A magyar lakosság a nyugati országokon is túltesz, ami a lakásbiztosításokat illeti. Egy friss kutatás szerint a lakosság számottevő része a megfelelő biztosítás meglétét az öngondoskodás részének tartja. Többségünk viharos időkre számít, egyre több természeti katasztrófára - ez is közrejátszik abban, hogy az ügyfeleknek nem az ára legfontosabb.
Bár az öngondoskodás szó hallatán leggyakrabban a megtakarítások jutnak eszünkbe, a lakosság kétharmada úgy gondolja, hogy a lakásbiztosítás is ide tartozik. Az emberek a jövőben több természeti katasztrófára számítanak, ez is oka lehet annak, hogy nagyobb szükségét látják a lakásbiztosítás meglétének. Új szerződés kötésénél ugyanakkor nem az ár az elsődleges szempont, inkább a megbízhatóságot és a szolgáltatás minőségét helyezik előtérbe – összegezhető a Groupama Garancia Biztosító és a TNS Hoffmann közös kutatásának eredménye.
Mit értünk ma öngondoskodás alatt?
A biztosító és a közvéleménykutató tavaly novemberben reprezentatív kutatást végzett a lakásbiztosításokkal kapcsolatos vélemények vizsgálata céljából. A kutatás kitért az öngondoskodás és a biztosítási termékek összefüggéseire is. A felmérés elemzése alapján elmondható, hogy az öngondoskodáshoz leggyakrabban a megtakarításokat (88%), illetve a nyugdíjas évekről való gondoskodást (83%) sorolják a válaszadók, ugyanakkor 66%-uk egyetért azzal is, hogy az öngondoskodásnak része az otthonuk védelme, azaz hogy rendelkezzenek lakásbiztosítással.
Rossz időket vár a lakosság
A magyar lakosság nagy része rendelkezik lakásbiztosítással, a 73%-os lefedettség még a nyugat-európai országokhoz képest is magas. Az elmúlt évek természeti és ipari katasztrófái egyre nagyobb befolyással bírnak, egyértelműen érezhető a szélsőséges időjárástól való félelem, ha ingatlanunkra, értékeinkre gondolunk. A lakosság 80%-a szerint gyakoribbak az időjárási katasztrófák, s közülük is elsősorban a nyugat-magyarországi, városi lakosok érzik ezt így. Legkevésbé pedig a Budapesten élő, magasabb jövedelemmel bírók osztják ezt a nézetet. Valószínűleg ennek is betudható, hogy a válaszadók 58%-a a korábbinál fontosabbnak tartja, hogy lakásbiztosítást kössön, aki pedig már rendelkezik ilyen termékkel, nem szeretné azt lemondani. Talán mindezek eredményeként is, de 2011. harmadik negyedévére enyhén, 1,7%-kal növekedett hazánkban a lakásbiztosítások száma, összehasonlítva az előző év hasonló negyedévével.
Fogunkhoz verjük-e a garast?
A kutatás alapján az ingatlantulajdonosok számára egy új lakásbiztosítás megkötésénél az egyik legfontosabb szempont a szolgáltatások széles köre: a válaszadók 81%-a tartja fontosnak, hogy a lakásbiztosítás a lehető legtöbb szolgáltatást nyújtsa.
A megkérdezettek arra a kérdésre, hogy hol, milyen módon kötnének szívesen lakásbiztosítást, kiemelkedően nagy arányban választották a „biztosítási fiókban” (54%), illetve a „biztosítási ügynökön, alkuszon keresztül” (32%) választ, míg az egyéb kötési lehetőségeket jóval kisebb arányban preferálnák, így kevesebben kötnének lakásbiztosítást pl. internetes biztosításközvetítőnél (10%). A válaszok arra is következtetni engednek, hogy a tanácsadás, a személyes konzultáció továbbra is kiemelten fontos, amikor otthonunk biztosítási védelméről döntünk.
Úgy tűnik tehát, hogy egy lakásbiztosítás kötésénél nem az ár, azaz a biztosítási díj az elsődleges szempont, a megkérdezettek fontosabbnak tartják döntésük meghozatalakor a biztosítótársaság megbízhatóságát és a kárrendezés gyorsaságát.
