Reálbérek: a 13. havinak van még egy dobása

2010. március 19., 14:14

Egyszeri tényező, a költségvetési szférában kifizetett kereset-kiegészítés miatt nőtt a reálkereset januárban 6,1 százalékkal - áprilisban is ez várható

Egyszeri tényező, a költségvetési szférában kifizetett kereset-kiegészítés miatt nőtt a reálkereset januárban 6,1 százalékkal, a fogyasztóiár-index 6,4 százalékos növekedése mellett, egy újabb hasonló egyszeri hatás áprilisban várható az MTI által megkérdezett szakértők szerint.

Eppich Győző, az OTP Bank Nyrt. elemzője elmondta, a közszférában módosult a 13. havi bér kifizetésének rendje. Míg korábban havi elosztásban kapták meg a pénzt az alkalmazottak, most évi két alkalommal, januárban és áprilisban, s ez növeli meg ezekben a hónapokban a béreket kiugró módon. Hozzátette: ettől eltekintve a közszférában az alapbérek csökkentek éves szinten.

Suppan Gergely,  a Takarékbank elemzője elmondta, a növekedés az egyszeri hatás mellett is várakozás feletti volt. Hozzátette, a közszférában nagyon nehéz kalkulálni a kerestek alakulását, mivel az elmúlt években olyan sokszor módosították a kifizetésekre vonatkozó szabályokat, illetve az egyszeri juttatásokat, hogy a bázishatás is nehezen követhető.

Az szja miatt nőtt a reálkereset
Suppan Gergely kifejtette, a versenyszférában más a helyzet, hiszen itt, ha lassult is a bérkiáramlás, azért az elmúlt évben folyamatosan a pozitív tartományban mozgott. Januárban kissé ismét megugrott, alapvetően azért, mert a személyi jövedelemadóra vonatkozó szabályok kedvezően változtak, s csökkentek a bérterhek is. Ennek következtében pedig a munkáltatók inkább januárban fizették ki a jutalmakat és a bónuszokat: egyrészt a munkavállalók így több pénzt kaptak, másrészt a munkaadóknak olcsóbb volt, mintha decemberben tették volna meg ugyanezt.

Eppich Győző közölte, a versenyszférában és a közszférában egész évben visszafogott marad a bérkiáramlás. Kifejtette, 4 százalék körüli infláció mellett a bruttó bérek nominális növekedése nemzetgazdasági szinten csak 1,5-2 százalék lesz az idén, így reálkereset növekedést csak 2011-ben vár.

Milliárdos veszteségért milliárdos prémium?
Lejjebb adtak az álláskeresők
Több fizetésért lojálisabbak lennénk
Májustól csak két év a gyes

MTI

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Elszakadt a cérna: leépítésekbe kezdenek a vállalatok

2012. február 13., 00:03
Elszakadt a cérna: leépítésekbe kezdenek a vállalatok

Kedvezőtlenül alakulnak az idei foglalkoztatási kilátások, mivel a legtöbb vállalat létszámcsökkentést tervez. Az elbocsátások az 500 fő feletti cégek esetében lesznek a legjellemzőbbek. A cégek többsége eddig megpróbálta tartani a létszámot bízva a javuló konjunktúrában, mára azonban úgy tűnik már nem bíznak a kedvező kimenetelben-

Facebook