Bár néhány pénztár arra számított, hogy az érintettek többsége visszalép majd, az érdeklődés az utolsó pillanatokig a vártnál jóval csekélyebb volt, az utolsó hónap azonban határozott megugrást mutatott.
A lapnak választ adó kasszák előzetes adatai alapján úgy tűnik, hogy a jogosultaknak csak mintegy 45 százaléka élt a számára biztosított lehetőséggel. Többen is hangsúlyozták azonban, hogy a folyamat még nem teljesen zárult le, hiszen a december 31-ig igazoltan (tértivevénnyel) postára adott, valamint esetleg a PSZÁF-hoz december 31. előtt feladott, és onnan az illetékes pénztárhoz továbbított levelek feldolgozása még tart.
Új nyugdíjrendszert vezetne be a Fidesz
Magánnyugdíj: nincsenek veszélyben a kifizetések
Emelkednek a nyugdíjak - a prémiumra várni kell
Sólyomnak nem tetszik a magánnyugdíj-törvény
Kevésbé kockáztathatják a nyugdíjakat
MTI, Napi Gazdaság
Tavaly év végéig jelezhették azok, akik 2008. december 31-ig 52. életévüket betöltötték, hogy inkább visszalépnének az állami rendszerbe
Nem kapott beutazási vízumot az Egyesült Államokba a csütörtökön kezdődő labdarúgó-világbajnokság szomáliai játékvezetője, Omar Abdulkadir Artan.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