Címlapon
Hirtelen fordulat a tőzsdéken, ismét 300 forint alá esett az euró
Kevéssel 11 óra után hirtelen esni kezdett az euró árfolyama a bankközi devizapiacon, párhuzamosan azzal, hogy a dollár addigi erősödése az euróval szemben is megfordult, és az európai tőzsdéken, köztük a BÉT-en is fordulat kezdődött. Fél tizenkettő körül 299,1 forint volt egy euró, 3460 forinton, 2,5 százalékos pluszban az OTP.
- A Lázár-testvérek alól 2 milliárdért államosították a Restit
- Francia-német törésvonal az EU-ban: Magyarország hova áll?
- Már kétszer annyian nézik az ingyen tévét
- Jobban fial a magyar csőd, az IMF-megállapodás hiányának árát fizetjük
- Rekord: Minden második fiatal magyar felnőtt külföldre szeretne menni
- 27 ezer embert rúg ki a HP
- Korai öröm: a jövő héttől már minden devizahitelest vár a Raiffeisen
- A kormány ma tárgyalóasztalhoz ül a bankokkal
- Gerhard Schroeder a Budapest Airport új elnöke
Még több Öngondoskodás
Utánajártunk...
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Ötszörösére nőtt a kivándorlás - egy mohácsnyi magyar költözött Németországba
- Hegedüs Éva: az IMF-megállapodás lejjebb viheti a hitelkamatokat is
- A pánik rossz tanácsadó - így spekulálnak forintra a hazai kisbefektetők
- A kormányátalakítás nyertese: most jöhet el Varga Mihály ideje
- Plafon nélkül: ellentétes hatást válthat ki a spekulánsok megsarcolása
- Egyre drágább a magyar föld: hányat lép a ló?
- Amikor mi épp megszorítunk, Európa végre engedne a szorításon
- Aki nem kér, az ne is adjon mentőcsomagot a bankoknak
- Hat módszerrel a forint mellett, hat módszerrel a forint ellen spekulálhatsz
- Gyorsul a magyar emigráció? - 57 százalékkal több munkavállaló Ausztriában
- Jól jártak a magyar gazdagok: tovább nőtt a szakadék
- Már Brüsszel is unta ezt a huzavonát
- Sarkadi-Szabó Kornél a válságról: rendszerhiba vagy emberi gyarlóság?
- Új telekomadó? Így úszhatod meg teljesen a telefonszámla-fizetést
- Magyaroknak nem szabad a jegyzésben Facebook-részvényt vásárolni?
- Kórtermekben nyerészkednek milliós kártérítést ígérve
- A magyarok imádják a részvénykibocsátásokat - így lehet Facebook-ot jegyezni
- Meddig húzza ki Magyarország 8-9 százalékos állampapírhozammal?
- A végtörlesztés után jobban spórolnak az emberek? – euróban talán
- Kiért izguljunk jobban? Az olaszok vagy a spanyolok lesznek előbb "görögök"?
- Ennyibe kerülne neked az IMF-megállapodás elmaradása
- Újra mozgolódik a pénz a piacokon - nekünk is juthat belőle? (Interjú)
- Végre olcsóbb lett az élelmiszer: alacsonyabb árakat tojt a húsvéti nyúl
- Pleschinger: Vért és verejtéket izzadunk, hogy megállapodjunk az IMF-fel
- Az állam és a külföldiek nyertek, a lakosság pedig bukott a részvényeken
- Itt vannak a végleges adatok: a tagok negyede otthagyta a pénztárát
- Pénztártagok nyugdíja: most akkor 75 vagy 100%? Vagy 76%?
- Ennyit veszítesz, ha meguntad a régi kötvényeidet
- Lottót, sorsjegyet vettél? - a pénzed több mint fele már köddé is vált
- Amiről a hazai statisztika nem akar tudni: kitántorgott félmillió emberünk
- Felemás munkanélküliség: ez történik, ha emelkedik a minimálbér
- Az állami nyugdíjrendszer is tele van kockázatokkal
- Van élet az IMF nélkül is, csak nagyon fájdalmas - figyeljük a kötvénypiacot!
