Magyarországon is sikeres volt a Természetvédelmi Világalap Föld órája elnevezésű akciója
A szombat este 20 óra 30 perckor kezdődött egyórás energiatakarékossági akció célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás ügyére. A WWF Magyarország Föld órája rendezvényén a budai Várban Ikvai-Szabó Imre, főpolgármester-helyettes és két színész: Kulka János, illetve Szabó Győző kapcsolta le a főváros fényeit pontban 20 óra 30-kor. Budapest nevezetességei - többek között a vár, a Parlament, a hidak, a Vajdahunyad vára, a Nemzeti Múzeum, valamint a Hősök tere - egy órán át maradtak sötétben - fogalmaz a WWF magyar szervezetének közleménye.
A WWF Magyarország a Várban programokkal várta az érdeklődőket, a közös dobolás mellett tűzzsonglőr bemutató tette színesebbé az estét. A Föld órája alatt minden jelenlévő jelképes üzenetet írhatott a WWF kívánságfájára, hangsúlyozva ezzel a klímavédelem ügyének fontosságát.
Országszerte 142 település és 460 iskola, alapítvány, vendéglő, bank, magán- és nemzetközi cég jelezte, hogy lekapcsolja a világítását. Számos helyen külön Föld órája rendezvényt szerveztek, hogy felhívják a figyelmet a környezet-tudatosságra.
A vidéki városok közül olyan városok csatlakoztak az akcióhoz, mint Baja, Békéscsaba, Csongrád, Debrecen, Dombóvár, Dunaújváros, Gyöngyös, Győr, Hódmezővásárhely, Jászberény, Kazincbarcika, Kecskemét, Keszthely, Miskolc, Mosonmagyaróvár, Pécs, Sárospatak, Sátoraljaújhely, Sopron, Szarvas, Szeged, Székesfehérvár, Szolnok, Tatabánya, Veszprém és Zalaegerszeg.
A 2007-ben indult akció világszerte nagy részvétel mellett zajlott, és olyan híres épületek, építmények borultak sötétségbe, mint a sydneyi operaház, a világ legmagasabb épületeként ismert Burdzs Kalifa, a berlini Brandenburgi kapu vagy éppen a New York-i Empire State Building.
Este elsötétül a világ
Stockholm lett Európa zöld fővárosa
MTI
Címlapon
Ahol négy éve folyamatosan megelőzi a Real Madrid a Barcelonát
Ez volt a negyedik olyan év, amikor a Money League rangsor első hat helyén nem történt változás, a hat legnagyobb klub – a Real Madrid, a Barcelona, a Manchester United, a Bayern München, az Arsenal és a Chelsea – bevétel szempontjából ugyanazt a sorrendet foglalta el. A húsz legnagyobb futballklub bevételei három százalékkal növekedtek, miközben az európai gazdaság növekedési üteme csak ennek fele volt.
bazi nagy görög megszorítás
- Megkegyelmeztek a görögök, megszületett a megállapodás
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Európa legrosszabb pénzügyminisztere néz farkasszemet az államcsőddel
- A németek fele kipaterolná az eurózónából a görögöket
- Miért ne mehetne csődbe Görögország?
- A törökök nem szállítanak gázt Görögországnak
Legfrissebb híreink
- Lefagytak: súlyos áramellátási nehézségek a Vajdaságban
- Nyártól új vezetőt kap a Pricewaterhouse Coopers
- Fejenként kétmillió dollárt kérnek a hajókatasztrófa túlélői
- Levették az NGM honlapjáról az államadósságmérőt
- Warren Buffet nem szereti a kötvénypiacot
- ONYF: nem lehet a munkanélküliségből a nyugdíjba menekülni
- Pályázat: ki adna hitelt a BKV-nak?
- IMF: sok minden múlik most a kormányon
- Honnan volt pénze a lakosságnak a végtörlesztésre?
- Olajembargó: fogy az élelem Iránban
- Tíz részvény, amibe érdemes befektetni a JPMorgan szerint
- Üveghangig gerjesztik a piacokat a görögök, jó napot zárt a forint
- Visszasírják a HR-esek a régi cafeteria juttatásokat
- Orbán-évértékelő: középosztály, vigyázz!
- Árfolyamgát: új szabályok, határidők - itt vannak a részletek!
- Óvatosan az OTP-vel! (Erste elemzés)
- Már a Mekiben is fizethetünk SZÉP kártyával
Ajánlatunk
Állásajánlatok
- KÖNYVELŐ–SZÁMVITELI ÜGYINTÉZŐ - Budaörs Város Önkormányzata
- Credit Controller - Adecco
- Financial Derivatives Trader - GHF Kereskedelmi Kft.
- KÖNYVELŐ (Szlovák nyelvtudással) - GLS General Logistics Systems Hungary Kft.
- Financial Trainee - Financial Controlling - DIAGEO Üzletviteli Szolgáltatások Kft.





_fill_200x116.jpg)










