Hamarosan kihelyezi az első hiteleket a magyarországi szegénybank, a Kiútprogram. Kis összegű, rövid lejáratú hiteleket nyújtanak biztosíték nélkül a mélyszegénységben élők, kiemelten a romák számára
A Felcsuti Péter, Ujlaki András és Polgár András alapította Kiútprogram Közhasznú Nonporfit Zrt. tevékenységének célja az, hogy a szegények ne szakadjanak le a segélyrendszerről, és adófizető, önfoglalkoztató vállalkozóvá váljanak. A három üzletember a Grameen-modellt alkalmazza, aminek lényege, hogy segíti az öngondoskodóvá válás feltételeinek megteremtését.
A Kiútprogram előkészülete során kiderült, hogy egyes jogszabályok súlyosan akadályozzák az öngondoskodóvá válást, és megkülönböztetnek a különböző foglalkoztatási formák között - nyilatkozta a Népszabadságnak Molnár György, a Kiútprogram Zrt. igazgatóságának tagja.
Jelentősen szűkíti a programba vonhatók körét számos feltétel: a résztvevőknek nem lehet se köz-, se banki tartozása. A vállalkozóvá válást pedig az nehezíti, hogy a vállalkozás megalapításának első napjától fizetni kell a minimálbér utáni közterheket.
Nagy kihívást jelent a megvalósításban az, hogy az egyéni vállalkozóvá válás feltétele OKJ-szintű vizsga, amit csak az tud letenni, akinek megvan a nyolc általános iskolai végzettsége.
A Kiútprogram küldetése, hogy pénzügyi szolgáltatások és információ nyújtásával, valamint közösségfejlesztő szociális támogatással lehetővé tegye a mélyszegénységben élők, kiemelten a romák számára, hogy saját erőforrásaikat mozgósítva kiemeljék magukat tartósan rossz helyzetükből.
A program lényege, hogy a Raiffeisen Bank (szociális felelősség vállalási programja keretében) kis összegű, fix kamatozású, rövid lejáratú hiteleket nyújt biztosíték nélkül a Kiútprogram által felkészített és a legális gazdaságban működni kívánó ügyfeleknek.
MTI, Privátbankár
Címlapon
Elszakadt a cérna: leépítésekbe kezdenek a vállalatok
Kedvezőtlenül alakulnak az idei foglalkoztatási kilátások, mivel a legtöbb vállalat létszámcsökkentést tervez. Az elbocsátások az 500 fő feletti cégek esetében lesznek a legjellemzőbbek. A cégek többsége eddig megpróbálta tartani a létszámot bízva a javuló konjunktúrában, mára azonban úgy tűnik már nem bíznak a kedvező kimenetelben-
bazi nagy görög megszorítás
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Megegyeztek a görögök, mégis lefagytak a piacok
- Megkegyelmeztek a görögök, megszületett a megállapodás
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Európa legrosszabb pénzügyminisztere néz farkasszemet az államcsőddel
- A németek fele kipaterolná az eurózónából a görögöket
- Miért ne mehetne csődbe Görögország?
- A törökök nem szállítanak gázt Görögországnak
- Elszakadt a cérna: leépítésekbe kezdenek a vállalatok
- Az EU szerint nem kell aggódni a gáz miatt
Legfrissebb híreink
- Az EU szerint nem kell aggódni a gáz miatt
- Tovább küzd Spanyolország a munkanélküliség ellen
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
- A bajok ellenére 8 százalékos növekedést vár Kína
- Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Idén sem számíthat túl sok jóra a hazai turizmus
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Holnaptól megint szívnak a dohányosok
- Nyáron beindul a termelés az új magyar csokigyárban
- Erősödik a forint, sírás lehet a vége
- Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Idén sem számíthat túl sok jóra a hazai turizmus
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás





_fill_200x116.jpg)