- A nagy tömegek nem nyertek az egykulcsos, arányos adóval
- 14+3 féle forintlekötés legalább nyolc százalékos kamattal
- Újra itt van, újra itt van - a hazai betétek elinflálásának időszaka
- Hogyan lesz nekünk nyugdíjunk? Sötétben tapogatózunk csupán
- A piacon sokszor hajlandó elhinni valamit az ember, csak legyen mögötte stop-loss - interjú
- Zuhanó kőként esik a Fotex – így járt, aki hosszú távon megtartotta
- Mary néni nem érti, miért nem fizetik vissza soha az ő kötvényét
- Mit érdemel az, aki nem tudja fizetni a devizahitelét?
- Már három évre is van 9,5 százalékos kezdőkamat az államnál
- Bezárták a Worldspreads brókercéget, magyarok is érintettek
- Drámai helyzet: minden ötödik fiatal európai munkanélküli
- Ennyi eurót és dollárt tett félre a lakosság februárban
- Ennyi osztalékot fizethet a Mol, az OTP és ennyi lehet a hozamuk
- 5000 forintos tagdíjat és adományt is vár az OTP magánpénztára
- Nyugdíjreform: nem kapkod a szaktárca, egyre nő a bizonytalanság
- A Templeton kiszórta magyar részvényeinek mintegy harmadát
- A háziasszonyok és az OTP-részvény: így tőzsdéznek a magyar nők
- A Te megtakarított pénzedre van vajon biztosítás?
- Lasszóval kell fogni a BUX-indexbe való részvényeket
- Új frontot nyitott az FHB évi 10,5 százalékos kamattal
- Brüsszeltől vagy a görög csődtől kell-e jobban félnünk?
- Változott a terv: itt vannak az új állami kamattámogatású hitelek!
- Fordulópont a nyugdíjrendszerben: elég lesz, amit az állam ad?
- Lőttek a 0 forintos számlacsomagoknak?
- Az IMF elárulta, mi az egyik feltétele
- Ha nem írjuk meg, az AXA magánpénztára nem is tudja meg, hogy feljelentették?
- Másfél-kétmillió ember is rosszabbul fog élni a következő években? (videó)
- A Déliből Gödöllőre átszállás nélkül: magasvasútban gondolkozik a BKK
- Így kell valahogy 4-es metrót építeni
- Demján szerint nem kell nekünk euró - hozzá kell nyúlni az IMF-pénzhez
- Ötszörösére nőtt a kivándorlás - egy mohácsnyi magyar költözött Németországba
- Milliárdos mínusz a CIG-nél: a végtörlesztés elbánt a magyar biztosítóval
Állásajánlatok
- MÉRLEGKÉPES KÖNYVELŐ - Acélforma Acélfeldolgozó és Kereskedelmi ZRt.
- KONTROLLER - IBIDEN Hungary Kft.
- Business to Business Analyst - VOCH Vodafone Operációs Központ Magyarország Zrt.
- Kontroller - ThyssenKrupp Presta Hungary Kft.
- Banki tanácsadó és Üzleti igazgatói - ING Biztosító (Rózsadomb)
Wo bist du Nicolas?
- Éleződik a vita: „Csináljanak maguknak közös kötvényt a franciák és az olaszok”
- Francia-német törésvonal az EU-ban: Magyarország hova áll?
- Feje tetejére állt a német politika, Merkel nagyot veszített
- Merkel magánya: Obamával fújnak egy követ a franciák
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Jön a "geuró"? - Újabb javaslat a görögöknek
- Kamat nélkül is viszik a német államkötvényeket - furcsa helyzetbe került Merkel
Legfrissebb híreink
- Elszállt a Budapest Airport aranyat tojó tyúkja
- Máris faragnak a telefonadón: idén kevesebbet fizethetünk
- Új láthatósági mellényt kapnak a NAV dolgozói
- Matolcsy taktikai atomfegyverrel írja tovább az unortodox tankönyvet
- Ma is BUX? Újabb izgalmasnak ígérkező nap a forint, az OTP számára
- Főleg a barkácsáruházak tömik tele a postaládánkat
- Az OTP részvényesei 101,72 forint osztalékot kapnak
- A BÉT parkettjére lépett a BTel







