekedést vár Kína
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Idén sem számíthat túl sok jóra a hazai turizmus
- Az olasz bankoknak is odacsapott az S&P
- A világ 10 legjobb luxushotelje: Marrakeshtől Párizsig
- Nyáron beindul a termelés az új magyar csokigyárban
- Holnaptól megint szívnak a dohányosok
- Erősödik a forint, sírás lehet a vége
- Az ideális bor vörös, és alacsony az alkoholtartalma
- Nem gyárt többé fényképezőgépet a Kodak
- Nyerj egy iPad2-t és naponta egy magazin-előfizetést a Privátbankárral!
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Készül a görög parlament a megszorító csomag elfogadására





_fill_200x116.jpg)










