A Fidesz kormányalakítása esetén felelevenítené azt a virtuális tőkésítési nyugdíjmodellt, amelyre az ezredfordulón tett már elvi kísérletet
A lapnak nyilatkozó Varga Mihály, aki a párt gazdasági kabinetjének vezetője - és a pénzügyi csúcsminiszteri poszt várományosa - kifejtette, hogy a befizetett nyugdíjjárulékot egyéni számlákon vezetnék. Amikor eljön a nyugdíjba vonulás ideje, a járadékot (a nyugdíj összegét) az addig befizetett összeg alapján állapítanák meg. Ezért nevezhető a rendszer virtuálisan tőkésítettnek. (Egy valós tőkefedezet melletti rendszerben a meglévő tőke adja ki a járadék összegét.)Az új modell továbbra is felosztó-kirovó rendszerű lenne, tehát a gazdaságilag aktív népesség befizetéseiből fedeznék a nyugdíjasok havi járadékát. A virtuális tőkésítés csak a nyugdíj összegének - a havi járadéknak - a megállapítását szolgálná. A rendszer azonban alapvetően különbözne a mai felosztó-kirovó rendszertől: az adófizetők pénzét nem lehetne átcsoportosítani a nyugdíjkassza - évente akár több száz milliárd forintos - lyukainak a betömésére. A kifizetett nyugdíj nem lehetne több, mint a befizetett járulék.
Ez a modell Svédországban kiválóan működik, igaz ott a szufficites nyugdíjkasszát alakították át ilyenné.
Varga Mihály úgy vélte, hogy a nyugdíjat mindenképpen hozzá kell igazítani a gazdaság állapotához. A gyakorlatban ez azt jelentené, hogy a már megállapított nyugdíjak változatlanok maradnának, viszont az újonnan nyugdíjba menők járadéka akár 10-20 százalékkal is kisebb lehet a mainál, ami későbbi nyugdíjba vonulásra ösztönözne.
A svéd modell tehát átlátható, a politika által kevésbé manipulálható, viszont a járulékbefizetés csökkenésével a nyugdíjak csökkenésével járna. A legnagyobb kérdés azonban az, hogy politikailag miként vállalja fel a következő kormány - írja a hetilap.
MSZP: nincs szükség modellváltásra
Az MSZP a kormányzása alatt végrehajtott változtatásokkal hosszú távon fenntartható nyugdíjrendszert alakított ki, nincs szükség modellváltásra - mondta Keller László szocialista képviselő annak kapcsán, hogy a Fidesz kormányra kerülése esetén a svéd, azaz a virtuális tőkésítési nyugdíjmodellt vezetné be. Keller László szerint a Fidesz által preferált nyugdíjmodell látszólag jól hangzó rendszer, ám annak feltételei Magyarországon középtávon nem teremthetők meg.
Az ellenzéki párt elgondolása veszélyes irányba mutat, mert "szétszedi" azt a szolidaritási alapelvet, amelyet a jelenlegi felosztó-kirovó rendszer biztosít - szögezte le a szocialista képviselő, hozzátéve: széteshet a kockázatközösség. A Fidesz indokolatlanul veszélyezteti az aktív korosztályt - hangsúlyozta.
Keller László kitért arra is, hogy a törvényben rögzítve van, ezért mindenki előre ki tudja számolni, hogy milyen lesz a nyugdíja, a Fidesz tervei szerint viszont csak a nyugdíjba kerüléskor lehetne megtudni, hogy ki mennyit kap, és a végösszeg a gazdaság akkori állapotától függ majd. A nyugdíjrendszert egy Magyarországhoz hasonló gazdaságban nem lehet kitenni a változó gazdasági környezetnek, ez elképzelhetetlen - szögezte le. A szocialista politikus kiemelte, hogy a svéd gazdaság stabil, azt nem lehet a magyarhoz hasonlítani. A svéd modell ráadásul csak az öregségi nyugdíjat kezeli, a rokkantságit nem - fűzte még hozzá.
A krízisprogram még kell, a számlajátéknak vége
Magánnyugdíj: nincsenek veszélyben a kifizetések
Emelkednek a nyugdíjak - a prémiumra várni kell
Címlapon
A világ 10 legjobb luxushotelje: Marrakeshtől Párizsig
2012. február 11., 06:11
A világ 10 legjobb luxusszállója között európai dominancia figyelhető meg, a legjobb 10 közé az utazók ajánlása alapján még egy 4 csillagos hotel is bekerült, ami nincs olyan messze Budapesttől. Luxusfürdők, konditermek, éttermek és egyedi kialakítású szobák New Yorktól Bécsig.
bazi nagy görög megszorítás
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Megegyeztek a görögök, mégis lefagytak a piacok
- Megkegyelmeztek a görögök, megszületett a megállapodás
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Európa legrosszabb pénzügyminisztere néz farkasszemet az államcsőddel
- A németek fele kipaterolná az eurózónából a görögöket
- Miért ne mehetne csődbe Görögország?
- A törökök nem szállítanak gázt Görögországnak
- A világ 10 legjobb luxushotelje: Marrakeshtől Párizsig
- Kifizetik a Malév dolgozókat - de mi lesz a károsultakkal?
Legfrissebb híreink
- Kifizetik a Malév dolgozókat - de mi lesz a károsultakkal?
- A görög bizonytalanság mérgezte a piaci hangulatot
- Átalakul az olajpiac Irán miatt
- Ennyit buktunk az IMF elzavarásán a szakértők szerint
- Lemondott a BKV vezérigazgatója
- Nem kell nekünk erősebb forint - mibe fektessünk 2012-ben?
- Segítség a Malévnak dolgozó vállalkozásoknak
- Kevesen tudták: vállalati óvoda is épülhet a Széchenyi Tervből
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Megint üzent a bankoknak Lázár János
- ONYF: nem lehet a munkanélküliségből a nyugdíjba menekülni
- Kiderült, miért kell nekünk az IMF - OTP-t vásároltak a háziasszonyok
- Ennyit buktunk az IMF elzavarásán a szakértők szerint
- Jelentősen emelheti a gázolaj árát jövő héten a Mol
- Holnaptól megint szívnak a dohányosok
- Erősödik a forint, sírás lehet a vége
- Oda a tekintélyes kártyagyár, több száz milliós a veszteség
Ajánlatunk
Állásajánlatok
- GERMAN SPEAKING PROCURE TO PAY SUPPLY CHAIN ANALYST - Randstad Hungary Kft.
- Interim Senior Chief Financial Officer - Randstad Hungary Kft.
- Junior sales-marketing kontroller - Randstad Hungary Kft.
- Könyvelő azonnali kezdéssel, féléves időtartamra - Randstad Hungary Kft.
- Senior controller - Randstad Hungary Kft.





_fill_200x116.jpg)










