Politológusok szerint a legkülönbözőbb hátérrel rendelkező emberekhez, széles társadalmi réteghez szólt Orbán Viktor keddi beszédében
Szomszéd Orsolya, a Nézőpont Intézet elemzője szerint Orbán Viktor beszédében a kormányprogramból ismert pontokat igyekezett "kipipálni", a beszéd alatt pedig olyan, korábban bevezetett szófordulatok köszöntek vissza, mint például a nemzeti együttműködés rendszere, míg újdonságként az "utópia" és a "valóság" fogalmak szolgálhattak.
Az utópiákkal való leszámolás gondolata egyébként illeszkedik a miniszterelnök által már eddig is hangoztatott "józan ész" politikájához - fűzte hozzá az elemző, aki szerint a "realitásokkal való szembenézés, a kijózanodás" hangsúlyozása egyfajta "finom hangolást, figyelmeztetést is jelenthet" az eltelt száz naptól csodát váró embereknek.
Szomszéd Orsolya kiemelte: Orbán Viktor vigyázott arra, hogy ne "idegenítsen el egyetlen szavazói csoportot sem az önkormányzati választások előtt". A kormányfő célja továbbra is az, hogy a "változást mutassa fel az előző időszakhoz képest", a későbbi változásokhoz ugyanis elengedhetetlen lesz a társadalmi bizalom és a hitelesség megtartása - mutatott rá a Nézőpont Intézet munkatársa.
| Ön szerint hogyan muzsikált a kormány az első 100 napban? Szavazzon! |
Filippov Gábor úgy fogalmazott: a miniszterelnök beszédében elismerte, hogy az eddigi "kis dolgok politikája nem hatolt a nemzetgazdasági problémák mélyére". A Progresszív Intézet munkatársa szerint az "igazán érdekes kérdés" az lesz, hogy a kormány hozzálát-e végre a "választók komoly tömegeinek érdeksérelmével járó nagy dolgok politikájához" is az önkormányzati választások után.
MTI
Címlapon
Elszakadt a cérna: leépítésekbe kezdenek a vállalatok
Kedvezőtlenül alakulnak az idei foglalkoztatási kilátások, mivel a legtöbb vállalat létszámcsökkentést tervez. Az elbocsátások az 500 fő feletti cégek esetében lesznek a legjellemzőbbek. A cégek többsége eddig megpróbálta tartani a létszámot bízva a javuló konjunktúrában, mára azonban úgy tűnik már nem bíznak a kedvező kimenetelben-
bazi nagy görög megszorítás
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Megegyeztek a görögök, mégis lefagytak a piacok
- Megkegyelmeztek a görögök, megszületett a megállapodás
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Európa legrosszabb pénzügyminisztere néz farkasszemet az államcsőddel
- A németek fele kipaterolná az eurózónából a görögöket
- Miért ne mehetne csődbe Görögország?
- A törökök nem szállítanak gázt Görögországnak
- Elszakadt a cérna: leépítésekbe kezdenek a vállalatok
- Az EU szerint nem kell aggódni a gáz miatt
Legfrissebb híreink
- Az EU szerint nem kell aggódni a gáz miatt
- Tovább küzd Spanyolország a munkanélküliség ellen
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
- A bajok ellenére 8 százalékos növekedést vár Kína
- Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Idén sem számíthat túl sok jóra a hazai turizmus
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Holnaptól megint szívnak a dohányosok
- Erősödik a forint, sírás lehet a vége
- Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
- Nyáron beindul a termelés az új magyar csokigyárban
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Idén sem számíthat túl sok jóra a hazai turizmus
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
Ajánlatunk
Állásajánlatok
- Szenior finanszírozási munkatárs [BA-KGP1] - Focus Consulting Kft.
- FINANCIAL POSITIONS (SSC, with Fluent English knowledge) - PBS International Kft.
- Financing Business Support Professional (Dutch speaker) - PBS International Kft.
- SAP Fixed Asset Systems Analyst - PBS International Kft.
- Spanyol-portugál nyelvű AP Analyst - Exact Solutions Kft.





_fill_200x116.jpg)










