Titkos B-terv készült Görögország megmentésére

2010. március 18., 13:22

Vonakodik az EU Athén megsegítése ügyében, a múlt héten pedig az IMF is elzárkózni látszott e tárgyban. Brüsszelben készült egy B-terv, de tartanak a spekulánsoktól

Vonakodik az EU Athén megsegítése ügyében, a múlt héten pedig az IMF is elzárkózni látszott e tárgyban. Brüsszelben készült egy B-terv, de tartanak a spekulánsoktól. Annyi biztosnak látszik most már, hogy a görögöknek szüksége lesz külső forrásokra, hitelekre.

A görög kormányfő szerint országának határozott "megmentési tervre" van szüksége az EU-tól, hogy enyhüljön a Görögországra nehezedő piaci nyomás és csökkenjenek a hitelfelvétel költségei.

Jeórjiosz Papandreu az Európai Parlamentben csütörtökön újólag hangsúlyozta: ez nem pénzkérdés, hanem arról szól, hogy valamiféle konkrét terv kerüljön napirendre, mivel ez elég lenne a spekulánsok elriasztására. Egyúttal megismételte: ha az EU nem tud megállapodni egy ilyen tervben, ez arra kényszeríti Görögországot, hogy a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) forduljon. Ugyanakkor ez utóbbi megoldás nem biztos, hogy járható út, hiszen - ahogy arról múlt hét szombaton már írtunk - a kaliforniai Palo Altóban tartott gazdasági konferencián John Lipsky, az IMF vezérigazgató-helyettese egyértelművé tette, hogy a Valutaalap tudomásul vette, hogy a görög és európai vezetők szerinte elzárkóznak az IMF segítségétől. Mint akkor megjegyezte "részükről ez rendben is van" - a továbbiakban tanácsadással azonban szívesen segítik a nehéz helyzetbe került athéni kormányt.

A március 25-26-i uniós csúcsértekezlet alapvető fontosságú lesz Görögország számára, mivel itt nyilvánvalóvá válik, hogy az európai partnerek akarják-e ténylegesen támogatni, vagy más megoldás után kell néznie.

Görögország már csak húsvétig tud várni, április elején az IMF-hez fordul segítségért, ha az uniós partnerekkel nem sikerül konkrét tervet kidolgozni - írta ugyancsak csütörtökön egy magas rangú athéni kormánytisztviselőre hivatkozva a The Wall Street Journal. "Még mindig az unióval kívánunk megoldást találni, de nem alakulnak jól az ügyek. Egy sor további forgatókönyv is elképzelhető, a legvalószínűbb ezek közül az együttműködés az IMF-fel" - idézte forrását a New York-i gazdasági lap.

Csütörtökön taxisok és benzinkutasok sztrájkolnak a tervezett adószigorítások miatt Görögországban, a taxisok délutánra terveznek tiltakozó felvonulást Athén belvárosában.
Az euróövezeti pénzügyminiszteri csoport hétfő este felvázolt ugyan egy támogatási eszközrendszert arra az esetre, ha mégis ki kellene húzni Athént a bajból, de ennek végleges jóváhagyását egy valamikori EU-csúcstalálkozóra hagyták - ezzel is azt üzenve a piacoknak, hogy a görög helyzet nem ad okot aggodalomra. E támogatási "B-terv" mibenlétét konkrétan nem ismertették - megfigyelők szerint azért, hogy bizonytalanságban tartsák a spekulánsokat. Jean-Claude Juncker luxembourgi miniszterelnök - az Eurogroup elnöke - annyit árult el, hogy az euróövezet országai szükség esetén kétoldalú alapon segítenék ki Görögországot, és hogy a hitelgaranciák nyújtásának terve nem szerepel az elképzelések között.

Merkel kirúgná az EU-ból a reformképteleneket
Görögország privatizációval töltené fel a kasszát
Egy kő leesett Görögország szívéről
A görögök oda mennek, ahonnan mi jöttünk

MTI, Privátbankár

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!

Címlapon

Június végén kezdődhet a hivatalos IMF-tárgyalás

2012. május 21., 11:40
Június végén kezdődhet a hivatalos IMF-tárgyalás

Londoni elemzői értesülés szerint a magyar kormány arra számít, hogy az uniós pénzügy- és gazdasági miniszterek tanácsának (Ecofin) június végi - a konvergenciaprogramot magyar várakozások szerint jóváhagyó - ülése után kezdődhetnek meg a hivatalos tárgyalások az új IMF/EU-programról. Magyar illetékesek korábbi nyilatkozatai szerint ősszel lehet meg a végső megállapodás.

Facebook