A 2009. évi magánnyugdíjpénztári teljesítményekre a végletek voltak jellemzők. A gazdasági világválság – jelen pillanatban úgy tűnik – az első negyedévben érte el a mélypontját
Visszatért a tőkepiacokra a likviditás, erősödött a befektetői bizalom. A globális piacokon és a hazai tőkepiacon 2009. március és november hónapok között az optimista hangulat töretlen volt, az indexek látványos emelkedést produkáltak. Ahogy 2008. évben az összes pénzügyi eszköz szinkronizált leértékelődését láttuk, úgy az elmúlt évben az árfolyamok erősödése is szinte minden eszközosztályt érintett. A kiváló nemzetközi befektetői hangulatnak köszönhetően a hazai állampapír piac is stabilizálódott, majd a hazai monetáris lazítás eredményeként jelentős árfolyam emelkedés zajlott le.

A kiváló 2009. évi teljesítményeknek köszönhetően a STABILITÁS Pénztárszövetséghez csatlakozó magánnyugdíjpénztárak vagyonának piaci értéke 39,6 százalékos növekedés mellett 1783,5 Mrd forintról 2489,8 Mrd forintra emelkedett. Ebből 2009. év végén a magánnyugdíjpénztári fedezeti tartalék összesített értéke 2379,4 Mrd forint, amely 1,71%-a a Klasszikus, 19,67%-a a Kiegyensúlyozott, és 78,62%-a a Növekedési portfólió között oszlott meg.
A magánnyugdíjpénztári választható portfóliós rendszerben a Klasszikus portfólió 12,11%, a Kiegyensúlyozott portfólió 17,75%, a Növekedési portfólió 25,95% vagyonnal súlyozott átlaghozamot ért el a múlt évben. Az egyedi magánnyugdíjpénztári teljesítmények szórása számottevően növekedett az előző évekhez képest, amely a portfoliók eszközállományának jelentős eltéréseire vezethető vissza.

A táblázatban az 1999-2008. közötti időszakra vonatkozó adatok az összehasonlíthatóság miatt csak a 2008. évben már választható portfóliós rendszert működtető magánnyugdíjpénztárak adatai alapján számított értékek. A pénztárak nem egy időpontban indultak el a választható portfóliós rendszerrel, ezért egy jó ideig nem megoldott az adatok összehasonlíthatósága.
A teljesítmények megítélésekor a hosszú időtávra jellemző hozamadatokat is érdemes figyelembe venni. Ezekben a hozamingadozások „eltűnnek” (például a 2008. évi sokk), és alapvetően a portfólió-kezelő teljesítményének megítélését teszi lehetővé, mégis alapvető a megtakarítási időszak hosszúságához igazodó hozamadatok ismerete.A pénztártagoknak a hosszú távú átlagokra is figyelemmel kell lenniük, és döntéseik – pénztár, vagy portfólió váltás – meghozatalakor nem csak az ingadozó éves hozamteljesítményre (még inkább az elszámoló egységek árfolyamaira) kell alapozniuk.
A 10 éves átlagos hozamok alapján megállapítható, hogy a magánnyugdíjpénztári megtakarítások a nyugdíjhoz már közel álló pénztártagok megtakarításainak reálértékét megőrizték. A magasabb kockázatokat felvállalható portfóliók esetében a hosszú távú teljesítmények kedvező változása előrevetíti, hogy a 2008. évi nagy veszteségek az elkövetkező években a 10 éves átlagokban is „kisimulnak”.
A hét kérdése:
Ön mi alapján dönt a választásokon? Szavazzon!
Nyugdíjkorhatár: minél alacsonyabb, annál jobb?
Tíz százalékos hozam várható a nyugdíjpénztárakban
Nyugdíjpénztárak: a részvények uralkodnak?
Korkérdés: ki fogja eltartani ezt a rengeteg nyugdíjast?
Adócsaló országban nem jön be a svéd modell
Privátbankár
Címlapon
Elszakadt a cérna: leépítésekbe kezdenek a vállalatok
2012. február 13., 00:03
Kedvezőtlenül alakulnak az idei foglalkoztatási kilátások, mivel a legtöbb vállalat létszámcsökkentést tervez. Az elbocsátások az 500 fő feletti cégek esetében lesznek a legjellemzőbbek. A cégek többsége eddig megpróbálta tartani a létszámot bízva a javuló konjunktúrában, mára azonban úgy tűnik már nem bíznak a kedvező kimenetelben-
bazi nagy görög megszorítás
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Megegyeztek a görögök, mégis lefagytak a piacok
- Megkegyelmeztek a görögök, megszületett a megállapodás
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Európa legrosszabb pénzügyminisztere néz farkasszemet az államcsőddel
- A németek fele kipaterolná az eurózónából a görögöket
- Miért ne mehetne csődbe Görögország?
- A törökök nem szállítanak gázt Görögországnak
- Tavaly 323 ezer tonna szemetet gyűjtöttünk szelektíven
- Már több mint 100 magyar Mercedes készült, de nem eladóak
Legfrissebb híreink
- Tavaly 323 ezer tonna szemetet gyűjtöttünk szelektíven
- Már több mint 100 magyar Mercedes készült, de nem eladóak
- Debrecen és London közötti járatot indíthat a Wizz Air
- Az vezetheti a BKV-t, akit felmentett az ügyészség
- A görög szavazás utáni eufória hajtja a piacokat
- Idei leggyengébb hetén van túl az arany
- Szavazott a görög parlament: jöhet a mentőcsomag
- Az EU szerint nem kell aggódni a gáz miatt
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
- Holnaptól megint szívnak a dohányosok
- Erősödik a forint, sírás lehet a vége
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
- Idén sem számíthat túl sok jóra a hazai turizmus
- A bajok ellenére 8 százalékos növekedést vár Kína
Ajánlatunk
Állásajánlatok
- Pénzügyi referens - Nemzeti Külgazdasági Hivatal
- Gazdasági elemző - Nemzeti Külgazdasági Hivatal
- KÖNYVELŐ (Szlovák nyelvtudással) - GLS General Logistics Systems Hungary Kft.
- Szenior finanszírozási munkatárs [BA-KGP1] - Focus Consulting Kft.
- FINANCIAL POSITIONS (SSC, with Fluent English knowledge) - PBS International Kft.





_fill_200x116.jpg)










